Ma 2021 november 28. Stefánia napja van. Holnap Taksony napja lesz.
Orbán Viktor: Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha Góliát elkerül

Orbán Viktor: Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha Góliát elkerül

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

– Jöttük, láttunk, és újra győzni fogunk

A miniszterelnök október 23-i ünnepi beszédében kiemelte, hogy arra a csodálatos napra emlékezünk, amikor a magyarok megmutatták, kik is valójában. Továbbá Orbán Viktor kiemelte, hogy 2006-ban ugyanezzel a Magyarországgal húzott ismét ujjat a baloldal.

– Tisztelettel köszöntöm a szabadság népét a emzet fővárosában. Régen láttuk egymást, sok mindent kell megbeszélnünk ma délután

– mondta beszéde kezdetén Orbán Viktor miniszterelnök, majd úgy fogalmazott, először is emlékezni kell. 

– Tizenöt évvel ezelőtt itt nézett farkasszemet egymással a múlt és a jelen. Akkor az ifjú kommunsiták október 23-ból november 4-ét csináltak. Az egyik oldalon viperák, vízágyúk, azonosítójel nélküli rendőrök, a másik oldalon a becsapott nemzet, amelynek azt kellett hallania, hogy hazudtak neki reggel, délben meg este – idézte vissza a 2006-os eseményeket a kormányfő.

Orbán Viktor az 1956-os eseményekről szólva úgy fogalmazott, a nemzetek életében vannak pillanatok, amikor dönteni kell: vagy ide, vagy oda kell állni, szempillantás alatt kiderül, ki a jó, ki a rossz.

– Mi, magyarok, jól döntöttünk. Arra a csodálatos napra emlékezünk, amikor mi, magyarok megmutattuk, kik is vagyunk valójában. Hatalmas erő költözött belénk, és megremegtek a kommunista hatalom tartópillérei. Ez a pillanat mindörökké élni fog a nemzetek emlékezetében

– rögzítette Orbán Viktor.

Ezzel a Magyarországgal húzott ujjat 2006-ban ismét a kommunisták új nemzedéke. Hazugságok árán jutottak hatalomra. Adócsökkentéssel szédítettek, aztán adókat emeltek. Kórházi napidíj, vizitdíj, egekbe emelt rezsiárak. Elvették a 13. havi nyugdíjat és eltörölték a családtámogatásokat. Devizahitelek csapdájába csalták családok százezreit, az országot kiárusították, mindent eladtak a külföldieknek, s miután kifosztották és csődbe vitték az egész országot, nyakunkra csatolták az IMF pórázát – emlékeztetett a miniszterelnök a balliberális kormányok tevékenységére.

– Amikor pedig felemeltük a szavunkat,  könnygázzal, gumilövedékkel és lovasrohammal válaszoltak. Ezen a helyen ahol most állunk, tizenöt évvel ezelőtt erőszak, vér és könny lepte el a pesti utcákat. Történt mindez az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján, a világ szeme láttára. Lassan mondom, hogy mindenki megértse: soha nem fogjuk elfelejteni nekik! – húzta alá. 

– A pesti humor szerint nem akkor kell megsértődni, amikor okod van rá, hanem amikor megéri. Mi is kivártuk a megfelelő pillanatot. Mi is négy hosszú évet vártunk. A Jóisten igazságos volt: azt kapták büntetésül, amit mi jutalmul: kétharmados választási győzelmet – hangsúlyozta a kormányfő. 

– 1956-ban Gerő Ernőék hanyatt-homlok menekültek Moszkvába, ugyanakkor 2006-ban nekünk nem volt ilyen szerencsénk, hiszen a szocialisták és a vezetőjük itt maradt a nyakunkon, és azóta itt bolyong közöttünk és kísért, mint az Országház fantomja

– utalt Gyurcsány Ferencre a miniszterelnök.

– Elégtételt venni elég egyetlen mámoros pillanat, de évek kellettek jóvátenni a baloldal rombolását, ám sikerült eltakarítani a romokat. Talpra állítottuk Magyarországot – szögezte le.

– Egymillió új munkahelyet hoztunk létre, visszaszereztük a közműcégeket, bankokat, médiát, és másfélszeresére növeltük a nemzeti vagyont. Egész Európában a legalacsonyabbra vágtuk vissza a rezsiköltségeket 

– sorolt néhányat a miniszterelnök az eddig elért eredményekből, majd a kormány újabb intézkedéseire emlékeztetett: adó-visszatérítés, a nyugdíjak rendezése, a minimálbér megemelése.

– Ne feledjük, hogy amikor ezeket az eredményeket elértük, egész Európa ránk támadt, ahogy akkor is, amikor megállítottuk a migránsokat, de mi még mindig itt vagyunk – fogalmazott Orbán Viktor.

– Mint a történelemben oly sokszor, most is felettünk akarnak dönteni rólunk. Liberálissá és érzékennyé akarnak pofozni bennünket. Déja vu érzésünk van, a Brezsnyev-doktrína levegője járja át Európát. Brüsszelnek észre kellene vennie, hogy velünk még a kommunisták sem boldogultak, mi vagyunk a homok a gépezetben. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha Góliát elkerül

– hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátéve: „a rezsi és a migránsügy után harmadszor is igazunk, lesz, és az iskola falainál megállítjuk az erőszakos LMBTQ-propagandát. Megvédjük a gyerekeinket.”

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy akármi történt, a baloldal a háttérben mindig az ország ellen szervezkedett, és most is ezt teszi.

– Írva van: óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket, a jó fa jó gyümölcsöket, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöket terem – idézett az evangéliumból a miniszterelnök, majd megjegyezte: valóban, a baloldal fáján csak baloldali politika nőhet, mivel egy baloldal van, mindegy, hányféleképpen maszkírozzák  magukat. 

– Akik tizenöt évvel ezelőtt az emberek közé lövettek, ma újra színpadra készülnek, és valahol a nagy víz túlsó partján készülődik Gyuri bácsi is. Amikor kellett volna, nem jöttek, de most, hogy nem hívtuk őket, itt vannak, ám most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk

– rögzítette a miniszterelnök, hozzátéve: „Azt hiszem, hogy félreértettek minket. A meghívónk a szovjet megszállás alóli felszabadításról szólt, és nem arra, hogy beavatkozzanak a demokráciánkba”. 

– Akik 1956-ban a Sztálin-szobrot ledöntötték, azok nem voltak tanult szónokok, harcos népvezérek vagy képzett tábornokok. Az 1956-os világtörténelmi pillanat hősei a magyar nép egyszerű fiai és lányai voltak, mint mi most ezen a téren – mutatott rá Orbán Viktor, kiemelve: a magyarok sorsáról most is magyarok fognak dönteni. 

A kormányfő szerint október 23-a emlékeztet minket, hogy ne feledkezzünk el a személyes felelősségünkről. – 1100 év belénk égette, hogy itt, a Kárpát-medencében a szabadságért minden nap harcolnunk kell. A szabadságharchoz nem csak szív, ész, hanem erő is kell, a magyarok ereje pedig az egység, hiszen egységben az erő – közölte.

– Azért vagyunk együtt, mert ugyanabban hiszünk: a családban, a nemzetben, egy erős és független Magyarországban. Mi századok óta ugyanazt akarjuk, 1956-ban, 2006-ban és ma is: igazságot Magyarországnak. A magyarok igazsága bennetek van, hallgassatok rá, hirdessétek, cselekedjetek a sugallata szerint, és ha eljön az idő, álljatok ki a házatok elé és védjétek meg 

– szólított fel Orbán Viktor.

– Nem gondolhatjuk, hogy nekünk mindig, minden helyzetben igazunk van, de mindig igazunk van, amikor támadnak minket, és mi megvédjük magunkat – emelte ki a kormányfő.

– Tudom, sokan vannak, akik nem veszik komolyan az ellenzékünket. Sokan gondolják, hogy az ország jó úton halad, nincs mitől tartanunk, és valóban, amit a baloldal hirdet, annak több köze van a szórakoztatóiparhoz, mint a felelős politizáláshoz. Még azon a választáson sem tudtak nyerni, amelyen csak ők indultak – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

– Valóban, néhány erőtlen baloldali párt miatt nem kellene ennyien összegyűlnünk, de ez ne tévesszen meg bennünket! Ami igazán számít, az a baloldal nemzetközi hátországa, a pénz, a média és a hatalom, ami őket támogatja. Ezt csak több millió magyar együtt tudja legyőzni és kiszorítani az országból – fogalmazott Orbán Viktor.

– Jöttük, láttunk, és újra győzni fogunk 

– fejezte be beszédét a miniszterelnök.

Borítókép: Mirkó István

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1463) Autómánia (61) Tereb (138) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (6) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (14) Életmód (1) Sport (729) Heti lámpás (255) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2159) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Mondom a magamét (5721) Vetítő (30) Flag gondolja (33) Kultúra (6) Gazdaság (662) Irodalmi kávéház (507) Politika (1578) Mozaik (83) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>