Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
06ebe800a4ad736586fb5e762c359715.jpg

Tabudöntögetés

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az egészségügyért felelős államtitkárság vitairatot tett közzé. Nevét a magyar orvoslás egyik tragikus sorsú nagyságától kölcsönözte – Semmelweis-tervnek hívják, és az elmúlt hetekben számos bírálat érte. Előrebocsátom: a vitairatnak egyetlen hibája van, hogy még mindig csak vitairat, és a benne megfogalmazott elképzelések nem valósultak meg. Pedig igencsak múlik az idő. (Lehet, hogy már el is múlt?) 

Hiányosságaként említik, hogy kevés benne a szó a megelőzésről, a népegészségügyről. Igaz. De most
– a betegellátás összerogyó helyzetében – nem ez a baj. Most menteni kell. A magyar betegellátás száz sebből vérzik. Igazán megmentésre vár. Meg is ígérték. Bár úgy tűnik, a megmentés várat magára. A vitairat erénye azonban leginkább az, hogy a polgári jobb (?) oldal eddigi egészségpolitikájában szokatlanul, tabutémákat pedzeget. Nyilván ezért vitairat, és nem kormányzati program. Viszont számos – rég elcsépelt – közhelyet is tartalmaz. Ezekkel mindenki egyetért. Amíg nem kell tenni valamit. Például: össztársadalmi megegyezésre van szükség, a járóbeteg-ellátás fejlesztendő, az egészségügyi dolgozók bére növelendő, az amortizáció beépítendő, stb. Az ember csak tapsol. De induljunk el a tabuk világába. Kezdjük a könnyebbekkel.

Itt van mindjárt az örökzöld lózung: „struktúraváltozásra” van szükség! Ezt mormoljuk évek óta. Ugyan az államtitkár kijelentette, hogy kórház nem szűnik meg, csak átalakul (mint az anyag). A funkciója. Mit is jelenthet ez? Feltehetően azt, hogy az aktív betegellátó kórházból krónikus (leánynevén elfekvő), esetleg rehabilitációs kórház lesz. O. K. De mit szólnak ehhez a környező népek? Tapsolnak-e majd ők is? Nem valószínű. Lehet, hogy utcára mennek.

A következő – már kissé testesebb – tabutéma: az „államosítás”. Amiről szerintem nem vitázni kell, hanem megvalósítani. Legalább a nagy (megyei) kórházak működtetését állami kézbe kellene adni. Folyamatosan nyávogunk arról, hogy a betegellátásban irdatlan területi egyenlőtlenségek vannak. Hát persze. A szegény önkormányzat kórháza szegény, a jobb módúé jobb módú. Még a helyi önkormányzat kedve is befolyásolja, hogy mennyi pénzt hajlandó – a kevésből – a kórházára fordítani. Ha a kórházak működtetése az önkormányzatok kezében marad, az ellátás egyenlőtlenségét nehéz lesz csökkenteni. A „struktúraváltozáshoz” szükséges „kórház-átprofilírozás” pedig szinte reménytelen. Országos fejlesztési koncepció sem érvényesíthető. A fővárosban zajló kórház-összevonási vita kimenetele ma még nem ismert. De az biztos, hogy ez lesz a Semmelweis-terv megvalósíthatóságának egyik lakmuszpapírja. Megmutatja az egészségpolitika és az önkormányzati lobbi erőviszonyait.

Persze az „államosításon” felhördülőknek abban igazuk van, hogy érdemi forrásjuttatás nélkül – pusztán a racionalizálástól és attól, hogy kevesebb helyütt lesz mód korrupcióra – jelentős javulás nem lesz. De a betegellátásban lassan közelebb kerülhet Szabolcs és Győr. Ez is „nem semmi”. És megszűnne az is, hogy egyes kórháztalan önkormányzatok betegei más önkormányza-
tok kontójára gyógyuljanak. Ma egész potyautaskonvojok jönnek-mennek. Összevissza.

Elérkeztünk egy még keményebb tabuhoz. A „betegutakhoz”. Az „államosítás” a politikusok belügye. „Csak” az önkormányzati törvényt kellene átírni. De a betegutak rendezése már a rajta közlekedőket érinti. A betegeket. Mert az úton útjelző táblák lennének. Hogy a betegek ne bolyongjanak összevissza. Ez leegyszerűsítve a szabad kórházválasztás korlátozását jelenti. Itt kezd szegény Semmelweisünk elbátortalanodni. Mert az „utasok” megszokták, hogy mindenki arra megy, amerre akar. A baj „csak” az, hogy ehhez a „benzint” ingyen kapja. Az egészségbiztosítás fizeti az utazgatást. Mehet a harmadik orvoshoz, az ötödik CT-ért és a tizedik laborleletért. Közpénzen. Ami kevés. Nagyon. Ennyi „benzinre” nem telik. Látjuk. Semmelweisünk erről már nem beszél. Mert az utasok az ország lakosai. Választópolgárok. Akik a „szerzett jogaik” csorbítását nem nagyon kedvelnék. Pedig nálunk jóval gazdagabb országokban is szabályozzák a betegutakat. A közutakat. Magánúton bárki bárhova elmehet. Sőt a közutakon is lehet elbóklászni. Saját benzinnel.

No de mára legyen elég a tabutémákból. A legkeményebbekről – a finanszírozásról, a paraszolvenciáról, az önrészfizetésről – majd egyszer később. Ha elég bátorságot gyűjtöttem magam is. Addig is: próbálj kitartani, Semmelweis!

Szilvási István, magyarhirlap.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7501) Gazdaság (702) Tv fotel (65) Életmód (1) Heti lámpás (310) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (6) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Sport (729) Politika (1582) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Történelem (17) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2778) Egészség (50) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>