- 0
A boldogságkeresésnek ma már tudománya van, alapvetően a szociológiából fejlődött ki ez a különleges és roppant értékes tudományág, melynek épp csak felvillantottuk a lényegét, de mint majd látni fogják, ezek a kiemelt tanulságok is felettébb értékesek az egyén számára. Kiderül belőle, amit sokan talán sejtenek is, bár a legtöbben az áhított célokat hajszolva hajlamosak elfelejtkezni róla, hogy a pénz egyáltalán nem boldogít. A vagyoni helyzetnek, hogy valaki gazdag-e vagy szegény, nincs közvetlen hatása a boldogságra. Ebből fakadóan az a neoliberális rögeszme, ami egy ország állapotát az úgynevezett GDP-ben, vagyis az egy főre jutó megtermelt értékben méri, bár hasznos a befektetők és a nagy pénzalapok számára, nem visz közelebb a lényeg megértéséhez.
Szembetűnő például, hogy a magyarok nagyon boldogtalanok. A boldogság listáján mi az országok között messze hátul állunk. Ennek sok oka lehet, de egyet az összeállítást olvasva egészen biztosan kiemelhetünk: az elmúlt bő százötven évben túl sok változást ért meg a magyar nemzet, s a változások egy mennyiségen túl depresszióssá teszik az embereket, mert már nem képesek alkalmazkodni hozzájuk. Sokan siratjuk az elveszített, elsatnyult, elhalványodott tradíciókat, pedig könnyen lehet, hogy a nemzeti amnézia, ahogy a népviselet, a népszokások, a népi építészet és így tovább meglehetős egyöntetűséggel kikoptak a közhasználatból, valójában csak szükségszerű következményei ennek a veszélyes folyamatnak.
És itt lelhetünk magyarázatot az Orbán-korszak egyik szembetűnő ellentmondására is, ahogy annak társadalmi támogatottsága hol a csúcsokat éri, hol pedig aggasztó mértékben csökken: túl sok a változás. Valaki úgy fogalmazott, úgy érzi, Orbán Viktor kézen ragadta a nemzetet, és rohanni kezdett vele egy sűrű erdőn át a bűzös posztkádári mocsárból egy tágas és kényelmes mező felé. A változások, mint az ágak és a tüskék marják, csípik, karcolják a rohanó embereket, akik szeretnének végre már megállni, de nem lehet, mert Magyarország aggasztó mértékben lemaradt a modern világtól, fel kell zárkóznia, annál is inkább, mert az egész világ drámai változásokat él át, s aki nem tud XXI. századi színvonalon élni és gondolkodni, abból a körülmények menthetetlen áldozata lesz. Lásd: népvándorlás.
Aki kellő intelligenciával és világlátással rendelkezik, belátja e rohanás szükségszerűségét, de ő is vágyik a nyugalomra, a lassú tempó örömére, a harmóniára, a boldogságra. S valóban, egyszer minden rohanás véget ér. Eljön újra a szeretet és összefogás ideje. A tartalmas emberi kapcsolatok, a harmonikus családi környezet kora. Még ebben is hazudnak a liberálisok: család nélkül az egyén boldogtalan magányban végzi… Jó olvasást és tartalmas beszélgetéseket kívánunk!
Bencsik András - www.demokrata.hu
