Peres eljárások sora vár rájuk, a legfőbb ügyész a törvénykezés őreként alig győzi csitítani a türelmetlen ítéletvárókat, ők legszívesebben máris börtönben látnák mindazokat, akik ide juttatták az országot. Az övéket? A miénket?

Az alkotmány egyetlenegy, közös országról beszél, ilyen értelemben tényleg egypárti. Nem a Fidesz kétharmadossága miatt, hanem azért, mert ki meri mondani: az alkotmány, de írhatom nagy betűkkel is, az Alkotmány nem a részt (parte) képviseli, hanem mindazok érdekét, akik, régi kifejezéssel élve, képesek népben-nemzetben gondolkodni. Olyan népben és olyan nemzetben, amely képes elfoglalni méltó helyét Európában, abban az Európában, amely ha lassan is, de kezdi eloszlatni a trianoni és párizsi békék határigazításai miatt előálló és folyamatosan támadó sötétséget. Alig több mint húsz éve, hogy például a román–magyar határon még lőttek az anyaországba menekülőkre, nincs még egy évtizede sem annak, hogy a szocialisták tiszta erőből kampányoltak a kettős állampolgárság ellen, pofátlanságuk teteje az volt, hogy hazugságokkal teli szórólapjaikat Erdélyben nyomtatták ki. 

Aki ennyire gyorsan felejt, annak fogalma sincs, miről is szól a húsvéti alkotmány. Nem kötelező mindenkinek a nemzethez tartozónak vallania magát, ettől még, s ez lehet sajnálatos, de tény: része a nemzetnek. Hallatlan türelem kell ahhoz, hogy újrafogalmazzuk magyarságunkat azokban a hónapokban, amikor az unió soros elnökeként azokkal kell a nyilvánosság előtt alkudoznunk, akik Európa kies térségein minden alkalmat megragadnak arra, hogy mocskolják Magyarországot. 

Horgadjunk föl? Radikálisaink szerint ez az egyetlen megoldás. 

Vannak, akik helyettünk is horgadnak. Az MSZP elkezdte kiképezni aktivistáit. Mesterházy Attila pártelnök jól látja: nyolc év kormányzati szerepvállalás után tényleg meg kellene újra tanulni, hogyan kell ellenzékben politizálni. (Óvatos és kedélyes zárójelben mondom: van benne gyakorlatom, szívesen oktatnám őket, ha őszinte, egyenes beszédről volna szó, s ha az ilyesmi érdekelné a kezdő aktivistákat.)

A fölhorgadás jogát a szocialisták és innen-onnan szedett (vedett) szövetségesei magukhoz vonták, tüntetéseket szerveznek, úgy tesznek, mintha nem éppen a korábbi kormány hozta volna alkotmányozói helyzetbe a parlamentet. Most meg azt szeretnék, ha mielőbb feloszlatná magát az Országgyűlés, ama ostoba reménység álmát követve, hogy nagyobb részt kaphassanak a hatalomból. Ami egyértelműen utal arra, nem az alkotmánnyal van bajuk, hanem a hatalom hiányával. Egy évvel bukásuk után a politikai váltógazdaság esélyeinek megroppanásáról papolnak, pedig sem erkölcsileg, sem politikailag nincsenek jobb helyzetben, mint voltak a legutóbbi választások előtt. Vakság? Butaság? Akarnokság? Igen. 

Tessék, szabad horgadni fölfelé. 

Tény: szegényednek az önkormányzatok, drágul a benzin, az élelmiszer, az áram, a frankhitelesek feje felett együtt lebeg a kereskedelmi bankok kardja és a magyar állam védelmező pajzsa, a rendvédelmi dolgozók önmagukat védelmezik, elvonnak, zárolnak olyan pénzeket, amelyekre okkal számítottak azok, akiknek megelőlegezték a remélt összegeket. A jósoltnál nagyobb az infláció. Belvíz, vörösiszap. Sorolhatnám tovább, van gond elég.

És akkor jönnek a tüntetések az új alkotmány ellen. Azok a pártok, pártocskák és holdudvaruk szervezik, akik – aligha olvasták a parlament elé került szövegtervezetet – nem kértek a felajánlott demokratikus eszközökből, nem vettek részt annak parlamenti tárgyalásában. Inkább tüntetnek. Azokat hívják utcára, akik szívesebben olvasnak bulvárlapokat, mint kőkemény, csak a nemzeti gondolat és érzelem számára felfogható szövegeket. Tudhatják: nem lesznek kordonok, nem lesznek kilőve a szemek. 

Ami a szemeket illeti: jó lenne kinyitni őket. Hogy látva lássanak.

Apáti Miklós, magyarhirlap.hu