Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
55aa819fc5a47f2bbee23e76dfba6555.jpg

Lehet más a politikai jobboldali közösség?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A közvélemény kutatások szerint a Fidesz toronymagasan vezet, s ha most lennének a választások, lazán megszerezné a kétharmados többséget.

Ám a honi politikai paletta átrendeződni látszik. Az MDF talán úgy tűnik el a politikai süllyesztőben, ahogy Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogát felfüggesztik. Bár a rendszerváltó (?) párt készül a nagy visszatérése, s a hírek szerint nem más lesz a miniszterelnök jelöltjük, mint Bokros Lajos.

 
Talán abban reménykednek, hogy e „húzónév” hallatán felsorakozik mögéjük a szocialista párt is? Vagy esetleg a szétszakadt szabad demokraták? Sokak szerint a liberális szavazók ha már légüres térbe kerültek, akkor szavazhatnának a Lehet Más a Politika nevű pártra.
 
Tény, hogy az LMP-re sokan egy lyukas garast sem tettek volna tavasszal, ám miután több szavazatot kaptak az uniós választásokon, mint a szabad demokraták „hírtelen” mérhető lett a párt támogatottsága. Talán ennek elismerése, hogy a közelmúltban a kontinens zöld pártjait tömörítő Európai Zöld Párt megfigyelői státusszal jutalmazta az LMP-t.
 
 
Nos, szükség lenne Magyarországon egy markáns zöld pártra. Míg az Unió Parlamentjének negyedik legnagyobb frakcióját adják az Európai Zöldek, a honi „demokrácia” két évtizedében a zöld pártok nem tudtak megerősödni.
 
Addig is a jelenleg aktív pártok foglalkoznak, vagy sem a környezetvédelem ügyével.
 
 
 
Így tesznek a Jobbik képviselői is. Mert a globalizáció a legtöbbször együtt jár a mértéktelen környezetszennyezéssel is.
 
 
 
A radikális nemzeti párt azonban itthon sem pihen. Szintén a közelmúltban Budapesten zajlott a Jobbik VI. országos kongresszusa. Az eseményen a hazai küldöttek mellett részt vett négy ország társszervezete is, így képviseltette magát a francia Nemzeti Front, az olasz Fiomma Tricolore, a belga Nemzeti Front, valamint a svéd Nemzeti Demokraták pártja is.
 
A Liszaboni Szerződés hamarosan életbe lép, s a tervek szerint a nemzetállamok helyébe egy multikulturális, sehova sem kötődő szövetség kerül, amely hamarosan feloldódhat a multukulturalizmust elutasító iszlámban. Úgy tűnik, a veszélyt kevesen látják még...
 
 
A fenti eseményen aláírtak egy nyilatkozatot, hogy létrehozzák az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségét. Nem súlytalan szövetségről van szó, hiszen a Nemzeti Front a legutóbbi francia elnökválasztáson okozott meglepetést, míg a flamand Nemzeti Front helyi sikerei bizonyítják, hogy az összetákolt Belgium nem életképes, hiszen flamandok és vallonok nem akarnak egy országban élni.
Az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége hamarosan bővülni fog, mivel csatlakozási szándékukat jelezte a brit Nemzeti Párt, az osztrák Szabadság Párt, de portugál és spanyol egységek is kifejezték érdeklődésüket.
 
Forrás: ]]>www.barikad.hu]]>
 
Ui: Az MDF kilépett az Európai Néppártból.
 
Nawesh
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja



 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Tv fotel (65) Belföld (10) Tereb (146) Gasztronómia (539) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2778) Sport (729) Heti lámpás (310) Szépségápolás (15) Történelem (17) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Gazdaság (702) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Mozaik (83) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>