Ma 2021 szeptember 18. Diána napja van. Holnap Vilhelmina napja lesz.
0ef3af51b002eda31597fa0f2e57a441.jpg

Gajdics Ottó: Tuaregek a határon

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az illegális bevándorlók hosszú tömött sorai mostanság  eltakarhatják ugyan a közvélemény elől, de nem árt odafigyelni egy erőszakos kisebbség egyre gátlástalanabb akcióira sem, mert legalább akkora veszélyt jelentenek a magyar társadalomra, mint egy síró gyermekek között elvegyült terrorista.

Sőt, talán még nehezebb védekezni ellenük, mert jól láthatóan önmagukat demokratának nevezők mennek túl minden elképzelhető határon.

Nem ő a lényeges, de nézzük először az idiótát! Szabó Gábornak hívják, aki Tuareg álnéven híresült el, amikor több mint fél éven keresztül vadkempingezett az Országház előtt. Legutóbb augusztus huszadikán hallatott magáról, amikor harminc társával próbálta saját alpári színvonalára zülleszteni az államalapítás józsefvárosi ünnepségét. „Húgyos Máté” feliratú táblát lóbálva, és hasonlóan nívós rigmusokat óbégatva óhajtották elejét venni az uszításnak, amit feltételezésük szerint a kerület polgármestere akart elkövetni. Aztán minden másképp lett. Ki tudja honnét, kigyúrt, kopasz férfiakból álló csoport keveredett elő, s a jól ismert forgatókönyv szerint szóváltásba keveredtek, mondhatni összeuszultak, köpések loccsantak, és állítólag még egy pofon is elcsattant.

Pontosan ugyanúgy, mint március 15-én, a Múzeum­kert előtt, ami nem is csoda, hiszen saját bevallása szerint Tuareg szervezte azt a balhét is. De nem kellett sok idő, hogy kiderüljön, Szabó Gábor csak hasznos idióta, bandája és a tar fejűek csak statiszták egy jóval komolyabb történetben. Lássuk immár a főszereplőket!

Eleinte érthetetlennek tűnt az a vehemencia, amivel Vadai Ágnes, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció alelnöke rácuppant a látszólag súlytalan józsefvárosi sztorira. Közleményében kopasz verőlegényekről értekezett, és Pintér Sándor belügyminiszter lába szárán igyekezett fölkapaszkodni a kamerák magasságába. Ám tüzetesen áttanulmányozva az eseményeket elejétől a végéig dokumentáló felvételeket, fény derül a rejtett összefüggésekre. Tuareg környezetében ugyanis minden kétséget kizáróan a DK által szervezett gyűlöletszeánszokon megismert figurák vicsorognak. Egyikük, aki Gyurcsány minden egyes fellépésén ott sertepertél, szemmel láthatóan együttműködik Szabóékkal. Nagy tehát a baj!
Gondoljunk bele, egy bukott, de újabban ismét milliós szavazóbázisról vizionáló miniszterelnök aktivistái inkognitóban provokálják egy olyan ünnepség közönségét, ahol a szónok a Fidesz kommunikációs igazgatója. A provokációnak olyan figurák ülnek föl, akiknek semmi közük a szervezőkhöz, de külső ismertetőjegyeiket tekintve könnyen megbélyegezhetők, hiszen ha kopaszok, akkor nácik, ha pedig nácik, akkor a honi szélsőbaloldal szerint kormánypártiak. Vagyis a fasiszta kormány verőlegényeivel megakadályozza a békés elégedetlenség kifejezését. Skandalum, vége a demokráciának, oda a jogállam, visít Vadai és a többiek. Miközben egyáltalán nincs kizárva az sem, hogy a kopaszokat ugyanazok világosították fel a józsefvárosi ünnepség jelentőségéről, akik Szabó Gáborékkal elhitették a törvényesség határát súroló politikai üldözés létjogosultságát. Összenő ugyebár, ami összetartozik.

De belül maradva a bizonyíthatóság határán is, jól látszik az az álszent, hazug politikusi viselkedés, amely állandóan demokráciára, jogállamiságra, európai alapértékekre, toleranciára és szólásszabadságra hivatkozik, miközben a legsunyibb törvénytelenségektől sem riad vissza annak érdekében, hogy elhallgattassa, lejárassa és ellehetetlenítse mindazokat, akik nem értenek vele egyet. Ennek a szemléletnek a legádázabb magyarországi képviselője úgy gondolja, ma már sokkal jobb miniszterelnök lenne, mint régen volt.
Lidérces, akár egy átvágott NATO-drót!

Gajdics Ottó -]]> www.napigazdasag.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Irodalmi kávéház (505) Történelem (14) Belföld (6) Politika (1578) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Gazdaság (662) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2113) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (255) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (5574) Tereb (138) Mozaik (83) Életmód (1) Egészség (50) Sport (729) Flag gondolja (33) Kultúra (6) Tv fotel (65) Nagyvilág (1458)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>