Egyetemistaként tudtam meg, hogy a francia ötezer olyan tengerészeti műszót ismer, amely sok más nyelvből hiányzik. Meddő nyelvi viták helyett a mi nyelvészeink is készíthetnének olyan statisztikákat – mondta –, amelyben a magyar szókincs sajátosságait gyűjtenék össze.

Persze, lehet, hogy van ilyen, csak mi nem tudtunk róla. Jókai káprázatos szinonima-gyűjteményét ismertük.

Fájlalta, hogy a rádió, a televízió és a hivatal elszegényíti nyelvünk logikáját. Ami nemcsak nyelvi vétek, hanem gondolkodásbeli bűn is. A nyelvpusztító emberféreg föl sem fogja, hogy hülyeséget beszél, amikor azt nehezményezi, hogy a „Károk /vagy a romok/ helyreállítása még nem történt meg”, mert ez azt jelenti, hogy a már egyszer romjaiból fölépített házat, hidat ismét romosítani kellene. Az idejében vagy a jó időben érkezett helyett időben érkezettet mond, ami logikai abszurdum, hiszen csak időben és térben lehet érkezni valahová. Vagyis az időben henye megjelölés, az angol „in time” beszivárgott nyelvrontása.

A magyarban sokféle állítmány ismeretes és egyik üldözése sem indokolt. De a metróban azt hallani: „őrizzék meg a jegyeket, mert a bejáratnál jegyellenőrzés történik”, vagy a „rómaiak a brokkolit már előszeretettel alkalmazták étrendjükön”, nemcsak tartalmilag gyügye, hanem csúnya is stilisztikailag.

A szavaknak a közvélekedésre ható hangulatuk van. „Terhesgondozóról”, „terhes” anyukáról beszélni „gyermekellenesség” – a várandós, az áldott állapotban optimista és pozitív hangulatú jelzők helyett. A gyermekáldás öröm, remény, ezt kell kifejezni a szavaknak.

Minden nyelvet érnek idegen hatások. A magyar is sok évezred alatt alakult ki, de csak belső logikája szerint olvasztott magába idegen elemeket. Ezért szélsőséges „purifikálásnak”, nyelvtisztításnak nem volt híve. A germanizmus testidegen nyelvünkben, de a latin furamód nem. Egyfelől azért, mert a független magyar királyság egyik hivatalos nyelve volt évszázadokig, másfelől mert a németesítő törekvések ellen védte a magyar nyelvet egészen a XIX. század közepéig.

A latin szó ma is sokszor használható a magyar megfelelő szinonimájaként. Persze, az újabban kórosan gyakorian használt projekt szónak semmi köze ehhez. Elképedtem, amikor az egyik keresztény egyház püspöke azt mondta húsvéti prédikációjában, hogy a „Teremtő jól rakta össze Krisztus projektjét”! Egyfelől szentségtörés, másfelől zűrzavaros mellébeszélés. Mert a projekt merőben mást jelent már, mint hajdan az eredeti latin proiectus. Rosszabb mint a „nyílászáró szerkezet”, mert ennek van szaknyelvi értelme: gyűjtőfogalom. Ajtó, ablak, szellőzőnyílás. A projekt ködösítés.

Értem én, hogy az egyházfi modernkedni akart, közelebb kerülni a mai emberhez. A korszerűsködés e fajtája azonban buggyantott agyra vall. Védelmezte az anyanyelv sokszínű hangzását. Dunántúli volt, de szerette őző nyelvjárásra emlékeztető beszédem, amit szerinte a pesti eee-zés már kissé megrontott.

Könyvkiadóként átírta szerzői szövegeit, a zárt e-ket ö-re, fel helyett föl, csend helyett csönd, de attól tartózkodott, hogy gyerek helyett gyerököt, ember helyett embört erőszakoljon rá delikvensére. A józan mérséklet jellemezte őt a nyelvművelésben is. Ezt kívánta tőle magától értetődően anyanyelve logikája is.

Szalay Károly - demokrata.hu