Elég csak kitanulni az ékesszólás minden csínját-bínját, és a nép úgy fog vélekedni, illetve szavazni, ahogy azt a beszélő szeretné. Elég valamit szépen és sokszor elismételni – az mindjárt igaznak fog tűnni. Csak „kántálni” kell. Kevesen tudják, hogy az ókori bölcs ezért sem szívlelte apja kortársát, Periklészt, aki hódító háborúkra biztatta az athéniakat. A demokráciát szajkózva, de valójában a hatalomért és a pénzért. A történetírás persze idealizálta az ókori Athént, pedig a szabadság terjesztése mögött egyéni, illetve családi érdekek is meghúzódtak.

Mily örök Periklész halotti beszéde! Athén demokráciájának védelméről és a példaértékű szabadságról szólt igen ékesen – miközben a hódító hadsereg áldozatait gyászolta. Akár Bush (kevésbé ékesen) az iraki, a Nobel-békedíjas Obama pedig a líbiai erőszak során tette ezt az elmúlt években. Retorikában a demokráciáért, valójában az olajért és a hatalomért.

A technikának és az ezzel együtt változó társadalmi viszonyoknak köszönhetően a mai képviseleti demokráciákban a retorika helyére a média került. A törvényszerűség azonban nem változott: amit sokszor és szépen mondanak, azt lassanként sokan el is hiszik. Így esett meg tavaly, hogy a spekulatív tőkével és a „piacokkal” szembeszálló kormányt a világsajtóban antidemokratikusnak kezdték bélyegezni. Azok, akiknek az anyagi érdekeit sértette a bankadó, akiket zavartak a gazdaságban megfogalmazott szabályok. Végül azok is beszálltak a kántálásba, akik csupán tartozni akartak az európai trendhez. Nem kell jósnak lenni: az idén is világszerte kelnek majd versenyre a nagyotmondás hívei. Nem az lesz a játék neve, hogy „Kit tud többet Magyarországról?”, hanem „Ki tud rosszabbat hazánkról?”. A hangadók – akik a térképen is csak nehezen találják meg a Kárpát-medencét – teszik közzé majd nézeteiket Orbán „diktatúrájáról”, a „viktatúráról”. Tavaly az egyébként demokratikusan kinyilvánított népakarat, a 2010-es parlamenti, majd önkormányzati választások eredményének tekintélye elhalványodott.

Az Európát jellemző „szakértői kormányok” viszont egyre nagyobb presztízsnek és elismertségnek örvendenek, legalábbis azok között, akik oly hangosan féltik ma is a demokráciát. Pedig ezeket a kormányokat nem a szavazók juttatták a posztjukra, hanem a nagy, tőkés érdekcsoportok bízták meg őket a hatalomgyakorlással. Mintha minden a feje tetején állna. Sokszor látott már napvilágot az állítás: diktatúra dühöng Magyarországon. Bértollnokokkal, nevesincs szerzőkkel, anonim bloggerekkel vagy az országot rég elhagyó volt magyarokkal íratták le és mondatták ki ezt számtalanszor. Körbetekintve pedig úgy tűnik, hogy egyre többen hiszik el mindezt. Mert ez a demokrácia, a retorika és a média törvényszerűsége. Amit sokszor mondunk: igaznak hangzik. Mert nincs új a nap alatt. Nil novi sub sole.