Ma 2019 július 21. Dániel, Daniella napja van. Holnap Magdolna napja lesz.
A kivénhedt trágárka megszólalt

A kivénhedt trágárka megszólalt

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A recept pofonegyszerű.

Nem nő, nem fiatal, nem trágár, de ő is lesajnált, eldobható

Aljasabbnál aljasabb technikákkal él a balliberális oldal annak érdekében, hogy bármilyen módon lejárassa a demokratikusan megválasztott kormányt. Nem átall ennek érdekében fiatalokat toborozni, felhasználni (majd eldobni), akik nem is sejtik, hogy mibe keverik őket.

Ám ezen is túllépnek, és most annak vagyunk tanúi, hogy egy élete zenitjén már feltűnöen túlbukott, egykor bizonyára értékes embert vonszolnak a vérpadra. Persze Ungváry Rudolfnak (83 éves, "író") is szüksége volna támogatásra, mint minden idős, testileg és/vagy szellemileg már leépülőben lévő embernek, de amit most műveltek vele (vagy ő önmagával, ha még tisztában van azzal, amit beszél), az az ízlés hetedhét határán is túl van.

Tudja, persze hogy tudja a ballib média, hogy amikor veszőfélben a tehetség, el-elmaradnak a rajongók, akkor is lehet tenni valamit, hogy a maradék hívő táboruk legalább szánalomból megvegye azt a néhány példányt egy-egy szerényebb könyvből. (Ez Ungváry esetében a Balatoni nyaraló.)

A recept pofonegyszerű.

Olyat kell kimondatni a szerzővel, amiért megvész az ultraliberális közönség, hogy annak farvizén a kampány, illetve a művész alkotása is kiteljesedjen, kapóssá váljon. (Ismerjük ezt, Alfölditől Alindáig, Konrádtól Esterházyig, mind ezt az utat járja vagy járta.)

Agyzsibbasztó, átlátszó és hányingert keltő, de nyilván működik, mert ismét összehoztak egy ilyet. Most éppen a talán szebb időket is megélt Ungváry Rudolf mondta tollba a fasiszta diktátor Orbánt, mert így több megosztása lesz majd a közösségi médiában a vele megjelenő interjúnak, amely, mily meglepő, éppen könyve megjelenését promóciózza.
A cikkben - szándékosan nem linkeljük ide - a fasiszta, vagy fasisztoid kifejezés 9 alkalommal szerepel! (És nem a ballib média állapotát jellemző célzattal.)

A szerencsétlen agyalágyult pedig arra nem gondol, hogy már csak röhög rajta mindenki, vagy sajnálja, ami talán még rosszabb.

Olyanokat mondatnak ki vele, hogy a jelenlegi kormányt támogatók a "szervilis magyarok", meg, hogy "minden fasisztoid állam, Orbáné is, kultúraellenes". (Miközben ő könyvet publikál... - igaz, lehet, hogy önmaga sem hiszi el, hogy ezzel a kultúra egy darabkáját teszi le.)

Ebben a korban, amikor már - elborult nyilatkozata alapján - talán felügyelet alatt lenne a helye, nem is értem, hogy rokonai, ismerősei, barátai miért nem figyelmeztetik arra, hogy legalább rájuk való tekintettel ilyen sületlenségeket ne nyilatkozzon.

Üdvözlet,
 KJ
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (3771) Tereb (129) Jobbegyenes (1556) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Sport (727) Nagyvilág (1386) Autómánia (61) Gazdaság (616) Történelem (4) Kultúra (4) Tv fotel (65) Flag gondolja (32) Mozaik (6) Politika (1571) Belföld (5) Gasztronómia (539) Egészség (50) Irodalmi kávéház (465) Vetítő (37) Heti lámpás (207) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (171) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>