Lassan már araszolunk ki a nyárból. Véget ér a vakáció, a nyaralók hazatérnek. A nyaralás ma már emberi jog, lehetőség arra, hogy az egész évi hajszolt munka után elfáradt emberek, agyak és testek regenerálódhassanak, kipihenjék fáradalmaikat. Hogy ez mennyire így van, bizonyítja a dicsőséges és humanista Tanácsköztársaság is, amely sok gondja ellenére is hangsúlyt fektetett a proletár gyerekek balatoni üdültetésére.

Szóval vége a nyárnak és hazatért nyaralásából Tóbiás József, az MSZP elnöke is. Ez persze nem lenne hír normális esetben, hiszen a parlamenti ülésszak végén a képviselők természetesen pihenni mennek, akár pártelnökök, akár nem.

És itt a bökkenő. Az MSZP idei évét mindennek nevezhetjük, csak normálisnak nem. Két súlyos vereség, áprilisban és májusban, aztán elnökváltás. Ezt azért sok vacillálás előzte meg, hogy érdemes-e, kell-e teljes tisztújítás az őszi önkormányzati választások előtt. (Nem kell.) Aztán nagy nehezen döntöttek, hogy kell. Nyár ide, nyár oda, végig is csinálták. Aztán eljött július legvége, amikor a  pártkongresszus új elnököt választott. Aztán az új elnök, első elnöki döntésének egyikeként eltűnt három hétre nyaralni. Mondom, az új elnök.

De normális esetben talán még ez sem lenne baj, de itt, mint láttuk, semmi sem normális. Zajlottak a végtelen baloldali alkudozási tárgyalások, másod- és harmadrangú pártpolitikusok nyilatkozgattak a különböző kerületekről, melyet még a jövőre is csak kétéves nyeretlen Kunhalmi pislogó naiv tekintete próbált koordinálni. Az elnök meg nyaralt.

Aztán hirtelen hazajött és megszólalt Szent István ünnepén. Azt mondta, hogy a jelenlegi állam nem demokratikus, hanem az önkény, az államkapitalizmus és a rendiség a sajátja. De azért megnyugtatott - engem legalábbis -, hogy a szocialisták ezzel szemben olyan államot kívánnak, amelyre a joguralom, a szabadság és a szociális biztonság jellemző. Sőt, szerinte a jelenlegi állam mentalitásában a harcot, az agressziót választotta a béke és a megértés helyett.

Harcos, sőt dörgedelmes beszéd, ellenzéki beszéd. Rendben is van, hát ha önkény van, akkor önkény van. Meg rendiség.

De a pártelnök politikai beszédében megszólalt a művészettörténész és a városépítész is.

Szimbolikus helynek nevezte a Kossuth Lajos teret, amelyen szerinte álságos rekonstrukciót hajtott végre a jelenlegi hatalom. A tér ugyanis nem a valódi, nem a teljes magyar történelmet jeleníti meg, csupán díszletet nyújt ahhoz a politikához, amelyet a hatalom képviselt.

Azt is kifogásolta, hogya téren nem kaphatott helyet sem Szent István, sem IV. Béla vagy Széchenyi, de Radnóti Miklós vagy a századelő nyomorgó tömege sem. József Attila szobrának áthelyezéséről pedig úgy vélekedett: ez annak a szimbóluma, ahogy az elesett magyarokkal bánnak, perifériára szorítanak, miközben kinccsel, díszlettel, pompával próbálják elfedni a valóságot".

Ezek már érdekesebb megjegyzések a szintén roppant fontos végtelen baloldali politikai egyeztetéseknél.

Itt egy művészettörténész beszél, aki tudhatná, hogy a Kossuth tér felújítási koncepciójának alapja az 1944 előtti állapot helyreállítása. Ezért van ott Andrássy és Tisza, meg az a Kossuth- szoborcsoport, ami Rákosinak nem tetszett. Ezt a pártelnök nem tudja, de a városépítész tudhatná.

József Attila szobra (ami természetesen nem volt ott 44-ben) számomra is érdekes kérdés, hiába jajongott heteken át a cenzorkirálynő a Népszavában. Most impozáns helyre, a Dunához közelebb került. Bár ha a verset nézzük, az urtext szerint a rakodópart alsó köve, ahol ült, még lejjebb van. Csupán humanitárius és ízlésbeli okokból nem ragaszkodhattak a tervezők ehhez, hiszen a gyakori árvizek elöntenék a költő szobrát.

De ez a felsorolás, ez a magabiztos művészettörténészi attitűd még a lélegzetet is elállítja. Szent István szobra méltó helyen, a Várban, a Mátyás-templom mellett van. IV. Béla a Hősök terén, a Millineumi emlékműben, Radnótié a róla elnevezett színház előtt. Széchenyié meg többek között Kecskeméten. A századelő nyomorgó tömegeiről készülő monumentális alkotásról még nem hallottam, Tóbiás művészettörténész bizonyára ismeri a részleteket.

Azt viszont nem tudom, hogy ezeket a városépítész, vagy az MSZP hordaná-e egy helyre.

Az utóbbi a valószínű, így nem elképzelhetetlen, hogy elnökségi ülésen is felmerül a tér rendezésének problémája. És már kevés fantázia is elég a fejlemények felvázolásához.

Horn is derék ember volt, vigyük át a most készült szobrát. (Átviszik.) Károlyi is. (Visszahozzák.) Mégiscsak Marx és Engels volt a két legnagyobb koponya. (Átviszik.) Erre Józsa István, aki civilben mérnök, felveti, hogy kevés a hely. Nem baj, szól valaki, egy nem Fidesz-közeli céggel ledózeroltatjuk az északi oldal parkját, fáit, sétányait és a padokat, akkor elférnek. (Ledózeroltatják. ) (Elférnek.)

Hát nem-e Erkel teremtette meg a magyar nemzeti operát? De. (Idehozzák Gyuláról.) És akkor Bartók és Kodály? (Idehozzák.) Legyünk már modernek is, szól egy másik, Kurtág-szobor is kell, elvégre a nemzet egysége. (Elkészíttetik, idehozzák.) És akkor Haydn, aki Fertődön, meg Beethoven, aki a budai Várban meg Martonvásáron? Hagyjuk a külföldieket, szól egy bölcs hang, különben is Martonvásár közel van Alcsútdobozhoz. (Közel van.) (Hagyják.)

És az irodalom, szól megint valaki. Nehogy már Táncsics, Jókai, Mikszáth, Móricz kimaradjon. (Nem marad ki.) Megint szól a mérnök, nincs több hely. Erre jönnek a dózerok, a tavat betemetik, a déli rész parkját elintézik. (Elintézik.)

Tegyünk egy gesztust a jobboldalnak, szól megint valaki. Márai, Nyírő, Wass. (Idehozzák.)

És akkor minek van az a szoborpark? (Visszahozzák Lenint, Kun Bélát és a többieket.) Elvégre a nemzet egysége.

Józsa mérnök már őrjöng, mire felszedik a síneket, felszámolják a 2-es villamost, kordont építenek a Szalay utcától, mert ahogy Török Zsolt fogalmazta, mi megoldjuk a problémákat. (Meg is oldják.)

Egy mezei MSZP-s már augusztus elején kifakadt, milyen kár, hogy ezeken a fontos heteken elment a pártelnök. Én meg azt mondom, az a kár, hogy visszajött.