A kétharmados győzelem mámora után a kormánynak szembesülnie kellett egyfelől a szocialista kabinetek által itt hagyott súlyos örökséggel, másfelől a globális gazdasági és pénzügyi válság okozta negatív hatásokkal, amelyek egy legyengült, elsorvadt és elsorvasztott gazdaságot, súlyosan eladósodott országot döngöltek a földbe. Ilyen környezetben kellett volna csodát tenni. Valljuk be, a csoda még várat magára.

Rosszul indult a ciklus, hiszen a kabinet úgy tervezte, nagy ívben tesz a maastrichti elvárásra – az államháztartás hiánya nem lehet több, mint a GDP három százaléka –, s hagyja elfutni a mínuszt akár a hétszázalékos szintig, és az adósságot majd a növekedésből letudjuk. Csakhogy Brüsszel ezt nem engedte, ezért landolt a kukában az első gazdaságfejlesztési koncepció. A hidegzuhany után az újabb elképzelés meg csak nyögvenyelősen látott napvilágot, míg az eurózóna körüli komoly gondok csak tetézték a helyzetet. A kabinet nem akarta a feketelevest (megszorítások) az emberek nyakába borítani, ezért válságadókkal kezdett operálni, mondván, fizessenek a multik. Ám sok esetben a globális cégek átterhelték és terhelik a cehhet a fogyasztókra, vagyis mi fizethetünk.

Hogy miért a gazdaságtól indulok el? Mert az mindennek az alapja. Csak izmosodó gazdaságból jut pénz egészségügyre, oktatásra, nyugdíjakra, és hosszasan lehetne sorolni „az éhes szájakat”.

Az eredmények közé sorolható, hogy egyensúlyt teremtett a kabinet a költségvetésben, az államháztartás hiánya az idén és jövőre is nagy valószínűséggel a GDP három százaléka alatt marad. Márpedig erre a rendszerváltás óta nem volt példa. Üdvözölendő a patrióta gazdaságpolitika, hogy stratégiailag jelentős vállalatokban – a Mol és a Rába – szerzett az állam tulajdonrészt. Támogatandók a devizahitelesek megmentéséért, a családokért tett lépések, a magyar kisvállalkozások, gazdák erősítése és a magyar termőföld védelme. Pozitívum továbbá, hogy megindultak a strukturális átalakítások, ha nem is kellő sebességgel. A kormány egyik fő törekvése, az egymillió munkahely megteremtése, illúziónak tűnik, de az álláshelyteremtés nemes cél. Ezért korlátozta például a kedvezményes nyugdíjakat a kabinet, hogy életerős, nem stresszes területen „megöregedett” negyvenes rendőrök ne a pecabot mögött szolgáljanak és védjenek. Továbbá megkurtította a szociális segélyeket, és a családi pótlékot a gyermek iskolába járásához kötötték.

A kormány parlamenti kétharmados többségével megszületett a balról erősen kritizált új alkotmány. Továbbá állampolgárságot kaphatnak a nem Magyarországon élő magyar származásúak.

A törvénykezési nagyüzem miatt csúsztak és csúszhattak be hibák, de az elfogadhatatlan, hogy jó néhányszor elmaradt az érintettekkel való párbeszéd és hatástanulmány sem készült. Rossz üzenete van a sok esetben kapkodó, kiszámíthatatlan változtatgatásoknak, a visszamenőleges hatállyal alkalmazott szabályoknak. A „dicsőségtáblára” nem írhatjuk fel a sorozatos hitleminősítői lerontásokat, a szerény gazdasági növekedést, a magas munkanélküliséget és az egyre több adót sem.

A két év egyik fő üzenete viszont, hogy az Orbán-kabinet „hadat üzent” a „gyarmatosítóknak”. Nem igaz ugyanis, hogy egy kis országgal mindent meg lehet tenni, legyen szó multikról vagy Brüsszelről. Uniós kritikusaink – akik közül sokan nem tudnak két magyar várost megnevezni, nem tudják, milyen pénzzel fizetünk vagy ki volt Széchenyi – gyakran úgy ostoroztak bennünket, hogy az itteni valós állapotokról halvány gőzük sem volt. Miért? Mert a magyar politikai megosztottság, cirkusz az uniós színpadon is leképezhető. Mára elcsendesedtek a brüsszeli technokraták, és talán megtanulták, nem lehet a magyarok torkán mindent letolni. És ez nem kis eredmény – még ha sokba is került.

Hogy milyen kormánya van Magyarországnak, az pedig Edmund Stoiber szavai alapján érthető meg. A volt bajor miniszterelnök két éve azt mondta Orbán Viktorról, hogy szenvedélyesen szereti a hazáját.

S hogy mi várható? Az első Orbán-kormány idején is a négyéves ciklus második felét töltötték meg tartalommal. Sajnos 2002-ben nem az eredmények alapján választottak az emberek, hanem a szocialisták ocsmány és hazug kampánya nyomán. A Tárki legutóbbi felmérése szerint a teljes népességen belül olvad a Fidesz előnye. Jó lenne, ha a történelem nem ismételné magát, és nem a hazugság vagy új elemként a szélsőség kerülne hatalomra 2014-ben. A kételkedőnek ajánlom figyelmébe Wolfgang Schüssel tegnapi szavait. A volt osztrák kancellár azt mondta ugyanis: az Orbán-kormány helyesen teszi, hogy kihasználja a parlamentben megszerzett kétharmados többségét, hiszen a szavazók a reformokra voksoltak a kormány megválasztásával.

Ez az egy út maradt, még ha elég rögös is!