Ez volt az elmúlt néhány év legvisszafogottabb diadaljelentése. Tegnap kora délután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy könyvelő szenvedélyével jelentette be, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsa ]]>megszüntette a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárást]]> (EDP). Igaz, a testület tulajdonképpen csak megerősítette az Európai Bizottság korábbi javaslatát, talán ezért maradt el a kormányzati örvendeződal-írás. De azért jegyzőkönyvezzük, hogy Magyarország 2004-től, uniós csatlakozásának első pillanatától eljárás alatt állt. A 2010-ig kormányzó korszakváltó demokraták a jelenleginél nagyságrendekkel kedvezőbb környezetben, a „világgazdaság pénzbősége" (Őszödi beszéd, 1,12) idején sem voltak képesek teljesíteni az államháztartás elvárt hiányát.

Noha korunk hőseinek, az elemzőknek (sőt: londoni elemzőknek) abban alighanem igazuk van, hogy a hiánycsökkentésben nagy szerepet játszót bevételnövelő döntések hosszabb távon a növekedést fékezhetik, engem most mégis a lépés lehetséges belpolitikai következményei érdekelnek.

Az Orbán-kabinet által szívesen alkalmazott szabadságharcos metaforát kibontva mondhatjuk, a mostani Bécs - Brüsszel - legfontosabb fegyvere volt a túlzottdeficit-eljárás; az EDP feleltethető meg a Windisch-Grätz vezette főseregnek. Hozzá képest az uniós kötelezettségszegési eljárások mellékhadszínterek: mint a korabeli Erdély, ahová az udvar eleinte csak Urban ezredest vezényelte. (Az Európai Parlament magyar jogállamiságról szóló jelentése pedig legfeljebb Jellasics bánnak felel meg.)

Azaz a kabinet aratott egy fontos győzelmet, igazolhatja az elmúlt három év áldozatvállalását. (És még Paszkievics nagyherceg sincs a láthatáron.) Ideje lenne tehát átgondolni a választásokig hátralévő egy év menetrendjét, mert a történelem folyamán a legtöbb háborút a telhetetlenség miatt veszítették el. Pusztán politikai logikával gondolkodva a Brüsszel elleni permanens budapesti harci riadó hatásos volt: értelmezési keretet adott, újra és újra összeterelte a törzsbázist; a Bizottság ráadásul többször kettős mércével mért. A kormánynak azonban látnia kell, hogy a három éve folyó küzdelemben a hátország lelkesedése megkopott, a védművek javításra szorulnak, az utánpótlási vonalak fenntarthatatlanul hosszúak. Túl sok a front és túl kevés a szövetséges.

Volt idő, amikor még nem politikai elemzők, hanem a hadvezérek mondták ki az élet végső igazságait. Például a kínai Szun-ce, aki ]]>A hadviselés törvényei című munkájában]]> így fogalmazott: „Még sohasem fordult elő, hogy egy háború, amely sokáig húzódott volna, valaha is hasznára vált volna az országnak."

A túlzottdeficit-eljárás lezárása jó alkalom lehet annak belátására, hogy minden bajával, képmutatásával együtt az Európai Unió mégiscsak az a hely, ahol a teljesítményt honorálják. Ahol a szabályok betartása meghozza az eredményt, az akarnokság viszont újabb, nyerhetetlen konfliktusokat eredményez. S ahol az örökös harc nem pusztán a komfortérzet, hanem a nemzeti érdekérvényesítés szempontjából is hátrányos: ugyan ki boltol szívesen egy olyan cowboy-jal, aki folyton csak lő?

hetivalasz.hu - Ablonczy Bálint