Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
470bd1588d08819d4277f6c4aac9da67.jpg

Jobbágyi Gábor: A vakmerő nyuszi története

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Alaptörténet: A vakmerő nyuszi harcra készül az oroszlán ellen. Leül az oroszlánbarlang elé, s harci dalokat énekelve a körmét élesítgeti. Tátott szájjal, bömbölve ront ki erre az oroszlán.

– Mit csinálsz itt te nyuszi?! – kérdezi.

– Á, semmit, semmit – feleli a nyuszi megszeppenve –, csak manikűrözöm.

Ott leszek 2012. január 21-én a „békemenetben” a Hősök terén. Ez azonban nem akadályozhat meg néhány „építő kritikai” észrevétel megtételében, annak ellenére, hogy az utóbbi másfél évben nem írtam napi politikai eseményekről. Ennek oka, hogy egyrészt nem kívántam a kormánypárti lelkendezők táborát szaporítani, másrészt tudom, hogy a kormánypártok nagyon utálják és nehezen viselik a „holdudvarukból” érkező kritikát. Amit persze a balliberális sajtóban nagyon szívesen vennének, ott viszont kizárt, hogy publikáljak.

Korea árnya kísért

Most viszont változott a helyzet. Hazánkra, a parlamenti többségre, a kormányra az elmúlt hónapokban olyan nemzetközi és hazai ellenzéki össztűz zúdult, amely méreteit tekintve az 1956. november 4-i szovjet támadáshoz hasonlítható. Bár a módszerek sokat finomodtak, nincs húszezer halott, szétlőtt főváros, húszezer letartóztatás és kétszázezer menekült – bár úgy hiszem, a szocialista párt néhány tagjától nem lenne idegen NATO-tankok segítségével elfoglalni a Parlamentet, már csak az ’56-os emlékek alapján sem.

Szerintem azonban az össztűz részben jogos. Nem kívánok több helyes gazdaságpolitikai döntés mellett a tévedésekkel is foglalkozni, úgyszintén a finoman „kommunikációs hibáknak” mondott kijelentésekkel sem. Úgy vélem, ezek durva stílusbeli hibák, amelyek elkövetésében főleg Matolcsy György miniszter „jeleskedett”. Kijelentései a bulvársajtóban elfogadhatók, nemzetközi szervezetekkel kapcsolatban azonban nem.

A figyelmet most elsősorban a jogalkotási hibákra szeretném felhívni.

Mindenekelőtt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy tagjai vagyunk több nemzetközi szervezetrendszernek (NATO, Európai Unió, IMF, stb.), amelyekben tagságunkat a magyar lakosság döntő többsége helyeselte – legalábbis a belépéskor. Egy-egy szervezetrendszernek vannak érdekei, amelyek védelmében fellép a renitens tagokkal szemben. Ettől lesz szervezet. Gondolom, senki nem ellenezné, ha egy külső támadás esetén a NATO megvédené hazánkat, ahogy az eddig kapott uniós támogatásokat sem akarta senki visszautasítani. Így egy nemzetközi szervezethez tartozás nemcsak jogokkal, előnyökkel, hanem kötelezettségekkel is jár. Nem vagyunk sem Kína, de még Svájc sem, bár ők sem tudják kivonni magukat teljesen a világban zajló gazdasági és politikai folyamatok alól. Ha a Jobbik kívánságai szerint a teljes függetlenedés útján járnánk, nemsokára Észak-Koreára hasonlítanánk, azzal a különbséggel, hogy nincs atombombánk, így a területi integritásunk sem lenne hosszú életű.

Szétpattant a buborék

Amiről eddig volt szó, persze nem jelenti azt, hogy a balliberális kormányok által követett, elvek nélküli teljes behódolás ösvényére kellene lépni. Az érdekérvényesítés – ésszerű határok között – nemcsak elfogadott, hanem reális követelmény.

A kétharmados többség sokak számára örvendetes volt, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ellenzéket gombnyomogató, elhanyagolható kisebbségnek szabad tekinteni. Amikor a Fidesz–KDNP ellenzékben volt, roppantul zokon vette, hogy a balliberális parlamenti többség minden javaslatát leszavazza. Most ugyanez történik, fordított felállásban. Kívülről nézve nehezen érthető, hogy ha egy parlament demokratikusan működik, miért nem lehet a fő irányvonalak megtartása mellett az ellenzék néhány javaslatát figyelembe venni. Hisz ott is vannak hozzáértő szakemberek, van szakmai háttér. Ne csodálkozzanak ezután a jobboldali kormánypártok, ha a balliberális ellenzék kivonul a parlamenti ülésteremből, s az utcán politizál – amit egyébként a Fidesz–KDNP is megtett korábban.

Mindez – akár jobb-, akár baloldali pártok teszik – méltatlan egy parlamenti demokráciához, s a megvalósítani óhajtott jogállamhoz, amitől még tényleg elég messze vagyunk.

Vegyünk néhány konkrét példát!

A devizahitelesek kérdésében nehezen vitatható tény, hogy egy magánjogi szerződésről van szó, ahol jogilag önálló felek szabadon kötöttek szerződést. Az utóbbi két évben kialakult helyzetért vitathatatlanul súlyos felelősség terheli a balliberális kormányokat, a bankokat, de jelentsük ki: a hitelfelvevőket is. Nem vitatható, hogy a jelenlegi átfogó pénzügyi válság egyik fő oka, hogy a korábbi, megtakarításokon alapuló beruházások helyett egy hiteleken alapuló beruházási rendszer alakult ki. Ez előre hozott fogyasztást jelent, amelyben, ha nem tud törleszteni a hitelfelvevő, szétpattan a buborék, csődbe mennek a bankok, az országok és a polgáraik. Ekkor minden szereplő már a saját érdekeit nézi. Így a kiindulópont helyes a magyar kormány részéről, amikor meg akar menteni több százezer csődbe jutott családot. Az viszont teljesen érthető a bankok részéről, hogy vadul tiltakoztak az ellen, hogy hatalmi szóval avatkozzon be bárki a magánjogi szerződésekbe, mert így őket éri több száz milliárdos kár. Véleményem szerint a bankszövetség végül is „úri módon” kötött kompromisszumot, a bankok lenyelték veszteségeik jelentős részét. Nem akarok rémképeket festeni, de választhatták volna az országból való kivonulást, sőt a pénzügyi bojkottot is az iráni példára hivatkozva, azzal a különbséggel, hogy nekünk nincs olajunk, sem Hormuzi-szorosunk, így egy év múlva Észak-Koreával lettünk volna egy sorban.

De beszélnünk kell egy másik, enyhén szólva illetlen és nagyon durva dologról. Történetesen arról, hogy egyáltalán nem elegáns az Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabályokat azonnal behelyezni az alkotmányba, amelyhez nem nyúlhat az Alkotmánybíróság. Ezzel azonos értékű, ha kiszivárog, hogy a testület megsemmisít egy törvényt, ezért előző nap hatályon kívül helyezik, hogy ne érje presztízsveszteség a kormányt. A helyzet abszurditását fokozza, hogy erről meg az Alkotmánybíróság szerzett tudomást, s egy nappal ő is előre hozta döntését. Ez a „versenyfutás” lenne a demokratikus jogállam lényege?! Nem, ez az Alkotmánybíróság lebecsülése, és formai létezésre való kényszerítése.

Kurucok és labancok

De szólhatnánk még a Munka törvénykönyvének első tervezetéről is, amelynek nyilvánosságra kerülésekor mindenkinek megfagyott az ereiben a vér. Hajdanán, még az Antall-kormány idején is az volt a szokás, hogy egy jogszabálytervezet a nyilvánosságra kerülése előtt tárcaközi egyeztetésen ment át, így a tévedéseket és vadhajtásokat legalább részben kiszűrhették, illetve lenyesegethették. Ebbe a körbe tartoznak a kormánypárti képviselők által az utolsó pillanatban előterjesztett módosító indítványok is, amelyeket nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypárti képviselők jelentős része sem ismer(t). Igaz, ennek is kialakult hagyománya van már; a Gyurcsány-kormány alatt – bizonyítandó szervilizmusát – a kabinet angolul terjesztette be az Európai Unió négyszáz oldalas alkotmányát. (Amely egyébként nem lépett hatályba később a tagállamok ellenállása miatt.) A magyar képviselők döntő többsége persze nem ismerte olyan szinten az angol nyelvet, főleg annak bonyolultabb jogi és politikai kifejezéseit, hogy kellőképpen megérthesse az előtte fekvő dokumentum szövegét, de Gyurcsány büszkén jelentette az uniónak, hogy harmadik országként ratifikáltuk az anyagot.

Kétségtelen tény, hogy válaszúthoz érkeztünk. És ez a felvetés egyáltalán nem dramatizálása a jelenlegi helyzetünknek, látni kell azt is, hogy roppant nehéz döntés előtt állunk. Azon persze nem lehet vitatkozni, hogy az eredetileg kitűzött kormányzati és nemzetpolitikai célok változatlanul helyesek és nyilvánvalóan érvényesek. Ennek ellenére azonban ésszerű, elfogadható kompromisszumokra kell törekedni nemcsak a nemzetközi szervezetekkel, hanem az ellenzékkel és a civilszervezetekkel is. Úgy is érthetjük mindezt, hogy nem célszerű magatartás a nyuszinak az oroszlánbarlang előtt hangosan énekelve reszelgetnie a körmeit, mintha épp harcra készülne, mert az oroszlán előbb-utóbb megdühödik… Méghozzá nem is akárhogyan. No persze azért félreértés ne essék, simogatni sem kell az oroszlánt!

A konfliktus hasonlít Széchenyi és Kossuth, s persze a kuruc és labanc ellentéthez, s ezek kiterjedt történetéhez, konfliktusrendszeréhez. Igaz, magam lelkes kuruc volnék, de Bécsben járva hajlamos vagyok a labancok igazságának elismerésére. Célszerű ezenkívül az amúgy is nagy számban jelentkező talpnyalók és hízelkedők selymes szavai helyett a saját táborból érkező kétkedő hangokat, hozzáértő kritikákat is meghallgatni. Nagyon szomorúak lennénk, ha 2014-ben vörös–zöld–barna koalíció születne a parlamentben. Reménykedem, hogy az „építő kritika” nem talál süket fülekre. Találkozni fogunk 2012. január 21-én a Hősök terén, a „békemenetben”.

Jobbágyi Gábor - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Életmód (1) Gazdaság (702) Jobbegyenes (2778) Belföld (10) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Egészség (50) Vetítő (30) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Nézőpont (1) Történelem (17) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>