A miniszterelnök múlt pénteki ]]>rádióinterjújából]]> sokan csak az Oroszország elleni szankciókat európai önsorsrontásnak nevező sorokat („lábon lőttük magunkat”) emelték ki vagy hallották meg. A balliberális sajtó leplezetlen örömmel számolt be az elhatárolódásokról. Mint oly sokszor, úgy próbálták beállítani a kormányfő kijelentését, mintha egymaga lenne Európa ellen. Valójában maga is elmondta, hogy a szlovák kormány vagy épp a görög és a francia termelők is hasonlóan kontraproduktívnak, azaz a kívánttal ellentétes hatást kiváltónak tartják az Európai Unió szankcióit. Magyarország tehát nincs egyedül.

Brüsszelben azt hitték, hogy az elsősorban az orosz oligarchákat érintő bankszámlazárolások és kiviteli tilalmak miatt az érintettek fogják Putyint „észhez téríteni”. Európa ismét bizonyította, hogy nem ismeri Oroszországot. Az oligarchákkal szemben a politikai primátusát kiépítő Putyin így nem befolyásolható. Sőt: az oroszok kitartását is alábecsülik, például a ]]>németek]]>. Putyin szülővárosa, „Leningrád” anno ezer napig is ellenállt a náci hadsereg kiéheztetési kísérletének.

Ezzel szemben Putyin ravasz húzással válaszolt az uniónak. Oroszország soha nem volt érdekelt az egységes és ezért erős Európai Unió kialakulásában, így hát a válaszcsapásának is az európaiak meglévő véleménykülönbségeinek élesítése, a megosztás a fő célja. Míg az európai szankciókat Londontól Berlinig Európa pénzügyi-ipari központjai hajtják végre, addig az oroszok Európa mezőgazdasági termelőit sújtják. Az európai vita kódolva van. A kárvallottak célja az európai szintű kártérítés kiharcolása, amely végül mégiscsak azt jelenti, hogy az unió maga fizetné saját szankcióinak árát. Ennyit a szankciók értelméről.

A hírgyárak azonban nem hallották meg a kormányfő másik, de legalább ugyanilyen fontosságú kijelentését. Nem tudósítottak róla és a továbbmesélés híján el is feledtették, hogy Orbán Viktor egy az Európai Unió és Oroszország közötti vitás kérdésekről, a következő évtizedek együttműködéséről szóló konferencia összehívását is szükségesnek tartotta. Érdekes, hogy az Európai Unió büszke arra, hogy minden konfliktust békés úton képes rendezni házon belül, sokszor a politikai vitákat is jogi útra terelve, Európában mégsem jutott senkinek eszébe, hogy esetleg Oroszországgal is lehetne egyeztetni, elkerülve az egyre eszkalálódó orosz–ukrán, vagy éppen az Oroszország és a Nyugat közötti hideg vagy meleg háborút.

Tény, hogy a Krím annektálásával Oroszország megsértette a nemzetközi jogot, amely a diplomáciai erőfeszítéseket megnehezíti, de értelmetlenné nem teszi. Éppen hétvégén találkozott a német és a francia külügyminiszter Berlinben orosz és ukrán kollégájával. Ez azonban csak két európai tagállam és nem a teljes Európai Unió egyeztetése az orosz és az ukrán féllel. Ráadásul a németek mezőgazdasága a belföldi igényeket sem tudja kielégíteni, így az orosz importtilalom nem jelent nagy veszteséget számukra.

Mivel az oroszok a Krím félsziget elfoglalásával épp az Ukrajnának atomfegyvereiről való lemondása miatt területi integritást garantáló budapesti egyezményt sértették meg, a kívánatos Európai Unió-Oroszország konferenciának akár Budapest is helyet adhatna, elősegítve ezzel egy új budapesti egyezmény kidolgozását, amelynek alapja kell, hogy legyen Ukrajna területi integritásának valós garantálása. A magyar főváros mellett szólna az is, hogy az Európai Unió tagjaként az utóbbi években sikerült Oroszország felé is kialakítani párbeszédképességünket. Egy ilyen találkozó létrejötte, sőt esetleges sikere fontos állomás lehetne a magyar kormány nemzetközi elismerésért folytatott küzdelmében. Az esetleges magyarországi helyszín azonban másodlagos. A legfontosabb magyar érdek az, hogy történelmünk egyik ígéretes korszakának küszöbén egy katonai, gazdasági és esetleg nemzetiségi konfliktus keleti szomszédunknál ne akadályozza meg Magyarország felvirágzását.