Ma 2021 szeptember 19. Vilhelmina napja van. Holnap Friderika napja lesz.
c9cc304a12b3015ec6bfbc1995fee390.jpg

Szent Bakács, az éhező celeb

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mostanra annyira eltörött minden egész, hogy aprólékos restaurációval állítható helyre a legnyilvánvalóbb történet is. De az alábbi kirakós játék a bizonyság arra, megéri.

Anti-antiszemita beszéd egy kis ellenbuzizással

Tűnődjünk csak el például azon, hogyan lesz egy bankrablóból nemzeti hős, mi motivál egy festőt egy tolvaj megítélésének javítására, és a pofátlan koldulás kategóriájába tartozik-e jogcím nélkül bejelentkezni egy egyébként megvetett szervezet életjáradékára, és máris a kis magyar abszurd gyöngyszeme kerekedik ki a látszólag össze nem függő töredékek kaleidoszkópjából.

Egy minap elfogadott törvényjavaslat értelmében a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) koordinálásával január 1-jétől létrejöhet a Nemzet Művésze díj azzal a céllal, hogy a legkiemelkedőbb művészek számára méltó életkörülményeket biztosítson életjáradék formájában. A díj egyidejűleg legfeljebb 70, a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet vagy a népművészet területén jelentős értéket létrehozó alkotó számára adományozható.

Ha egy idegen él bennünk, aki valahogy itt rekedt, az a részünk úgy értelmezi a fenti híreket, hogy most valami jó történik a művészekkel, a művészettel. Ám bennszülöttként megszokhattuk már, hogy Abszurdisztánban minden másképp értendő. Vagyis a díjjal épp megfosztották szabadságuktól a művészeket, szabadság hiányában viszont alkotni nem lehet, tehát az Orbán-rezsim egyenesen legyilkolta a művészetet. De ne rohanjunk ennyire előre.

Bár a kiírásban nincsen benne, hogy önként lehet jelentkezni a járadékra, ez az apró hiányosság nem zavarta Bakács Tibor „kritikus-újságírót”, és meglehetősen sajátos módon bejelentkezett a díjra a Nyugat.hu honlapon.

„Ott tartottam, hogy ülök a konyhámban, és várom, hogy az életjáradékomról szavazzon magában Fekete György. Több szempontból is esélyes vagyok. Messziről és közelről is keresztény magyarnak látszom, szoktam nőkkel lefeküdni, és elmúltam ötvenéves. Gondolom, ennyi elég lesz. A munkásságomat most hagyjuk. Illetve ne, lehet, hogy majd az is számít az Orbán-féle új Magyarországon. Oké, szalámit is loptam, de ez csak megerősítheti a döntéshozót, hogy lúzer Tibi érdemes az életjáradékra. Hátha akkor nem lop. (Rosszakaróimnak mondom, hogy a szalámi alacsony kereskedelmi értéke miatt még mindig büntetlen előéletű vagyok, sajnos.)”

No, szálazzuk csak szét ezt a kis önömlengést, érdemes!

Kezdődik rögtön azzal, hogy „szavazzon magában Fekete György”. Tudjuk, hogy nem magában fog szavazni, de milyen jól hangzik! Belesűrűsödik minden, amit a fékek és ellensúlyok nélkül ámokfutó, a művészet árnyas ligeteit is letaroló bagázsról gondolni lehet és az uralkodó trend szerint mondani kell. Megspékelve azzal, hogy „keresztény magyarnak látszom”, és „szoktam nőkkel lefeküdni”. Helyben vagyunk ismét. Kódolt anti-antiszemita beszéd egy kis ellenbuzizással. Itt a teljes szélsőliberális nyelvkészlet kicsit kitekerve, ártatlan poénnak álcázva. Remélhetőleg Bakács tudja, hogy vicceskedésével azt is állítja, hogy egyes magyarokon látszik messziről is, közelről is, ha nem keresztények. A helyében ezzel vigyáznék. Ezt a dumát a „korszakváltók” nem annyira kedvelik. Szerintem a korszakot nem váltók többsége sem.

Az egyetlen újdonság a szalámilopás felemlegetése, ami nyilván az éhezés tényének hitelesítésére szolgál. („Kinyitom a hűtőm ajtaját, egy ujjnyi vaj, májkrém, kicsavart citrom, répa, más semmi, vagyis a Góbi-sivatag egy forgalmas kereszteződésnek tűnik ehhez képest.”)  Ne feledjük, Bakács akkor is arra hivatkozott, amikor bolti szarkaként elkapták, hogy éhezik. Mindamellett, hogy szerintem ennek az embernek halvány lila gőze nincs arról, mi fán terem az éhezés, tőlem nevezheti annak is, amit érez. Metaforikus éhség is van: éhe a szépnek, éhe a jónak – ugye, az hajtja az ilyeneket! De még ezzel a megengedő közelítéssel is érthetetlen, miért gondolja Bakács életműve kiemelkedő, kitüntetést érdemlő részének a lopást.

A megértéshez vegyünk elő egy festményt, és műélvezet közben idézzük fel azt is, hogy egy olyan országban élünk, ahol nemzeti hőst igyekeztek faragni egy „viszkisként” elhíresült bankrablóból, nem állítható, hogy sikertelenül. Szóval Szent Bakács, a szalámitolvajok védelmezője címmel festett nemrég ironikus képet a drMáriás nevű alkotó alultáplált hősünkről. A mű az egyik legnépszerűbb darabja volt a Mi a magyar? A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben című kiállításnak a Műcsarnokban. Abban a Műcsarnokban, amelyet épp most adott a törvény a Magyar Művészeti Akadémiának. Azon a kiállításon, amelyet az akadémia elnöke, Fekete György nemes egyszerűséggel nemzeti blaszfémiának becézett. Az alkotó, drMáriás saját bevallása szerint „művével egy pozitívabb megítéléshez szerette volna hozzásegíteni Bakácsot”. Megérne egy misét az is, hogy miért szegény keresztényekbe törli mocskos pemzlijét föstő barátunk, a szentséget téve bohóctréfául, miközben Bakácsot mosdatja, de ez túlbonyolítaná a játékot. Szép kerek így is a történet, egy túlkoros óvodás is elboldogul a kirakóssal.

Segítségként azt húzzuk alá, Bakács nem adott mást most sem, csak mi lényege. Beállt a fekete lufikat eregető, Műcsarnokot „visszafoglaló”, székházostromló, közgyűlést megzavaró, más előadását tönkretevő, Orbán-rezsimet döntögető kultúrpartizánok közé. Kicsit gyáván ugyan, alig észrevehetően, de ahhoz elég nyilvánvalóan, hogy értse, akinek értenie kell, nem a Nemzet Művésze díjra jelentkezett ő be, hanem azokra a boldogabb időkre, amikor „ezek” végre eltűnnek a történelem süllyesztőjében, és a mindenféle díjakat újra az ő elvbarátai osztják majd. Azoknak elsősorban, akik azt a nehéz időkben illő módon megszolgálták. Szolgálat közben természetesen arra vigyázni kell, hogy a szolgálat lólába ne lógjon ki a művészi függetlenség álruhája alól:

„Pár évvel ezelőtt, amikor életútinterjút készített velem a svájci Who Is Who, nem akarta elhinni, hogy semmilyen díjam, kitüntetésem nincs. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy olyasvalaki, aki részt vett újság, rádió, fesztiválok alapításában, kulturális szervezetek tagja, ráadásul még celeb is, ne kapjon egy kis keresztet legalább. Hiába magyaráztam neki, hogy nálunk olyan soha nem fog kapni semmit, aki független a politikai pártoktól és egyéb hatalmi köröktől.”

Most azon ne rugózzunk, hogy a fenti felsorolásban még véletlenül sem találunk egyetlen utalást sem kiemelkedő művészi teljesítményre, ami ugye feltétele a szóban forgó díj elnyerésének. Koncentráljunk inkább a háttérben derengő összefüggésekre! Tiszta beszéd ez, bugris, magyarkodó tehetségtelenek!

A politikailag korrekt nyelvhasználatban ugyanis Bajnai-gárda nincs, Gyurcsánynak semmi köze a HaHához, Gulyás Márton is szilárdan áll a krétakör közepén, Bakács tehát független. Függetlenként gúnyolja a díjat, az MMA-t, a hatalmat, vagyis Orbánt, aki ezt az egész vircsaftot kiagyalta. Ez az origó! Nyilván csak az én frusztráltságomból fakadó rosszindulatom magyarázza bele szavaiba az álbaloldali lózungok jól kivehető kontúrjait.

És ha még mindig nem lenne világos, függetlenségére fényes bizonyítékul szolgál a tény, miszerint azon sem sértődött meg, amikor egy kétes jövőjű épületben, „a zorbán talpnyalói” által szervezett, de persze más talpnyalók által rögtön le is fikázott kiállításon ortodox ikonok hangulatát árasztó karikatúrán emlegették fel, miként szegte meg a tízparancsolatot. Sőt, direkt élvezte, hogy ha ellentmondásos közegben is, de már megint róla beszélnek. Kell-e több egy celebnek, aki – nem győzzük hangsúlyozni – ráadásul független? És persze relatív csóróságát sem azért emlegeti úton-útfélen, mert saját sorsán keresztül is arra utalgat fáradhatatlanul, hogyan bánik szerinte a gyűlölt rezsim a szegényekkel, az éhezőkkel, az elesettekkel, akikről persze fogalma sincs, de olyan jó szajkózni a balliberális mantrát. Á, dehogy! Ő nem kacsingat se jobbra, se balra, vagy ha igen, akkor ide is, oda is. Függetlenkedik.

Használják, ahogy Kálomista Gábor szokta volt mondani.

Gajdics Ottó - mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Történelem (14) Nagyvilág (1458) Vetítő (30) Mozi világ (440) Egészség (50) Sport (729) Életmód (1) Irodalmi kávéház (505) Politika (1578) Flag gondolja (33) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2113) Heti lámpás (255) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (6) Mozaik (83) Tereb (138) Tv fotel (65) Mondom a magamét (5577) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Gazdaság (662) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>