Mert ami összetartozik, az össze is nő, előbb vagy utóbb, de a választásokig biztosan.

Az előző heti megállapodás nem más, mint egy időleges és kényszeredett válasz egy a baloldalon belül kínosan kiéleződött testvérháborúra, időleges megoldás arra, hogy az indulatok ne váljanak kezelhetetlenné a „családon belül”.

Ezt a helyzetet nyilvánvalóan Bajnai váratlan, puccsszerű javaslata váltotta ki, aki a két miniszterelnökjelölt-jelölt kéthetes előválasztási küzdelmére tett javaslatot, döntőbíróként megjelölve a közvélemény-kutató intézeteket. A fellépéseiben, nyilatkozataiban és megjelenései során láthatóan egyre inkább elbizonytalanodó, ám szerepének alaptalan túlértékelésében egyre nagyobb magaslatokat elérő ]]>Bajnai javaslata világossá tette a szocialisták és Mesterházy számára]]>, hogy ez az ember nem viccel. Bajnai úgy akar közös miniszterelnök-jelölt lenni a baloldalon, hogy pártja, majd a pártszövetsége október óta még csak meg sem közelítette a szocialista párt népszerűségét egyetlen pillanatra sem.

 

Márpedig ez – egyébként teljes joggal – kiverte a biztosítékot Mesterházynál és a többi szocialistánál. Mit képzel magáról ez az ember, ki ez a felfújt hólyag, aki mögött álló pártszövetség lehet, hogy be sem kerül a parlamentbe a szocialisták segítsége nélkül, s mégis ő kíván lenni a leendő miniszterelnöke Magyarországnak?

Nos, ezért lépniük kellett, meg is tették: ha ekkora „nagy arc” Bajnai, akkor ]]>legyen külön lista, s boldoguljanak Gordonkáék a saját erejükből]]>. Persze a közös célokat sem lehetett feladni, ezért maradtak a megegyezéses egyéni jelöltek, politológus nyelven szólva a „koordinált indulás” az egyéni kerületekben.

Ám látnunk kell: ez a főleg a szocialisták indulatából megszületett megállapodás nem végleges. Két dolgot ugyanis ne feledjünk: egyfelől azt, hogy még nyolc-kilenc hónap van a választásokig, a politikában ez pedig, főleg kampány idején, nagyon-nagyon nagy idő, ennyi idő alatt kismillió esemény történhet, ami miatt ez a megállapodás amúgy is felborulhat. Másfelől viszont – és ez a fontosabb –, a baloldal szereplői előbb vagy utóbb ráébrednek arra, hogy jobb nekik, ha mégiscsak szoros együttműködésben, közös listán indulnak a választásokon. Ezzel ugyanis nyilvánvalóan megszabadítják a baloldali vagy „bizonytalan, rejtőzködő” baloldali szavazókat a bonyolult döntések terhétől és egyértelművé válik a politikai képlet.

Hiszen Magyarországon, mint látjuk, a konzervativizmus, a liberalizmus és a szociáldemokrácia után megteremtődött a negyedik nagy ideológia, mely már nemzetközileg is terjed (lásd Charles Gátit, Cohn-Benditet, Reding asszonyt és ne soroljuk tovább), neve: antiorbánizmus. Az új ideológia általános lényege: Orbánt el kell zavarni a csudába (francba, fenébe – à la Mesterházy). Konkrétan az ideológia részleteiről: Orbánt nagyon el kell zavarni!

Szóval ne essünk a nyeretlen kétévesség semmire nem jó szerepébe. Nem kell egy pillanatnyi megállapodásról negyvenoldalas tanulmányokat írni, órákat beszélni, mert aztán másnap kezdheti az ember az egészet elölről.

Sokkal hasznosabb, ha megértjük a magyar politika immáron 22-23 éves természetrajzát. S ha ezt tesszük, belátjuk: összenő, ami összetartozik. Vagyis: az MSZP és az Együtt 2014–PM végül mégis szövetségben fog indulni, s – ne legyen kétségünk – a Párbeszéd Magyarországért, Jávor, Karácsony és a többiek végül, „nehéz megfontolások” után „bölcs döntést” fognak hozni, azaz beolvadnak a Bajnai-pártba (reménykedve, hogy a 10 százalékkal szemben az 5 százalékos parlamenti küszöb talán mégiscsak elérhető). Utóbbiak ezzel „fényesen bizonyítják” majd korábbi fogadkozásukat, hogy ők teljesen „szuverének” és egyáltalán nem eszközök Bajnai és a mögötte álló körök kezeiben, őket „nem lehet megvenni”…

Aki látta előző hét péntek reggel az M1 Ma reggel című műsorában azt a jelenetet, amikor ]]>a színfalak mögött Gyurcsány és Mesterházy szót váltott egymással]]>, sokat megérthetett a „nagy ellentétek” természetéből. Suttogó, de roppant bizalmas egyeztetés zajlott a volt főnök és a volt beosztott között arról, hogy mit hogyan kell tálalni a nyilvánosság felé. Íme, a nagy és félelmes ellentétek a baloldal egyes szereplői között. (Itt jegyzem meg zárójelben, hogy ettől függetlenül Gyurcsány kettős játékot játszik: valójában ez az érdekes ember még semmit nem adott fel, bármennyire is megdöbbentő ez már önmagában is. De minderről egy későbbi jegyzetben.)

Egyszóval jobb tájékozódásunk és a naivitás elkerülése végett mindig gondoljunk a valóságos és egyben szimbolikus színfalak mögé.

Fricz Tamás -mno.hu