A természet megannyi létezője önző, de az ember az ész erejével belátja, hogy az egoizmus fejlődéshez vezet. A természet, amelyben él: eredendően atomista. „Homo homini lupus” (ember embernek farkasa) világot teremt maga körül. Aki nem alkalmazkodik: csupán a kiválasztódás vesztese. Esetleg az erkölcs vagy valamely közösség hamis várába menekül. Ez a hazugság vált valósággá a gyurcsányizmusban. Ez teremtette meg a talmi siker ígéretét. És ez az embertípus gátolja ma a konzervatív, patrióta politikai cselekvést.

A neoliberálisok az önző emberek szándékából eredő spontán rendet tartják a fejlődés zálogának. Mind gazdaságilag (szabadpiac), mind társadalmilag. Individuális versenyt hirdetnek. Csak az egyén számára hasznos közösséget fogadják el, amelyet véletlenszerű preferenciák egybeesése tart csupán hosszabb-rövidebb ideig össze. És a haszon. Az ezredforduló utáni évtized valósága igazolta e hitet. A mai liberalizmus ténykedése miatt „kipottyantak” életünkből az olyan értékek, mint a kölcsönösség, a szolidaritás, az önzetlenség, az önfeláldozás és az igazságosság. Vagy legalábbis a kiskapukon bujkáló kiskirályok kiröhögik mindezeket. A többség pedig elvesztette hitét a jóban. Hisz nem látja annak sikerét. Albert Schweitzer szerint minden cselekvés, ami támogatja a másik élőlény életakarását – erkölcsös. Ami gátolja, rombolja – rossz. „Csak akkor igazán erkölcsös az ember, ha engedelmeskedik annak a belső kényszernek, hogy minden hozzáférhető életnek segítségére legyen, s fél attól, hogy bármely élőnek ártson.” Ez a kölcsönösség a modern humanizmus alapja, azonban hiány­zik a modern individualizmusból és a gyurcsányizmusból ránk maradt Magyarországból.

Nem múlt el nyomtalanul az előző évtized. Az ország számos pontján buknak elő a visszaélések. Mindenhol a gyurcsányi kiválasztódás sikeres emberét találjuk főszerepben. Csepel az állatorvosi ló esete, ahol az elvtársak a neoliberalizmus köpenyébe bújtak, alkalmazkodtak a szabadpiaci körülményekhez: cégeket, alapítványokat hoztak létre, és csapolták a köz vagyonát. A kiskirályok ténykedése viszont tragikus gyilkossághoz vezetett. Most bíróság előtt állnak, egymásra mutogatnak. Elérkezett az idő, hogy a politológusok már ne a „Kádár népe” örökségéről beszéljenek, hanem a gyurcsányi kiskirályok világának problematikájáról! Az oligarchák a 2008-as népszavazás után tudomásul vették, hogy a következő választásokon veszíteni fognak.

De nem csöndben és rezignáltan, hanem igencsak tevékenyen. Önző módon vittek, amit tudtak. Rossz példát mutatva ezzel a kisembernek is. Mert látszólag – a vagyonukat szemlélve – sikeresek voltak. És mindezt a neoliberalizmus hazug logikájával indokolták. Az erős és az ügyes győz, a többi – veszít. Az antihumanista gyurcsányizmus evolúciója megteremtette a saját embertípusát. A Homo economicust követte a Homo furtificus (tolvajkodó ember). Nálunk külön alfaj mutálódott, a kor csúcsragadozója: a Homo gyurcsanicus; rács mögé dugandó! Ha nem: visszaszerzi területét.