Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
a69349659b0988ba3a967637c03c4ed0.jpg

Ki tartotta a markában Göncz Árpádot?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Göncz Árpád környezetében hemzsegtek a Kádár-rendszerhez köthető figurák, akik teljes mértékben kihasználták az elnök naivságát – mondta el Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, a Republikon Intézet által a volt köztársasági elnök 90. születésnapjára szervezett budapesti rendezvényen múlt pénteken.

Pető Iván úgy látja, Göncz nem akart politikusnak látszani, míg Katona Tamást meglepte, hogy miért nem az MDF-be lépett be a volt államfő.

Göncz mindig rendkívül kedves ember benyomását keltette – mondta el Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. Ennek kapcsán példaként hozta föl, hogy az elnök környezetében hemzsegtek azok a figurák, akik a korábbi diktatúrához kötődtek, és csupán azért maradhattak a helyükön, mert kedvesek voltak hozzá. Kósa szerint ebből a magatartásból származott, hogy kihasználták a naivságát, amire másik példa volt, hogy a stábja intézte el, hogy a felesége meghívta Milosevity nejét a délszláv polgárháború idején.

Debrecen polgármestere szerint illúzió volt, hogy ne legyen a köztársasági elnöknek véleménye.

Emlékeztetett, hogy 1994-ben Göncz azt mondta, a Horn-kormánynak nincs alternatívája, ami mindenképpen szerencsétlen mondat volt, de helyes, hogy elmondta. Kósa felidézte, hogy Göncz 1990. október 23-án nagyon jó beszédet tartott, de másnap elolvasva világossá vált előtte, hogy nem volt benne, kik verték le 1956-ot, és annak milyen személyi következményei vannak. Az elnöki ciklus második felében teljes eltávolodott a politika alakításától Göncz – tette hozzá. „Attól vált hitelessé, hogy az embernek nincs az az érzése, hogy szerepet játszott.”

Szoros volt a Kis–Göncz kapcsolat

Pető Iván, az SZDSZ volt politikusa szerint Göncz olyan kívánt lenni köztársasági elnökként, amilyen maga, „nem akart politikusnak látszani”. Az ő személyisége volt az, amely a leginkább megfelelt az állampolgárok ízlésének – tette hozzá. Az első négy évben karakteres álláspontot képviselt több esetben, hangsúlyozta Pető, és szólt arról is, hogy Gönczöt Antall jelölte a köztársasági elnöki posztra, amit az SZDSZ a politikai alku keretében fogadott el.

Kis János SZDSZ-elnökként hetente találkozott Gönczcel, de az idő múlásával az államfő egyre kevésbé foglalkozott napi politikával  – mondta Pető. „Nem titkolta politikai gyökereit, de napi ügyekben nem volt szoros a kontaktus.” Az SZDSZ volt elnöke szerint a taxisblokádig tartott a politikai közmegegyezés a Göncz kapcsán, attól kezdve ez elmúlt a pártok között. Gönczben nem alakult ki gyűlölet a Kádár-rendszerrel szemben, ebből származott a személyi politikája is – tette hozzá.

Katona meglepődött

Katona Tamás történész számára nagy meglepetés volt, hogy Göncz nem az MDF-be lépett be a rendszerváltozás idején. „Azon még jobban csodálkoztam, hogy az 1990-es választásokon Göncz a velem szemben álló jelölt mellett kampányolt a váci egyéni körzetben.” A volt külügyi államtitkár úgy látja, az MDF és az SZDSZ megállapodása 1990-ben az egyetlen esély volt a stabilitás megteremtésére. „Az volt az érzésünk, hogy az SZDSZ törekedett a markában tartani a köztársasági elnököt. Minél kevesebb joga van a köztársasági elnöknek, annál nagyobb lehet az erkölcsi tekintélye” – mondta Katona Tamás.

mno.hu -  Kovács András

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (17) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (702) Egészség (50) Életmód (1) Nagyvilág (1309) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (310) Belföld (10) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Vetítő (30) Autómánia (61) Tereb (146) Politika (1582) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (7501)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>