Ma 2020 július 10. Amália napja van. Holnap Nóra, Lili napja lesz.
e429241d89ac76ec710b0060c46af89f.jpg

Magvető Kiadó könyvklubja - Pesti barokk

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Dés Mihály, szándéka szerint, megírta a késő Kádár-kor, a hetvenes-nyolcvanas évek Nagyregényét. Ha úgy tetszik, a Krúdy áhította Budapest-regényt, amely egy liberális értelmiségi nézőpontjából ábrázolja boldogult ifjúkorát.

A könyv borítójának arculata egyszerre négy, egymástól korántsem független, de a néző szempontjából mégis elkülönülő szemantikai síkelemet ábrázol. Első pillantásra egy megduzzadt női ajakra asszociál az ember (vágy), hogy aztán észrevegye, itt két szív feszül egymásnak szimmetrikusan (szerelem), míg - ki korábban, ki későbben - még egy női test altáji vetületét is belelátja a szürke alapon, vörös és fekete színekkel jelölt geometrikus figurába (erotika). A negyedik jelentésréteg, egy szintén fekete férfialak combon (?), ajkon (?) pipiskedő paránya, amely méreténél fogva igazából nem képes megbontani ezeket a piktogramként sablonos ábrákat (sértettség, féltékenység?). Ezek a fogalmak aztán az események fontos útjelzői lesznek.

Dés Mihály, szándéka szerint, megírta a késő Kádár-kor, a hetvenes-nyolcvanas évek Nagyregényét. Ha úgy tetszik, a Krúdy áhította Budapest-regényt, amely egy liberális értelmiségi nézőpontjából ábrázolja boldogult ifjúkorát. A regény anyaggazdagságában, a korrajz szélesvásznú, dokumentált víziójában nem is mond ellent eme igényének. Egy krisztusi korban lévő, Koszta János nevezetű bölcsész emlékezik és tollászkodik ezeken a lapokon, immár a Pesthidegkúti Szanatórium zártságából tekint vissza életére, szerelmeire, családjára, barátaira és minden fontos, az élete esszenciáját adó pillanatra, amely megőrizendő és bizonyos tanulságokkal teljes. S miközben bőbeszédűen keresztülcipeli olvasóját az adott kor társasági helyein, kocsmáin, a barátság és az érzékiség kifürkészhetetlen tananyagául szolgáló történetein, belebotlik élete nőjébe, egy bizonyos Évába, aki sem nem okos, sem nem igazán szép, ráadásul még csak tizenhét éves, ezzel együtt a regényt mesélő Koszta János életszemléletét nemcsak vallja, hanem gyakorolja is. Mintegy tükröt tart eddigi életfelfogásának, olyan emberi esendőségekre mutat rá, amelyeket az elbeszélő éppen az életkorából adódóan menekülésként, egy korszak lezárásaként szeretne megélni.

A szerelmi történet a csupasz váz, ennyiben leginkább Flaubert regényére terelődik a gyanú, mert a megélt és megírt kordokumentáció minden eddiginél teljesebben hatol be a barátságok, a szerelmek, a lehetséges életszemléletek, életfilozófiák tegnapi mélyrétegeibe. Még különösebb, hogy formai szempontból mennyi kínlódással jár mindennek a végtelen alázattal keresztülvitt hitelesítése, amikor a fejezetek, az élükre írt mottók, a műfajiság is olyan sokrétű lesz, hogy hol párbeszédekben, hol levelezésekben, naplókban, aforizmákban, hol pedig a szenvedéstörténet (a szeretett Évi dugása a bokor aljában a gyűlölt festővel) forgatókönyvszerű, objektív láttatásával kínozza fél-hülyére magát. A családias bensőségesség (kilencvenkét éves nagyival lakik együtt a főhős), a dokumentarista igény, hogy több mint félszáz valóságos figurát, ellenzéki szereplőt, művészt és művésznőt nevez meg hitelesen, miközben másokat csak elferdített névvel, a tevékenységükkel jelzett minőségükben ábrázol, a névtelen, de nevesíthető lányok és asszonyok hosszú sora, amelyek valamiként ennek a kissé gátlástalan életmódnak nem csak hősei, de áldozatai is voltak.

Dramaturgialig nagyon is helyén van itt minden. Az első fejezet szinte egy Molnár Ferenc-i színmű nyitó jelenete is lehetne. A főhősnő érkezésére vár Jánosunk, arra, aki semmi-előzmény után bejelentkezett az akkori erkölcsi szokások szerint az ágyába, némi késedelem után sínen is lennének, ha a nagymama nem ébredne és öltözne föl reggelt gyanító tévedésében. Ettől kezdve nagymama ki-be, hősünk tétován ki-be, Éva pisil, fürdik, a barokk farok ágaskodik, lankad, míg meg nem kapja hősnőnk egyszer csak egy régi szerető kékselyemmel szegett hálóingét. Ebben a pillanatban már a jelenben be nem határolható dimenziók nyílnak meg, belelovagol hősünk halottnak vélt szívörvényébe ez a semmi-kicsi lány. A szerelmi szövődmények minden stációját át kell élnie a korántsem harmonikusan induló kapcsolatban, s hogy mire van joga és mire lehet igénye egy, az ágyába hurcolt vagy csak véletlenül odatévedt nőnek? A korábbi számtalan kaland, az esetleges csalódások mindig a férfiak igényeit, kényelmét, úgymond a teljesen egyoldalú, háborítatlan hódítást szolgálták. A lélek behatolása ezekbe az üres termekbe csak kényelmetlenséget, elodázást, valamiféle szellemileg is alátámasztható kényszerességet mutatott. Jánosnak meg kell ismerkednie azokkal az érzelmi csalódásokkal, amelyeket ő okozott másoknak, szüntelen és boldogtalan nőre való célra tartásában.

A legjobb barátja, Gábor, aki Amerikába disszidál, hívja fel az elbeszélőnk figyelmét egy lelki jelenségre, a déphasage-ra, amely szerint „a civilizációs sokk egyik oka egy lényegi eltolódás (…) a tudat és a külső viszonyok között.” „Mert a szerelem nem azonos pályán mozgó vonzalmak közös utazása, hanem két különböző irányultságú vágyódás találkozása többnyire eltérő érzelmi állapotban és hőfokon.” (470.) Valahol itt rejtezik az egész regény egyenetlenségének a kulcsa is. A hanyag szerkesztői munka mellett, amely segíthette volna a szerzőt abban, hogy anyagának mintegy negyedétől megszabaduljon (politikai- és zsidó-viccek tömege, példabeszédként előadott toldalékok, egy gyenge Ady-vers kissé kényszeresnek tűnő elemzése, egy kis rendszerváltás utáni, közállapotainkat bíráló nyelvészkedés, s már-már attól félünk, hogy idemásolja az emlékezetesebb kocsmai cechek tételeit is), úgy érezzük, sokszor kellő stilisztikai elmélyedés nélküli anyag ez, ahol többnyire szellemesen-fölszínesen, máskor kínosan ügyetlenül botladozik a szerző előrefele. Különösen zavaró például egy-egy vers, idézet átírással való beépítése a szövegbe. „Hogy tűz mellett fázom, nyáron reszketek, na meg hogy bőrömre záporszikrák hullnak?” (33.) – mondja könyvbéli Sappho. Így egy csomó József Attila-, Ady-, Kosztolányi-, Karinthy-idézet szövődik bele a regény szövetébe, leginkább indokolatlanul és fölöslegesen. A könyv legszebb részei a zsidó lét paradox átélésének a különféle metamorfózisai, holott János a legkevésbé sem mondhatja magát e kisebbséghez tartozónak. (Női szemmel mennyire volt vonzó Mengele, kérdezik az egykori táborlakó hölgyek. Ez talán Dés Mihály regényének legdöbbenetesebb kérdése.)

Marad tehát a könyv végén az olvasó gyanúja, hogy a mű maga is egy kisebb megkésődés, eltolódás eredménye, s mint ilyen, képtelen egyetlen harmóniába rendezni a lelkéből feltörő sok-sok értékes dallamot. Csak sajnálni tudjuk, hogy a szerző időnek előtte tette le a tollát, s nem várta be, hogy a mélységből indult érzések, gondolatok az eltolódásokon átküzdve magukat, tökéletesen összenemesedjenek.

Sántha József - ]]>http://www.revizoronline.com]]>

 A könyv megrendelhető a következő címen:
]]>
http://kiadok.lira.hu/kiado/magveto/index.php?action=konyv&id=139417211
]]>
Dés Mihály: Pesti barokk

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (37) Irodalmi kávéház (489) Belföld (5) Nagyvilág (1450) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (171) Kultúra (6) Gazdaság (652) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Politika (1571) Tv fotel (65) Történelem (14) Tereb (140) Életmód (1) Autómánia (61) Sport (729) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (4644) Szépségápolás (15) Flag gondolja (33) Heti lámpás (241) Mozaik (83) Jobbegyenes (1795) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>