Az együvé tartozás tudatosítása mellett hatásos védekezésre alkalmas, más terjeszkedő-hódító sovinizmusok ellenében. És itt van a kutya elásva. A Rákóczi-féle szabadságharc, 1848–1849, 1956 és a most folyó nemzeti érdekeket mentő küzdelmek együtt élő közösség érdekvédelmét szolgálják. Közérdek, közérdek és közérdek. Ha az ostromlott várat a középkorban belülről megpróbálta valaki az ellenségnek átjátszani, kaput nyitott, lőportornyot fölrobbantott vagy alagutat fúrt, főbenjáró bűnösnek minősítették, karóba húzták, fejét lándzsára tűzve a szakállszárítóra tették közszemlére. Korunk korszerű hazaárulói, a kommunisták a pánszláv internacionalizmusnak árulták el az országot, gyűlölve a szíjrezsőizmust. Most a kozmopolita liberalizmus a nemzetközi nagytőkének árulja ki értékeinket, az EU-ban mószerol, a közvagyont kótyavetyéli korszerű eszközökkel, és igyekszik kiszolgáltatni a nemzetet idegen érdekeknek.

Klasszikus mai példája az erkölcsi szakállszárítóra aspiráló Göncz Kinga, Vadai, Vásárhelyi intimissimi. Azt, hogy mennyire közösség-érdek határozza meg a hazafiságot, példa rá a budai németek 1848-as, 1849-es magatartása. Ezeknek a kereskedő és iparos polgároknak, akik magyarul sem tudtak – azonosak voltak az életérdekeik a magyar lakossággal. A Habsburg gazdasági elnyomás miatt. Az őket is nyomorító vámszabályok ellen védekezve magyar hazafiakká váltak.

A hazafiság egy nemzeti közösség ideológiája annak érdekében, hogy megvédje függetlenségét. A függetlenség értelme viszont az érdekérvényesítés. Korról korra változtak a hazafiság és a függetlenség kritériumai, amiket manapság még nemzetinek tartott történészeink sem mindannyian értelmeznek helyesen.

Azok az idiotisszimák például akik 1541 (Buda eleste) és 1918 közötti nemzeti-állami önálló létünket kétségbe vonják, mert Habsburg királyaink voltak, magyarellenes lüttyentyűk, Benes- és Masaryk- meg Ceaucescu-fullajtárok, és a trianoni rablóbéke jogosságát igazolják.

Ők is – bármennyire is magyarpántlikásak, himnusz dallamú óbégatók – szellemi szakállszárítóra valók. Manapság nem is sejti a fontoskodó, vagy tudálékoskodó búsmagyar, hogy fisztulás-könnyes fanyalgásaival a hazát árulja, mert ellenségeinknek szolgál érvekkel.

A lengyel, a kelet-német, a magyar Moszkva-ellenes fölkelések közösségi érdekvédelmet fejeztek ki, a moszkovita internacionalizmus, vagyis bekebelezés, beolvasztás elleni szabadságharcok voltak. Fűzzük hozzá, Moszkva többet engedett meg a cseh, a szlovák, a bolgár nacionalistáknak, mint a magyarnak, az észtnek, a lettnek, a litvánnak. Csak az a baj, hogy a szomszéd népek nem vették észre, engedélyezett magyarellenességük az ő függetlenségüket nem növelte. A jelenlegi európai konstelláció hasonlít az előzőhöz. Magyarország most is ugyanazt a renitens szerepet játssza el, amit a Habsburgok, a Szovjetunió vagy a szultanátus ellen produkált.

Mikor ismerik föl az érintettek, hogy érdekeik ma is azonosak a miéinkkel? A haza szeretete mint magasrendű érzelmi kötődés erre a racionális „alapélményre” épül, de ez már más téma.

Szalay Károly - demokrata