Ma 2021 október 18. Lukács napja van. Holnap Nándor napja lesz.
004a13abc7b580d9ef968eb56c4c248b.jpg

Ennyit a "konzultációról"...

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A legújabb „nemzeti konzultáció” (lehet, hogy nagybetűvel kellene írni – na ebből még baj lesz…) tizenhatodik pontja azt mondja, hogy „Vannak, akik szerint a kormánynak a válság idején is meg kell védenie a nyugdíjak vásárlóértékét. Mások szerint erre nincs lehetőség. Ön mit gondol?”

Én arra gondolok, hogy az egyik falusi szomszédasszonyom harminckét szolgálati év után ötvenegyezer forintnyi nyugdíjban dúskál, a másiknak viszont a nyugdíjjogosultsága előtt egy évvel mondott fel egy moslék multi cég, amely addig is arra kényszerítette, hogy lakhelyétől vagy száz kilométerre dolgozzon hétfő hajnaltól péntek estig. Étkezési támogatás nuku, szerdáig ha kitart az otthonról hozott milánói makaróni, „leányszállás” hatvanas asszonyoknak. (10. „Vannak, aki úgy gondolják, az államnak vissza kell szorítania a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatokat… Ön mit gondol?”) Ha majd ők válaszolnak a kormány feltett kérdéseire, lehet, hogy én is fogok. Jelzem, az előbb említett asszonybarátom – ilyen szavakat falun élő ember persze nem használ –, tehát Vica, az imént vendégelt meg fokhagymás langalóval, az utóbbi, Erzsi, a minap nyújtott át egy tálcányi frissen szedett epret a kerítésen, amit majd, Hamvas Béla receptje szerint, tejföllel fogok megenni.

Hát igen… Kormányzat és nép, főváros és falu… És merre is van a nemzet? Néhány barátom és egypár keserveit, gyűlölködését blogokban kifröcsögő olvasóm nehezményezi falusi idilljeimet, a vidéken dagonyázó korosodó értelmiségi hamisnak látszó beszámolóit ilyen-olyan szív- és kedvderítő eseményekről. Ha szabad nagyképűsködnöm, úgy vagyok ezzel, mint Jókai Mór, akit sokat bíráltak amiatt, hogy túl magasztalólag, túlzásig hevített pátosszal ír kora vezérfiairól és vezéreszméiről. Erre ő azt szokta volt válaszolni, hogy ő mélyen realista író, csak – mit tehet – olyan korban élt, amikor csupa nagyszerűség történt körülötte.

Hát, nagyszerűségekről beszámolni csak ritkán adatik meg nekem, de jó és szép és kedvderítő és derűlátásra késztető dologról annál többször.

Egy tál eper. Egy szalonnabőrrel ízesített szombati bableves otthon sült kenyérrel. A kilincsre akasztva egy táskányi vargánya. A távollétem alatt megreparált kapuzár és helyére faragott fejszenyél.

Meg ahogy az imént felteszi a kérdést Viszákon Sz. J. színész barátom, hogy a kert aljában – mondhatnám, a völgy mélyében – eszegető-iszogató falusi népeket mi köti össze egymással és Viszákkal. Segítségül falvaikat sorolja, mint most én is: Pórszombat, Zsigárd, Oszkó, Nova, Szilvágy, Örimogyorósd, Magyarföld. Hát persze… Pórszombaton lakik K. Gy., a magyar gyömölcsös génletétbankárja. Ezek az őrségi, hegyháti és göcseji falvak az úgynevezett oltott hagyaték elszánt ápolói, falusi „tündérkertek” művelői, amelyekben minden gyermeknek van egy névre szóló fája. Viszákon az idén nyolcat készülnek elültetni. És már itt is álldogálunk egy héberkörte meg egy sózószilva között, betűzve a gyermekek neveit, és hallom a távolból a világháborús katonadalt, amelyet Cseh Tamás is oly szépen énekel majd hazafelé az úton, „Nem látlak én téged többé soha, soha sem… Ott ahol senki sem gyászol, ott halok meg én… Elesett katonák teste lesz a vánkosom…” És mit sem tudnak, vagy ha tudnak is, nem beszélnek a Horthy-kor, azaz a fasizmus visszatéréséről, a hargitai csodaember, Uz Bence Nyirőjéről meg az RMDSZ-ről, a magyar külpolitika nagyszerűségéről meg egyebekről.

És azután egy kurta kocsmai kitérő után (sréhen szemben a trianoni emlékmű turullal) – nem mintha nem ittunk volna eleget (például a legnagyobb somlói borász, Gy. I. hárslevelűjét és traminijét), de olyan nincs, hogy az ember egy falusi kocsma mellett (szemben a pálinkafőzde, mint értesülök a szomszéd asztaltól, literjét hatszázért főzi) egy-két sör nélkül elmenjen (veszek egy zacskó mogyorót is, hja, hadd lássák, a nagyvárosi nyugdíjas tud élni!) –, szóval már készülődik a Rackajam élén a szájharmonikájába bújó F. Gy.-vel, akinek két „költő kedvence” van, Jimmy Hendrix és Petőfi Sándor (így együtt), prózában meg természetesen Jókai Mór. Akinek – jut eszembe – Komáromába jövő szombaton látogat el kis falunk nyugdíjas társulata és alkalmi dalosköre.

Újságot nem olvasunk, televíziós hírekkel nem idegesítjük magunkat.

Itthon, a fővárosban, asztalomon várnak a feleségem által gondosan összegyűjtött újságtömegek, de beléjük sem kell néznem, mondja fejből a híreket. Addig azonban még meg kell kerülnöm a derék taxisok érdekvédő demonstrációját, szólnak a dudák, a templomi harangok viszont nem, mint értesülök, főpapi tiltás született – ökomenikus egyeztetéssel… – a trianoni templomi harangozásra; a kőkemény nemzeti elkötelezettségű „történelmi” egyházakban most a mély liturgiai elkötelezettség üli diadalát, mint a minap is Nyirő hamvainak hűlő helyén.

Azután a keddi lap első oldalán magaslik egy kézilabdázó, akit újra megszállt a nemzeti elkötelezettség, két oldalán – fejeik a derekánál – a szövetségi kapitány és a miniszterelnök-helyettes, oltárkép napjainkból, magában a szövegben Tamás apostol és a tékozló fiú, a nemzeti zsurnál nemcsak népben-nemzetben, hanem Bibliában is fogalmaz, a hazatérőt befogadó város másik kézilabdázójának egyik gyilkosa Nagy Imre mártíriumához hasonlítja a magáét, röhögve, kigyúrva, mindeközben egy Moldova nevű hajdani elbeszélőnek Szent István jut eszébe Kádár mobil mellszobrának avatásakor, ki mondja, hogy nincs a nemzetnek élő történelmi tudata… A szegedi rendőrök arab sakkozókat vernek, némely fővárosi főrendőrök alvilági pénzeket kaszálnak, a ráckeveiek megfenyítenek egy hetvenöt éves öregurat, mert nemzetőr egyenruhában ünnepel március idusán, és az sem zavarja őket, hogy egy valódi ötvenhatos nemzetőrt vegzálnak. A gyurcsányi főrendőrök lelke lebeg a ráckevei Duna hullámai fölött. Kiderült – olvasom –, hogy nincsenek oligarchák, csak gazdag (nemzeti) magyarok, a Mal csókoltatja a hatóságokat minden bírságaikkal egyetemben, vörös az egész táj, arra szoktam néha Budapestre vonatozni vagy autózni, látom. Hát ennyit a nemzeti jelzővel ellátott konzultációról. Addig is, amíg a tizenhat velőbe markoló kérdésre kiókumlálom a helyes és kívánatos, a kétharmados többségű fülkeforradalomhoz méltó feleleteket, levágom az itteni kertben is a füvet, azután átlépek az itteni kocsmába is, ahol ugyanaz a választék, mint innen kétszáz kilométerre. Otthon vagyok itt is.

Alexa Károly - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (33) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Tereb (138) Tv fotel (65) Belföld (6) Történelem (14) Jobbegyenes (2130) Szépségápolás (15) Életmód (1) Politika (1578) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (506) Sport (729) Mondom a magamét (5639) Heti lámpás (255) Kultúra (6) Nagyvilág (1463) Mozi világ (440) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Gazdaság (662)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>