Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
e0e5152c2a9a33beb3a0c5b1da4a37b2.jpg

Én, a Halál

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az első kísérlet után három héttel a sivatagi próbát az éles misszió követte, s lett az egyszerű japán városból történelmi mérföldkő, az önmaga ellen forduló emberiség szimbóluma.

Én lettem a Halál, a világok elpusztítója – mondta Visnu a Hercegnek, hogy rávegye, teljesítse a feladatát. Robert Oppenheimer elméleti fizikus, az atombombát kifejlesztő csapat vezetője a Los Alamos-i kísérleti robbantás láttán erre a hindu szövegre gondolt, majd ezt meg is ismételte a televízióban, másfél évtizeddel később, halála előtt másfél évvel. Addigra már tudta, hogy igaza lett. Az első kísérlet után három héttel a sivatagi próbát az éles misszió követte, s lett az egyszerű japán városból történelmi mérföldkő, az önmaga ellen forduló emberiség szimbóluma.

Oppenheimer kissé túlságosan is irodalmi, fizikushoz képest roppant fennkölt idézete persze helytálló, bár azóta sem tudjuk, hogy minden elemében az-e. Valóban képes lenne-e az ember kipusztítani önmagát, atomcsapások sorozata következne-e az első rakéta után, mindenesetre a baljós gombafelhőt Hirosima után az ember mindig ott látta a saját városa fölött, s ez a rettegés nagyon sokáig nem enyhült. Évtizedeken át így nevelték a gyerekeket Nyugaton és Keleten, Dr. Spock híres könyvében is szót ejt arról, miként kell a gyerekeknek elmagyarázni az atomháborút, a brit kormány pedig a nyolcvanas évek elején hozta nyilvánosságra, mit kell tennie a lakosságnak, ha atombombával csapnak le városára. A szovjet kisgyerekek ugyancsak a nyolcvanas évek elején az atomháborútól rettegtek leginkább, mindez pedig azt mutatja, hogy Oppenheimer valóban a világok elpusztítójává vált, még ha nem is fizikai valójában.

Hirosima nem olyan esemény, amelyet nap mint nap emlegetni kell, hiszen mindenki hallott róla, ugyanakkor az előidéző Egyesült Államok nem kért bocsánatot a civilek tömegeinek meggyilkolásáért. Ezt Japán nem is kérte tőle. A két ország közösen fogadta el, hogy az atomtámadásokra szükség volt, s közösen tették meg nem történtté az emberiség egyik legsúlyosabb háborús bűncselekményét. Erre politikai szempontból feltétlenül szükség volt, így válhatott szoros szövetségessé Japán és az Egyesült Államok, indulhatott el a felfelé vezető úton a szigetország, s lett a Csendes-óceán térsége stabil és fejlődő régió. Csakhogy a politika és az erkölcs nem jár mindig kéz a kézben, a hirosimai megemlékezések, az ígéret, hogy soha többé nem történhet ilyen, üressé válik, hiszen a felelősök voltaképp nem vállalják a felelősséget. Ezen logika mentén pedig bármikor olyan történelmi helyzet alakulhat ki, amikor egyszerűen nincs más lehetőség, mint a legpusztítóbb fegyver bevetése a civil lakosság ellen.

De ez persze nem fog megtörténni. Egyszerűen azért nem, mert annak az időnek vége, a háború már történelem, az egykori ellenségek ma szoros szövetségesek. Néhány hadviselő állam már nem létezik abból a korból, a Szovjetunió ideológiája elkorhadt és terrorszervezetek eszméjévé korcsosult. Az egykor leigázott Kína ma dicsőséges birodalom, Japán viszont két kézzel ásta ki magát a nukleáris hamu alól és lett technológiai-gazdasági világcsoda katonai célok nélkül. Mindez veszélytelenebbé tette az atombombákat? Igen, egyértelműen. Hirosima borzalmai elvvé változtatták a világpusztító erőt, a politikai rend részévé emelték, s voltaképp örök időkre használhatatlanná tették mint fegyvert.

Ha az a fél évszázados rettegés nem lett volna, meg a nyolcvanezer hirosimai és a hatvanezer nagaszaki áldozat, s az általuk szegélyezett történelmi ösvény, akkor Oppenheimer szörnyű önvádja csak őt érintette volna. De sajnos mindez megtörtént, s nem lehet tisztára mosni a felelősöket a történelmi szükségszerűséggel takarózva. Emberek vagyunk, maradjunk is azok, ne legyünk világok elpusztítói.

Sitkei Levente - ]]>www.napigazdasag.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (10) Mozi világ (440) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Politika (1582) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Sport (729) Tv fotel (65) Nagyvilág (1309) Heti lámpás (310) Tereb (146) Jobbegyenes (2778) Gasztronómia (539) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (702) Mondom a magamét (7501) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Mozaik (83) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>