Most aztán ideje van a hálának és a köszönetnek, esetleg még elérzékenyültebben az ellágyulásnak is. Nagy dolog történt, hihetetlen nagy dolog. Kicsi, ezeréves, lángoktól ölelt kis országomat nem más, mint a nagy Amerika, a főhatalmasságú Amerika (angolul United States of America) köszöntötte augusztus huszadika alkalmából.

Nem álmodunk, valóság, hogy az amerikai elnök és külügyminisztere (ez két elég fontos státusz a nagyvilágban) hogy hogynem elhatározta, hogy köszönti szép hazámat. Mondjuk ezt előbb is megtehették volna, de soha nem tették meg. Na jó, George Washington elég elfoglalt volt, Davis Jefferson is, Lincolnról nem is beszélve, akit szegényt még le is lőttek. Aztán meg amikor Szegedet meg Szombathelyt bombázták, furcsa lett volna, ha elnökileg köszöntenek minket.

A történelem nagy úr. Bölcs vezetőink azt mondták negyven évig, hogy Amerika imperialista agresszor, ezt mi elhittük, így szó sem lehetett, hogy köszöntsenek minket. Aztán jött a csoda, 89-ben George Bush a Kossuth téri szélviharban és esőben összetépte előre megírt beszédének papírját és fejből üzent csodálkozó honfitársaimnak: szabadság, győzelem, demokrácia, ujjé.

A történelem nagy úr. Eltelt huszonöt év és Amerika megint üzen. Pontosítok, Amerika mindig üzent. Legalábbis a korosztályomnak. Üzent a Hair-rel, üzent a Szelíd motorosokkal, üzent a Zabirskie Pointtal. És mi elhittük. Álmodoztunk a Bartók mozi után éjszakánként, hogy a Central Parkban táncolunk, hogy a végtelen országutakon motorozunk. Álmodoztunk, mert éreztük, hogy van egy más világ is itt a Földön, a szabadságé.

De aztán kezdtünk felébredni.

És akkor most jön John Kerry amerikai külügyminiszter: Ma felidézzük és tisztelgünk Magyarország gazdag történelme és a nagy egyesítő, I. István király előtt. Az Egyesült Államok büszke arra, hogy lerótta tiszteletét az ő öröksége előtt azáltal, hogy megóvta Szent István koronáját a magyar nép nevében a második világháború után. Ez egy olyan nap, amelynek személyes jelentősége van számomra, annál is inkább, hogy apai nagyanyám Budapestről származott.

És még rámutatott, hogy az Egyesült Államok és a Magyarország közötti erős és tartós kapcsolatok a két ország közös NATO-tagságában, valamint a családi és kulturális kapcsolatok sokaságában mutatkozik (sic) meg. Végül ezen különleges nap alkalmából az Egyesült Államok folytatódó békét, valamint jóléttel teli és örömteli jövőt kíván Magyarország népének.

A jóléttel teli jövő rendben van, (lenne, pl. szabadkereskedelmi egyezmény), de John miért I. Istvánozik? Ezt a szóösszetételt járási párttitkárok és MSZMP-s iskolaigazgatók használták. Kerry, a te apai magyar nagyanyád ezt soha nem mondta, nem mondhatta, neki, miután kihajózott, ez mindig Szent István volt és maradt. Arról nem beszélve, hogy az örömteli jövőt Honecker és Zsivkov titkársága is ugyanígy fogalmazta.

De megszólalt a főnök is, aki bizonyára nem tudott volna nyugodtan aludni, ha nem küld üzenetet. Küldött.

Ezen a napon az Egyesült Államok és Magyarország közötti jelentős kapcsolatot ünnepeljük, rendíthetetlen szövetségesünket és értékes partnerünket. E kapcsolat alapja a demokrácia melletti elkötelezettség. A transzatlanti család tagjaiként folyamatosan igyekeznünk kell fenntartani azokat az alapvető elveket és értékeket, amelyeken a demokrácia és a szabadság alapszik. Az államnak és a társadalomnak fontos az elvek és intézmények melletti elkötelezettség jelentősége is, mint amilyen a jogállamiság, a tolerancia, valamint a fékek és ellensúlyok rendszere.

Az elnök üzeneténél már nagyon kilóg a lóláb. Mint a transzatlanti család egyik szerény tagja úgy vélem, hogy ezeket a kedves mondatokat a budapesti Szabadság téren fogalmazták, bár a rendíthetetlen szövetséges és értékes partnerség ódáját Brezsnyev és Gustav Husak is így mondta vola.

Kedves Obama! Örülök, hogy rendíthetetlen szövetséges és értékes partner vagyok, az is kívánok maradni. Szeretem a jogállamiságot, a toleranciát, a fékek és ellensúlyok iránt meg egyenesen rajongok.

Mégis köszönöm Elnök Úrnak és Külügyminiszter Úrnak, hogy gondoltak szegény hazámra. Mert reményt adtak, felnyitották a szemem. Önök mindig figyeltek a világra. Elvitték a liberális demokráciát Afganiszánba és Irakba. Aztán Szíriába és Líbiába. Elég nagy sikerrel, ebbe fog belepusztulni a sokezer éves Európa. 

De legalább üzentek és  éppen most. Eddig azt hittem, diktatúrában, mit diktatúrában, egyenesen a fasizmusban élem napjaim, de szerencsére Esterházy mester (kamaszkorom legszebb agya) megnyugtatott (talán a DK-t is), hogy nincs itt diktatúra, nincs itt fasizmus. És most már nyugodtabban élek.

És az is megható, hogy egy ezeréves államra ily gondoskodással figyel alig kétszáz éves aggódó testvére.

(szék) - gondola.hu