Ma 2021 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
d172ca62e65ac1c2956ecb0f57613886.jpg

Athenaeum Kiadó Könyvklubja - Házasság céljából

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Vigyázat, mert a fülszöveg olvasata után másra számíthat a kedves olvasó, aztán meg jól meglepődik. Ennek elkerülése végett ajánlom a "Különös hálával" című oldalacskát a könyv végén, amiből kiderül, milyen indíttatásból írta meg Goolrick ezt a könyvet.  

Ennek tudatában máshogy fogjátok olvasni a könyvet.

A múlt század elején járunk, a jeges Wisconsinban. Ralph Truitt kétségbeesett ember, aki egymaga tartja el a várost kiépült vállalkozásával, az iparosodás lehetőségeinek kihasználásával. 20 év telt el azóta, hogy felesége elment, azóta él egyes egyedül a vággyal, a magánnyal. Egy hirdetés megváltoztatja az életét, ugyanis feleséget keres házasság céljából, és indítéka gyakorlati. A sok jelentkező közül kiválasztott Catherine Land érkezik meg a kisvárosba. Indítéka neki is gyakorlati, ami nem más, mint a pénz.

Romantikus regényre számítottam, de itt szó sincs erről. Beteg emberek találkoznak, akik lelkül legmélyén már meghaltak, de egy utolsó remény szikráját látják az új lehetőségekben. Közben az unalmasnak vélt amerikai kisváros újságai tele vannak hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságokkal, legyen az brutális, vagy alattomos, mérgezés. Azt gondolnák, hogy ez a két személy az, aki észnél van, akit az élet még nem gyötört meg, és lehet, hogy csalódunk.

A történet maga nem rejteget nagy meglepetéseket. Legalábbis én sokszor láttam, olvastam már hasonlót, és szinte minden nagy fordulatot, amit a fülszöveg is sugall, kitaláltam. De nem is ezen van a hangsúly, hanem a lelkek küzdelmein, fáradozásain. Egy megcsalt és meggyötört apa próbálkozásai, hogy visszaszerezze fiát, és bocsánatát. Egy szüleit hirtelen elveszítő lány viszontagságos élete után kitörni vágyik, de mit szól ehhez a szív?

Érdekes könyv ez. De ha nem úgy olvassátok, ami valóban, csalódhattok kicsit, mint én. Megmondom őszintén, néha unatkoztam az olvasás közben, de ez ugye az én hibám, mert kevésbé szeretem a lelket boncolgató kérdéseket, és néha elég mélyen elmerült ebben az író. Pár bloggerről viszont el tudom képzelni, hogy tetszeni fog nekik. :)

* * *

Ralph Truitt, az igen jómódban élő, középkorú úriember ráun a magányra, a lelkét gyötrő, évtizedes borzalmakra. Házassági hirdetést ad fel, melyre a csinos, okos Catherine Land jelentkezik.
 
Rögtön találkozásuk legelején rejtéllyel áll szemben a férfi. Vajon mit tartogat még számára a nő? Meghozza vajon a várva várt szerelmet? Lelki társra talál benne? Egyáltalán mit rejteget a nő múltja? De persze az is kérdés, vajon a férfi múltja makulátlan-e?


Az alapsztori szerintem nagyon jó lehetne, de annyira silányan, unalmasan van megírva, hogy a végén már bekezdéseket hagytam ki, hogy mihamarabb érjek a végére. Reménykedtem, hogy ott találok valami kis meglepetést, valami fordulatot, de igazából ott sem lepődtem meg.
A borító gyönyörű, jó a könyvet kézben tartani. Nagyon jól is indul. Kimondottan szórakoztatott a legeleje. Szóval a külcsín, a fülszöveg alapján mindenképpen nagyon jó szórakozásra számítottam. De aztán belassult, beragadt a történet.
Sajnálom kiadni a kezemből a könyvet, mert tényleg nagyon tetszetős, de ezzel aztán mit kezdjek???Hogy a könyv legutolsó mondatát idézzem: "Előfordul az ilyesmi."

* * *

 

Robert Goolrick
Évekig a reklámiparban dolgozott, New Yorkban él.

A The End of the World As We Know It: Scenes from a Life című, 2007-ben megjelent önéletírás elismert szerzője.

A Házasság céljából az első regénye.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:
Házasság céljából (2010)


 

A könyv megrendelhető az alábbi címen:

]]>http://kiadok.lira.hu/kiado/athenaeum/index.php?action=konyv&id=139395969]]>

 

Robert Goolrick: Házasság céljából

konyvmolyok

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (657) Életmód (1) Vetítő (37) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (505) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (6) Történelem (14) Egészség (50) Sport (729) Heti lámpás (254) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (171) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (5232) Politika (1578) Tereb (140) Jobbegyenes (2008) Flag gondolja (33) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Nagyvilág (1454) Kultúra (6) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>