Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
40a3b7289e74ded0edf3bfe743bf2e6e.jpg

Történelmi sodrásban - Együtt: a libás, a rendőr és a füstölgő jointos

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nyilván kézenfekvő lenne így összegezni Bajnai Gordon, Kónya Péter és Juhász Péter összefogását és az Együtt 2014 mozgalom megalakulását.

Ugyanis Bajnai neve és a Hajdú Bét ki nem fizetett, tönkretett vagy öngyilkosságba menekült beszállítóinak az ügye akkor is összenőtt egymással, ha Bajnainak bírósági papírja van arról, hogy nem az ő időszakában történt a kifizetések elmaradása.

Kónya Péternek pedig arról van papírja, hogy már nem is rendőr, még akkor sem, ha közéleti pályája a rendőrszakszervezetek oldalán kezdődött, s mára a fene se tudja mekkora Szolidaritás, fene se tudja milyen tagsággal rendelkező mozgalmát vezeti. S nyilván Juhász Péter is ma már inkább azt mondja, hogy az ellenzéki Milla mozgalom éjt nappallá tevő szervezése miatt oly tág a pupillája, s karikásak a szemei, nem pedig azért, mert a marihuánás, betépett évek a Kendermag Egyesület élén megviselték orcáját.

Igen, nyilván kérdezhetnénk, hogy ez tényleg komoly? Komoly, hogy ez az új centrum? A libás, a rendőr és a füstölgő jointos azok, akik alternatívát kínálnak Magyarországnak az ellenzéki megújulás-összefogás terén, s utat törnek maguknak a választópolgárok dzsungelében a kormányzás felé? Ők lennének a nagy Orbán-rezsim-döntögetők, a legújabb kori magyar demokrácia megmentői? Ezt nyilván nem hihetjük – mondja a teljes jobboldal, a baloldal egy része és az ökoliberálisok is. Mégis, az ’56-os megemlékezések helyetti 2014-es kampánynyitó október 23-án már ugyanannyira szólt Bajnairól, mint Orbánról – hiába indult be a karaktergyilkolás bősz gépezete a jobboldal irányából ellene.

A Fidesz-frakció korábbi vezetése tévedett 2010–2011-során, amikor a Gyurcsány elleni karaktergyilkosság stratégiája mellől levette Bajnait napirendről, kvázi leállítva a „bajnaizást” a „Gyurcsányra és Mesterházyra koncentráljunk” stratégia mentén, azzal indokolva e csapásvonalat, hogy „Bajnai már visszavonult, nem kell rá puskaport pazarolni”.

Nos, hát Bajnai egyéves pihenés és egyéves amerikai felkészítés után visszajött, s szemmel láthatóan, leplezetlenül úgy gondolja, hogy ő maga lesz a hazának és haladásnak a kovácsa. De hol is, a politikai aréna mely szegletében? A baloldalon? Nem. Hanem a centrumban. Legalábbis ezt hirdette meg a húsz-harmincezer civil és párthoz kötődő Milla tüntetésen, ahol kissé akadozó kezdéssel, korántsem nagy szónoki teljesítménnyel, szinte nevetségesnek tűnő nyomatékosító ismételgetésekkel, de mégiscsak összefogás-programot hirdetett.

S ha a Békemenet óriási számbeli fölénye, a beszélők politikai súlytalansága, s Bajnai terhelt politikai múltja, s botladozó szónoki képessége miatt akár rá is legyinthetnénk az Együtt 2014 mozgalomra, Bajnai beszédének új irányjelölése miatt nem tehetjük ezt meg. Az új irány pedig az, hogy az Orbán-kormány elleni választási csatát nem baloldalról, hanem a politikai centrumból nyitotta meg Bajnai Gordon. Abból a szürke zónából, ahova a magyar választópolgárok bizonytalan és kiábrándult milliói kerültek 2010 és 2012 között.

Szigetvári Viktor, Bajnai agya valószínűleg jól mérte fel a helyzetet akkor, amikor az ellenzéki összefogást a centrum felől próbálja a parlament ellenzéki pártjaira erőltetni. Igen, erőltetni, mert egyelőre sem az MSZP, sem az LMP nem akar táncrendbe állni Bajnai akarata szerint. Ők ugyanis mára, úgy tűnik, a lazább jelöltállítás miatt biztos bejutói lehetnének a 2014-es választásoknak, ha önállóan indulnak – ám ezzel valószínű a győzelem lehetősége szállna el számukra. Bajnait pedig egyik sem jelölné miniszterelnöknek, ha ő maga nem mutat fel olyan önálló politikai tőkét, és erőt, amely miatt valóban megkerülhetetlenné válik, vagy válhat. A Haza és Haladás Alapítvány és az önjelölti bejelentkezés a miniszterelnöki posztra kevésnek bizonyult az MSZP és az LMP számára.

Ezért Bajnai–Szigetvári ügyesen az új, kifejezetten csak a második Orbán-kormány ellenzékeként megjelenő (korábbi időszakokkal nem terhelt) két szervezethez fordult, akiknek presztízs az, ami a parlamenti ellenzéknek dilemma, vagyis Bajnai Gordon.

A Milla-tüntetés mint politikai színpadra lépési helyszín ugyancsak jó választás volt, mivel, mind a Millának, mind a Szolidaritásnak a mozgalmi jellege még inkább dominál a professzionalizált szervezeti intézményes működésükkel szemben, s így a tömegbázisképzés is dinamikusabb lehet náluk, miközben el lehet játszani a pártokfelettiség makulátlanságának a szerepét.

Ma a választópolgároknak lassan 60, azaz hatvan százaléka bizonytalan abban, hogy elmenne-e szavazni, és ha igen, akkor kire szavazna. Ilyen nagy a bizonytalanok és politikától elfordulók aránya még soha nem volt a rendszerváltozás óta. A regisztráció bevezetése az ő táborukat akarta megtizedelni, s előzetes küszöbként épül be a választójogi rendszerbe, azt remélve, hogy a bizonytalanok – a biztos pártpreferenciával nem rendelkezők – számaránya így lecsökken a választásokon.

A jelöltállítás fellazítása pedig – nagyon helyesen – a jelöltek számának megnövekedését vetíti előre, ami pedig az ellenzéki oldal „szétszavazásához” vezethet. Ezáltal a többségi rendszerben a kormánypártok akár egy szavazattal is nyerhetnek.

Így vált kulcskérdéssé az ellenzéki oldalon az, hogy a saját biztos pártszavazatokon kívül meg tudnak-e szólítani tömegeket a bizonytalanok táborából.

A kétéves választói közvélemény-kutatási adatok alapján mára úgy tűnik, hogy nem, vagy nagyon nehezen. A Fidesz a regisztráció bevezetése által ismerte el ezt hallgatólagosan, míg az MSZP, az LMP, de még a Jobbik is stagnáló népszerűségi adataikkal igazolják e tényt. Ez egyben azt jelenti, hogy a parlamenti pártok jelenleg csak saját stabil szavazóbázisukat tudják elvinni regisztráltatni, s a bizonytalanok, többségében pártokat utáló világában maga a regisztráció is bizonytalan.

Orbán Viktor bár két éve Kötcsén meghirdette a centrális politikai erőtér elfoglalását és kialakítását, ám ez a harcias jobboldalisága miatt nem sikerült. A Fidesz a jobboldali erőteret tudta és tudja ma is tömbben uralni. Ám az elmúlt két év alatt a tőle leszakadó, mára több mint egymilliós tábor pont a centrális erőtérben maradt, ott, ahonnan a Fidesz jobbra vonult. Ezért hát Bajnai innen kísérli meg felépíteni politikai erejét. Ezért „a lágyabb ének”, hogy itt mindenki magyar, aki haladni akar. Nincs se jobb, se bal, csak haladáspárti és maradi, haladásellenes. S „aki nem halad, az hátrál”, márpedig ez a nagy szürke zóna pont azért nem akar pártot választani magának, mert nem látja, hogy az ő saját élete haladna előre, sőt azt látja, hogy hátrál, lemarad.

Bajnai tehát ügyesen középre pozícionálja magát, azt akarja elhitetni, hogy valójában ő a legnagyobb, mert nemcsak a mai pártok összességét, hanem leginkább a senki által nem képviselt hatvan százalékot képviseli. S ha ebből ő ezzel a retorikával, mozgalmi módon, de kemény Orbán-ellenességgel el tudja vinni csak a hatvan százalék felét regisztrálni – amit a többi párt nem tud ma megtenni – akkor máris megvan az a politikai tőkéje, amit ma még hiányolnak az ellenzéki pártok ahhoz, hogy őt miniszterelnök-jelöltjüknek nevezzék meg.

Mert ha Bajnai és mozgalma a pártok által ma nem, vagy csak nehezen megszólítható bizonytalanokat képes „becsalni” a regisztráció rendszerébe, képes őket újra aktivizálni, s elhitetni, hogy most már tényleg csak egy X kell, ahhoz, hogy ő maga ne hátráljon, hanem haladjon, s mindezzel meg tönkretevőinek is ad egy pofont, akkor Bajnai valóban megkerülhetetlen lehet az ellenzék számára. Mert akkor már az ő önálló indulása fogja veszélyeztetni az MSZP ellenzéki vezető szerepét, s ezt megelőzően érdemes lehet majd vele kiegyezni. 106 jelöltet Szigetvári Viktor akár a jövő nyárig is kényelmesen fel tud majd állítani. Ő tényleg ért a kampányhoz és a politikuscsináláshoz.

Gyurcsány színre lépésekor a Fidesz-stratégák – totális tévedésbe esve – örültek, s azt mondogatták, hogy egy ilyen nevetséges pojáca nem verheti meg Orbán Viktort. Aztán Szigetvári megmutatta, hogy de igen. Ahogy azt is, hogy milyen kommunikációs offenzíva kell ahhoz, hogy a bizonytalanok nagy szürke zónájában akár egy piperkőc, nárcisztikus Gyurcsány is eladható legyen. El is adta nekik.

Ma Bajnait kell eladni, s az eladás meg is kezdődött. Bajnai új mozgalma ma tehát egy erős regisztrációs mozgalomként jelentkezik, amelyik a bizonytalanok óriási táborából akarja híveit toborozni. S bárki bármilyen karaktergyilkosságba is kezd az „Együtt 2014” szövetség vezetői kapcsán, tudnia kell, hogy a kiábrándultak, bizonytalanok rekordnagyságú birodalmában már nem hat sem a pretoriánus retorika, sem a politikai múlt deficitjeinek a felemlegetése. Ezek csak a saját tábor megőrzésére, és a Bajnaiék ellen meglévő politikai harci kedv fenntartására elegendőek.

A politikából kiábrándult bizonytalanok világát a Fidesz szempontjából már csak a személyes sors jobbra fordulásával lehet motiválni, vagyis a konkrét kormányzati eredményekkel. Azzal, hogy ha a létbiztonság és a kormányzati magatartások területén úgy érzi ez a szürke zónába beparkolt szavazó, hogy „Azért mégis csak igaza van Orbánnak!” illetve, „Ezt azért mégis csak jól csinálta Orbán!” De az a tömeg ma ezt nem érzi. Ahogy a kormánynak sincs még olyan eredménye s kommunikációs stratégiája mikroszinten, amivel meggyőzhetné ennek a didergő világnak a tagjait.

És meg is jelentek a centrumban a vámszedők, új szirénhangokon csábítva „a haladás új útjaira” őket. Igyekezvén elhitetni azt, hogy álmukat tényleg „Együtt” a libás, a rendőr és a füstölgő jointos fogja megvalósítani 2014-ben. Mégis, rájuk legyinteni igencsak nagy hiba lenne – ismét.

Zárug Péter Farkas
politológus

demokrata.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Heti lámpás (310) Történelem (17) Flag gondolja (36) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Egészség (50) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Gazdaság (702) Autómánia (61) Életmód (1) Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Politika (1582) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7501) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>