Ám ha geil, hát geil, itt és most egy kormányt dicsőítő írás következik.

Kezdjük ott, hogy a valamikori Szabad Demokraták Szövetsége egészen komolyan gondolta, mi több, le is írta, hogy a 21. században nincs szükség falvakra. A gondolat aztán tettekben öltött testet. Először a postákat, vasúti szárnyvonalakat számolták fel, aztán jött Magyar Bálint, és lézerkardjával lyukakat égetett a települési térképeken minden olyan helyre, ahol kisiskolák álltak. A legnemesebb ceauşescui hagyományok nem csak ilyen látványos formában éledtek újra. Az MSZP–SZDSZ-kormányok számtalan apró intézkedéssel és gáncsoskodással, például a disznóölés vagy a piacozás betiltásával, a családi vagy ökológiai gazdálkodók támogatásainak megnyirbálásával igyekeztek elvenni a népek kedvét a vidéki létformától.

A neoliberális fasizmus honi fénykorában, tehát 2002 és 2010 között Magyarországon megindult az antiglobális tanokban hívők előtt jól ismert „délamerikanizálódás”. Az a folyamat, amikor a dolgozni akaró szegények, továbbá az értelmiség és a vállalkozói réteg szedi a sátorfáját, és mindent hátrahagyva a városokba költözik, miközben helyben csak a száznyi lakat mögött rettegő öregek meg a balliberálisokra leadott láncszavazatokért cserében segélyekkel generációkra kitömött lumpenréteg marad. A falusi élettér létfontosságú elemére, a környékbeli termőföldekre pedig ráteszi pecsétgyűrűkkel cicomázott mancsát egy zöldbáró, aki aztán primitív nagyüzemi módszerekkel, sok géppel és nagyon kevés, éhbéren tartott alkalmazottal gabonát termel rajta. Jellemző, hogy a korszak vidékpolitikáját is egy ilyen zöldbáró, Gráf József neve fémjelezhette.

Se konyhakert, se háztáji, se hazai kolbász, se szőlő, se gyümölcsös, se takarmányföld, se semmi. Még egy tyúk se. A nihil olyan fokra jut, hogy a falusi ember még az élelmet is a helyi uzsorásboltból vagy a közeli város szélén álló, importszemetet árusító szardíniásdoboz-áruházból szerzi be.

Ezt a folyamatot igyekeztek megállítani a kisgazdák, majd a Kossuth téren, Ángyán József professzorral az emelvényen a Magosz karakán tagjai és a rendszerkritikus értelmiségiek, például a Nemzeti zarándoklaton a lábát véresre koptató Lányi András, meg az a sok-sok, többnyire jobboldali polgármester (talán nem véletlen, hogy a mai vidékfejlesztési miniszter, Fazekas Sándor is a sorukból került ki), aki protestált a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-érában, miközben a dúlás idején (mint minden háborúban a rendes emberek) igyekezett menteni a menthetőt. Majd e téren (is) komoly fordulatot ígért a Fidesz–KDNP-pártszövetség, így vélhetően a kétharmadban jócskán benne voltak a vidék Magyarországát megőrizni kívánó szavazók.

Itt következik a beígért ajnározás, hiszen a kormány a vidékpolitikában majdnem maximálisan betartotta a szavát. A pénztelenséget és a források nem mindig tökéletes elosztását leszámítva a Vidékfejlesztési Minisztériumban azt teszik, amit megígértek. Már 2010 nyarán tudni lehetett, hogy valami elkezdődött. Amikor az első intézkedések sorában megsemmisítették azokat az őrült szabályokat, amelyek tiltották a disznóvágást, a háztájizást, a piacozást, a pálinkafőzést, a házibor-készítést, de még egy szelet szajmóka felkínálását is a falusi turizmus vendégeinek. A beteljesült ígéretek sorát gyarapítja, hogy (a számos narancsbőrbe bújt lobbista próbálkozása ellenére) a kormány fenntartotta az ország génmanipuláció-mentességét, és emellett Orbán Viktor tegnap külön is hitet tett.

És most itt az új vidékstratégia és a tegnap bemutatott, tíz évre szóló Darányi Ignác-terv, amely magában foglalja mindazt, amit az ország jobbik fele sok éve követel a vidékpolitikában. A Kert-Magyarország, a vidéki embernek igényes és számos munkát nyújtani képes mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó korszerű feldolgozóipar képét. Egy olyan világét, ahol nemcsak a zöldbárók, hanem a kisgazdák, a családi gazdálkodók és az agráripar munkásai is labdába rúghatnak.

Valóban öröm látni, hogy valami működik, miközben annyi a külső és a belső gond. Az elszámolt gazdaságpolitika, az erőtlen diplomácia, az eredménytelenség képét mutató fejlesztéspolitika, hogy mást ne mondjunk…

Most már csak azt várjuk, hogy a Darányi Ignác-terv nemes célkitűzéseit ne eméssze fel a tárcák közti pénzszerző harc és a mindig akadékoskodó bürokrácia. (Utóbbira friss példa a népszerű káptalantóti piacot bezáratni akaró ostoba hivatalnokok esete.) Továbbá, hogy ne buktassa el a tervet az állami földekre érdemtelenül szemet vető, magát „közelinek” gondoló felvásárlók hada és a jelenlegi támogatási rendszeren sokat kereső „nagyok” manipulációja.