Fölbecsülhetetlen értékű az a televíziós felvétel, amelyet a kontinens egyik parlamentjében készítettek. Egy posztkommunista főcsővezető hazudott bele a kamerába: tökéletes megvilágításban, finom hangrögzítéssel.

A hazugságelemzők kincsre találtak.

Ezt a felvételt egyetemen kell tananyag szemléltetőeszközeként használni: leendő bírák vizsgálhatják az arcot, a szempárt, a grimaszt, a taglejtést, a hanghordozás. Újra és újra lejátszhatják az oktatófilmet.

Így hazudik egy posztkommunista főcsővezető.

De a köznépnek is le kell játszani sokszor, szakpszichológusi magyarázatokkal. Valószínűleg szakmai konferencián is elemezni kell: melyek a nyilvánvaló hazugság apró és nagyobb jelei egy politikusi ábrázaton.

Ennek a főcsővezetőnek valaha nagy mestere volt.

De nem jól tanulta meg tőle a leckét. Eltévesztette a mértéket. Ekkorát nem kellett volna hazudnia. Hiába sajátította el a technikát alaposan. Hiába irtotta ki magából a lelkiismeretnek a csíráját is. Hiába hajtotta végre impozánsan a „szakmai” feladatot.

A hazugság bődületessége eleve leleplezte.

Hazugságvizsgáló gépben is előadhatta volna jelenetét: a műszerek nem mutattak volna semmit. Gépiesen hazudó politikai rém esetben a műszer tehetetlen. Valószínűleg szakértők tréningezték, hogy fenomenálisan tudjon hazudni.

Szerződtetésének feltétele volt a kiképzés.

Azt hazudta, hogy az országon áthaladó folyót nem kellett volna visszavásárolnia a kormányzatnak a külföldi tulajdonostól. Ezért most bagázsa följelenti a kormányzatot a kontinens testületénél, hogy az üzletet csinálják vissza.

„Adják vissza az adófizetőknek a pénzt.”

Még ezt a populista mondatot is megengedte magának a posztkommunista főcsővezető, noha ezzel már párttársai szerint is a bohóc szintjére süllyedt. De azért a párttársak – ha enerváltan is – megtapsolták a hazugságkitörést.

Cinkosaivá züllöttek.

Hazaárulás – így minősítette a kormányzat válaszadója a posztkommunista főcsővezető jelenetét. Ez a fogalom meglehetősen bonyolult. Az ellenben egyértelmű, hogy egy külföldről megfizetett színész játszotta el bérjelenetét. Jól.

A megrendelés volt hibás.

Túl nagy hazugságot rendeltek meg a felbérlők – és ez visszaütött. Hazaárulás volt már az is, hogy a főcsővezető korrupt elődei átjátszották a folyómedret a külföldi bábmozgatóknak. Most ezt a korrupciót próbálták megvédeni a bábmozgatók a mai főcsővezető felbérlésével.

Nem kellett volna.

Ha csendben maradnak, jobban járnak. Így életpályája végéig hiteltelenné tették az amúgy is zavaros előéletű – korábban szélsőjobbos, most éppen posztkommunista – főcsővezetőt. A másik két, sötétes múltú posztkommunista alcsővezető mellett.

Óriásit nyert azonban a szakpszichológusi szakma.

Tökéletes dokumentumfilm egy tökéletes hazugságról. Rivaldafényben a politikusi ábrázat, kikockázható a lélegzetvétel, az enyhén zavarodott tekintet, a furcsán pislogó szem, a túl szélesre sikerült gesztus, a sikoltásba átcsapó hang, a görcsös leülés, a behúzott nyak.

Így hazudik egy posztkommunista főcsővezető.