Ma 2019 január 19. Sára, Márió napja van. Holnap Fábián, Sebestyén napja lesz.
e4f4df0bde9cda9eeafad2a98f76123f.jpg

Álmodik a múlt - Fölöstöm előtt, után

Flag

Szöveg méret

3
Átlag: 3 (1 szavazat)

Aquila János megjáratott: érte, miatta kétszer utaztam el a stájerországi Fürstenfeldbe (régi magyar nevén Fölöstömbe), hogy az Ágoston-rendiek volt templomában látható freskókat lefényképezzem.

A magyar határtól ugyan néhány kilométerre fekszik ez a hegyen épült kisváros, de templomát, mivel nem használják, zárva tartják, és a kulcs megszerzése (sehol nincs kiírva) nem kis nehézséget jelent.

Aquila János eddig ismert munkásságának színtere Pannónia délnyugati csücske: Velemér, Vas megyében, Mártonhely szintén a volt Vas vármegyében (ma: Martjanci Szlovéniában), Turnisce Zalában (régi magyar neve Toronyhely, később Bántornya, ma: Szlovéniában), Radkersburg és Fürstenfeld pedig Stájerországban. Ezek a templomok nem több mint 50 kilométeres körzetben helyezkednek el, egy elképzelt háromszögben, egymás közelében.

Érdekes, jegyzi meg Brenner Vilmos tanulmányában, hogy "csak Radkersburg és Fürstenfeld az a stájer városok között, amelyeknek magyar neve is van. Mindkettő a történelmi magyar határon fekszik, és korábban jelentős kereskedelmet bonyolított le Magyarországgal, így nem tekinthető véletlennek, hogy ennek a két, hazánk nyugat-pannon vidékével élénk kapcsolatban álló stájer városnak magyar névformája is képződött az idők folyamán."

Egyébként a fürstenfeldi Ágoston-rendi templom kórusában és hajójában restauráció során felfedezett Aquila-freskók nem is olyan régen kerültek napvilágra, és ezek számítanak a jelenlegi kutatások állása szerint Johannes Aquila eddig ismert utolsó műveinek.

A fürstenfeldi Ágoston-rendi kolostort 1362-ben alapította IV. Rudolf herceg. A hozzá tartozó templomot 1368-ban szentelték fel. A restaurálás során kerültek elő az eredeti gótikus festmények. "A szentélyben és a templomhajóban feltárt képek mesterét illetőleg kétség nem adódhatott, minthogy itt sem hiányzik a jól ismert invokáció: orate deum pro me Johanne Aquila pictore. A képek az 1400-as évek legelejéről származnak, egyes stájer kutatók 1405-re datálják őket. Érdekes kompozíciós elgondolás eredménye az apostolok és a próféták váltakozó ábrázolása, amelynek révén az ószövetség és az újszövetség szoros összefüggése hangsúlyozódik. Nagyon megkapó Szent Veronika ábrázolása a bibliából ismert kendővel, valamint Jeremiás és Dániel próféták képe. (Az olasz festészet érezhető hatását mutatja ez az ábrázolása, mely a Jeremiás prófétát ábrázoló falkép alatt látható.) A Veronika keszkenőjén látható Krisztus-fej analógiát mutat a prágai kapucinus kolostor falfestményeinek apostolábrázolásaival, amelyek szintúgy az 1400-as évek legelején készülhettek."

Ezzel, ezekkel a képekkel zárul tehát az életmű: Aquila János, a piktor a művészettörténészek szerint ekkor hatvanadik életéve körül járhatott. Lezárult valami, s elkezdődött valami. Mert vele, vagyis a névtelen mesterek után az ő nevével kezdődik a magyar földön dolgozó művészek története.

Szöveg és kép:  Móser Zoltán

Új Ember - ]]>http://www.kattanj.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Vetítő (37) Kultúra (3) Autómánia (61) Belföld (4) Gasztronómia (539) Heti lámpás (191) Életmód (1) Nagyvilág (1293) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (599) Történelem (3) Mondom a magamét (3270) Rejtőzködő magyarország (171) Tereb (125) Mozaik (6) Irodalmi kávéház (452) Jobbegyenes (1448) Mozi világ (440) Egészség (50) Tv fotel (65) Sport (727) Politika (1570) Flag gondolja (32)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>