Olyan tudások és tanácsok gyűjteményét, amelyek bárkit elvezetnek a boldog létezéshez, s amelyek magyarázatul szolgálnak arra is, hogy ki és miért érzi magát boldogtalannak. Azt javasoljuk, ki-ki úgy olvassa összeállításunkat, mint egy szakácskönyvet, vagy mint egy titkos és szent irományt. Olvassa figyelmesen, mert az apróbb részletek is értékesek. Olvassa türelmesen, mert azt látja majd, hogy az egyes tapasztalatok egy másik cikkben is megfogalmazódnak, más környezetben, de azonos vagy hasonló tartalommal.

A boldogságkeresésnek ma már tudománya van, alapvetően a szociológiából fejlődött ki ez a különleges és roppant értékes tudományág, melynek épp csak felvillantottuk a lényegét, de mint majd látni fogják, ezek a kiemelt tanulságok is felettébb értékesek az egyén számára. Kiderül belőle, amit sokan talán sejtenek is, bár a legtöbben az áhított célokat hajszolva hajlamosak elfelejtkezni róla, hogy a pénz egyáltalán nem boldogít. A vagyoni helyzetnek, hogy valaki gazdag-e vagy szegény, nincs közvetlen hatása a boldogságra. Ebből fakadóan az a neoliberális rögeszme, ami egy ország állapotát az úgynevezett GDP-ben, vagyis az egy főre jutó megtermelt értékben méri, bár hasznos a befektetők és a nagy pénzalapok számára, nem visz közelebb a lényeg megértéséhez.

Szembetűnő például, hogy a magyarok nagyon boldogtalanok. A boldogság listáján mi az országok között messze hátul állunk. Ennek sok oka lehet, de egyet az összeállítást olvasva egészen biztosan kiemelhetünk: az elmúlt bő százötven évben túl sok változást ért meg a magyar nemzet, s a változások egy mennyiségen túl depresszióssá teszik az embereket, mert már nem képesek alkalmazkodni hozzájuk. Sokan siratjuk az elveszített, elsatnyult, elhalványodott tradíciókat, pedig könnyen lehet, hogy a nemzeti amnézia, ahogy a népviselet, a népszokások, a népi építészet és így tovább meglehetős egyöntetűséggel kikoptak a közhasználatból, valójában csak szükségszerű következményei ennek a veszélyes folyamatnak.

És itt lelhetünk magyarázatot az Orbán-korszak egyik szembetűnő ellentmondására is, ahogy annak társadalmi támogatottsága hol a csúcsokat éri, hol pedig aggasztó mértékben csökken: túl sok a változás. Valaki úgy fogalmazott, úgy érzi, Orbán Viktor kézen ragadta a nemzetet, és rohanni kezdett vele egy sűrű erdőn át a bűzös posztkádári mocsárból egy tágas és kényelmes mező felé. A változások, mint az ágak és a tüskék marják, csípik, karcolják a rohanó embereket, akik szeretnének végre már megállni, de nem lehet, mert Magyarország aggasztó mértékben lemaradt a modern világtól, fel kell zárkóznia, annál is inkább, mert az egész világ drámai változásokat él át, s aki nem tud XXI. századi színvonalon élni és gondolkodni, abból a körülmények menthetetlen áldozata lesz. Lásd: népvándorlás.

Aki kellő intelligenciával és világlátással rendelkezik, belátja e rohanás szükségszerűségét, de ő is vágyik a nyugalomra, a lassú tempó örömére, a harmóniára, a boldogságra. S valóban, egyszer minden rohanás véget ér. Eljön újra a szeretet és összefogás ideje. A tartalmas emberi kapcsolatok, a harmonikus családi környezet kora. Még ebben is hazudnak a liberálisok: család nélkül az egyén boldogtalan magányban végzi… Jó olvasást és tartalmas beszélgetéseket kívánunk!

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>