A baloldali közösség dolga, hogy megválassza politikai vezetőjét. Támogathatja akár Gyurcsány Ferencet is, ám tisztában kell lennie azzal, hogy választást vele még egyszer aligha nyer. Még akkor sem, ha a hatalmon lévő jobboldal súlyos politikai hibákat követ el.

Figyelemre méltó, hogy Gyurcsány régi cimborája, Bajnai Gordon mennyire ]]>igyekszik kihátrálni]]> a politikai frontvonalból. Nem kizárt, támogatóinak az a céljuk, hogy ne kopjon tovább a nimbusza az ellenzékben töltött évek alatt, maradjon ki a baloldal átrendezésével együtt járó konfliktusokból is, hogy ő lehessen majd a nagy visszatérő.

Úgy látszik, Gyurcsánynak most az a feladata, hogy ]]>irányítása alá gyűrje az MSZP-t]]>, hiszen Mesterházy Attilának a párt éléről történő eltávolításával elhárult ez elől a fő akadály. Hiszen az, hogy a pártot Tóbiás József vezetésére bízzák, olyan, mintha gazdátlanná tennék. Az új pártvezetésnél alighanem el akarják majd érni: egy-két szocialista párti képviselő adja vissza mandátumát, hogy Gyurcsány, illetve Bajnaiék pártszövetsége – pluszjogosítványokkal, plusz költségvetési pénzekkel járó – frakciót alapíthasson. Gyurcsány most azt igyekszik elhitetni, hogy milyen ragyogó sikert ért el az uniós választáson, amit ő felhatalmazásként értékel arra, hogy ő, illetve pártja átvegye a baloldalon a vezető szerepet. Csakhogy az a 225 ezernyi szavazat, amit kaptak, április 6-án, az országgyűlési választáson arra se lett volna elég, hogy bejussanak a parlamentbe. Furcsa, hogy a baloldal sikertelen szereplésébe egyedül Mesterházynak kellett belebuknia, akire rátukmálták Bajnai után még Gyurcsányt is.

Az utóbbi időben a baloldali sajtóban sokat szerepeltetett Gyurcsány szeretné eljátszani a nagy visszatérő politikus figuráját. Gyurcsány is tudja higgadtabb pillanataiban: nem lehet úgy visszajönni, hogy az ember el sem ment sehova. Jó lett volna, ha eltűnik egy időre, ránk fért volna egy kis pihenés, fárasztó feladat egyfolytában a hazugságait cáfolni. A volt miniszterelnök az egyik interjújában például olyan víziót vetít elénk, hogy a ,,pokoli sok feszültség" miatt az Orbán-kormány nem tölti ki négyéves ciklusát. Azt pedig már megígérte: utcai politizálásba kezdenek. Csak a csodálatos elme képes pihent állapotában egy kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormány bukásában bízni azért, mert szerinte települések százain nincs szemétszállítás, hét megyében nem seprik a kéményt, és hogy most már egészen biztosan nem lesz szeptemberre tankönyv az iskolákban. Ráadásul itt állunk egy száz-százötven milliárdos megszorítás előtt – állítja Gyurcsány, a legsúlyosabb érvként arra, hogy az Orbán-kormány bukni fog.

Baj lehet a memóriájával, hiszen emlékeznie kellene rá, hogy 2006-ban ő milyen brutális megszorító intézkedéseket vezetett be. Augusztustól 30 százalékkal drágult a gáz, 10-14 százalékkal a villanyáram. Drágultak az élelmiszerek az áfakulcs megemelése miatt. Bevezették a 20 százalékos kamatadót és az ugyanilyen kulcsú árfolyamnyereség-adót. Csak néhányat emeltünk ki az év közben történt adóemelései közül, amikkel az ország összeomlását akarta elkerülni a baloldali kormányzás ötödik évében, amikor is magas kamatfelárral se nagyon akarták finanszírozni hazánkat a pénzpiacok. Gyurcsány maga is elismeri, hogy pocsék politikus. Olyanokat sorol fel hibaként önostorozó módon, hogy 2004-ben úgy vállalta a miniszterelnöki feladatot, hogy nem volt felkészülve rá, s az MSZP-vel a háta mögött hiba volt a kormányt vezetnie. És bánja, hogy nem mondott le 2008-ban az elvesztett népszavazás után. Ezeket mi is nagyon bánjuk. Még ma is.

Torkos Matild - mno.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>