S mindez egy karikatúra kapcsán történt meg velem, mert a rajzot magát kegyeletsértőnek mertem nevezni.

Imigyen: „Maga a rajz egyébként a testes, erdélyi származású költőt és államtitkárt ábrázolja, amint kiengedi Nyirő József erdélyi író hamvait (szellemét?) a postások táskájára hajazó edényzetből. Ami az egészségügyi határértéket illeti, annak is mentálhigiénés részét, ott bizony volna mit kurkászni. Az átmenetileg temetetlen halott magyar íróval szemben ez a rajzocska kegyeletsértő. És nem is csak Nyirő emlékét mocskolja össze ez a firkálmány, hanem mindazok szemébe is égető, könnyeztető port hint, akik olvastak vagy olvasni fognak Nyirőtől akár egyetlen mondatot is. És mindezt pünkösd táján szerzé papírra a rajzoló, bármelyik nacionalista román lapban megjelenhetett volna ez a karikatúra, ügyesen növeli a feszültséget magyar és magyar közt, román és román közt, magyar és román közt.”

A Népszavának ezekkel a sorokkal nincs problémája, ahogy azzal a megjegyzéssel sem bajmolódik, hogy „Igen, mindennap vannak feladatok, amiket meg kell oldani. A Népszava karikaturistájának most az volt a feladata, hogy legalább két embert tegyen nevetségessé: egy elevent és egy holtat.” Hosszan sorolhatnám még a karikatúra köré, mögé fűzött megjegyzéseim, nem teszem. Talán még annyit: „Karikaturistákkal nem érdemes vitatkozni, általában nekik van igazuk. De sosincs igazuk, ha zsigeri gyűlölettel hajolnak a papír fölé. S hogy bennünk se a zsigeri indulat mozgasson, hallgassuk meg, mit mesélt Prőhle Gergely a Hír tévének.”

Na, itt kezdődtek a bajok.

Igaza van a Népszavának akkor, mikor így írt a tegnapi számuk első oldalán: „A Magyar Hírlap újságírója vélhetően figyelmetlen volt: Boros Bánk Levente az említett blogbejegyzésében felidézett egy Prőhle Gergely külügyi helyettes államtitkárral készített Hír Tv-interjút, ez okozhatta a kavarodást.” Ami az „említett blogbejegyzést” illeti, abban is igaza van a Népszavának, hogy „a sztorit nem Prőhle Gergely, hanem Boros Bánk Levente írta le még januárban…”

Duhajabb óráimban sem nevezném ezt a „kavarodást” plágiumnak, hiszen az olvasó számára egyértelmű lehetett, hogy a hírforrás maga a Hír Tv volt, az adásba került szöveg nélkül aligha lehetett volna blogolni. Viszont itt ragadom meg az alkalmat, hogy megkövessem Boros Bánk Leventét, akinek neve valóban kimaradt írásomból. Sajnálom, és elnézést kérek tőle is, olvasóinktól is.
De az igazi bajok nem itt kezdődnek mégsem. Hanem ott, hogy a Népszava olyan erős vehemenciával védi Charles Gati professzort, ami legalábbis feltűnő. Már nincs szó a karikatúráról, nincs szó arról, hogy sértett-e kegyeletet a lap, vagy nem, csupán Gati professzor védelmezése a feladat.

Sajnálom, hogy Gati professzor a Népszava védelmére szorul, hogy egy karikatúra kapcsán ennyi újságoldalon foglalkoznak a Magyar Hírlappal. Ennyire nem lehet témaszegény a magyar valóság egy ellenzéki lap felől nézve. Van elég baj ebben az országban, nem kellene Gati prókátoraiként sok száz betűvel traktálni az olvasót, elég lett volna, ha magával a karikatúrával foglalkoznak, kivéve Andrassew Ivánt, aki tényleg Pápai karikatúrájával foglalkozik, a lap 11. oldalán.

Viszont ez már a negyedik írás a lapban, e témában.
Szerkesztő urak, kollégák: nem sok ez egy kicsit?