A történet középpontjában Auguszta áll, aki hosszú éveken át próbálja egyben tartani a hatalmas családot, küzdve hittel, bánattal, szeretettel.

Annak ellenére, hogy egy korábbi posztomban pont a háborús történetektől való megcsömörlésem miatt fakadtam ki, most ez mégsem okozott gondot, pedig átitatja többek között a II. világháború, az 56-os forradalom is a regényt, amelyek nem kímélték a család tagjait sem, főként hogy egy zsidó családról van szó. Ortodoxnak nem nevezhetőek, azért mégis a zsidóság gyökere mélyen ott rejtőzik kezdetekben mindegyikük lelkében, mindennapjaiban. Fontos számukra, főként az idősebb generációnak a jeles ünnepekről megemlékezni, Széder estét kihagyni nagy vétek. Innentől kezdve nálam majdhogynem garantált volt a siker...

 

 

 

Egyben visszaemlékezés a könyv egy jó pár generációval későbbi leszármazottól, Auguszta dédunokájától, akinek a vallás már nem jelent szinte semmit, a hagyományok réges-régen tovaszálltak. Maradt a depresszió, a kilátástalanság. Tulajdonában vannak feljegyzések, emléktárgyak, amelyek talán közelebb vihetik felmenőihez. Segít, ha visszamegy a múltba? Tudnak neki az ősei jó tanácsokat adni? Számít honnan jött? Mindez kiderül (vagy talán mégsem) a könyv olvasása után.

Az 1800-as évek végére, 1900-as évek elejére, Mezőkövesdre nyúlik vissza a történet kezdete. Mezőkövesd mindvégig nagy hangsúlyt kap a történetben, hiszen ez a család bázisa, ide megy férjhez Pollner Auguszta. Nagyon sokáig innen "irányítja" családját, ide születnek meg gyermekei, szám szerint hat. Mindegyik más-más egyéniséggel, így más-más problémával vág neki az életnek.

Szerintem nagyon jól voltak ábrázolva a karakterek, mindegyiket "személyesen" megismertem, aggódtam értük, szerettem őket, drukkoltam nekik, velük éltem. Hihetetlen gazdag, színes háttérrel rendelkező család sok-sok évébe pillanthattam bele.
 

Én nagyon bírtam az öreglányt, annak ellenére, hogy a vele való együttélést nem biztos, hogy nagyon preferáltam volna. Szegényt néhol már karosszékestül, ordebálás közepette tették fel a platóra továbbköltöztetés céljából, de szinte már úgy tűnt, mindenkit túlél. Az egész család mozgatórugója volt.

És mi az, ami elveszett? A hit, a hagyomány mindenképpen, de a családi köteléket, szeretetet, összetartást sem találtam már meg a regény végén az emberek életében, még akkor is, ha ez néha nagyon nehéz teherként helyezkedett el a vállukon.
 

* * *

Pataki Éva Balázs Béla díjas forgatókönyvíró, dokumentumfilm-rendező.
Mészáros Márta filmrendezővel közösen olyan közismert filmek alkotója, mint a Napló szerelmeimnek, A hetedik szoba, Kisvilma, A temetetlen halott, Utolsó jelentés Annáról. Dokumentumfilmjei izgalmas társadalmi kérdéseket feszegetnek. Fontosabb saját filmjei: Bébiszitterek, Kiutazása közérdeket sért, A Nékosz-legenda.
Írt színházi adaptációkat, színdarabokat; ezek közül a legemlékezetesebb az Edith és Marlene.
Első regénye, a Még egy nő 2002-ben jelent meg az Athenaeum kiadónál.