Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
b52dd4f8a9e565d63bf41470f1f0ab54.jpg

Szálljatok meg lécci!!444!4! part 2.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Alakul az új SZEB, vagy legalábbis erőteljesen próbálják létrehozni. A 444 és társai nyilván pezsgőt bontanak (Rég rúgtak ekkorát Magyarországba), {...}

{...} hiszen ők már rég szeretnék, ha Magyarország Szerbia sorsára jutna, és a szerkesztőségük lenne az új Koszovó.

A Human Rights First jelentése tartalmazza azt, amit már eddig is tudtunk: a vicsorgó humanisták szeretnék megregulázni Magyarországot, az emberiség nagyobb üdvére. Ahogy annak idején a szovjetek a népi demokráciáért és a népek jogáért, úgy most az emberi jogi akcióhősök is bármilyen eszközt megengedhetőnek tartanak a Szent Cél érdekében.

A maga módján persze a dokumentum komikus. Gondolunk itt például az olyan kitételekre, hogy az antiszemitizmussal kapcsolatos „bűncselekmények kivizsgálása és üldözése terén tapasztalt hiányosságok bírálata” szükséges, valamint hogy „a német megszállás áldozatainak emlékműve elősegíti a helytelen történelemszemlélet elterjedését”.
 
 
Antiszemita bűncselekményekben annyira rosszak vagyunk, hogy még el se követünk ilyeneket, hogy azokat aztán jól ki lehessen vizsgálni. Ha a jelentés Brüsszelről vagy Párizsról szólna, még evidens volna a dolog, hiszen ott néha, hébe-hóba lelövöldöznek zsidókat, és igen, antiszemiták teszik ezt. Itt maximum az fenyegeti a zsidókat, hogy elfogy a flódni.

A második kitétel is vicces a megszállási emlékművel kapcsolatban: csak azon csodálkozunk, hogy az Egyesült Államokban, ahol nincs szovjetorosz Akadémia, mint nálunk, hogyan jutnak el a „helytelen történelemszemlélet” kifejezésig. Eddig azt hittük, csak itthon van kötelezően meghatározott tudományos szemlélet a finnugrizmustól az utcanevekig. A progresszívek mindenhol ugyanazt akarják: aki a múltat birtokolja, azé a jövő is. Mégis: ilyen ergyán, fantáziátlanul, szarul még Visinszkij sem írt vádbeszédet. Ennyi erővel kiemelhetnék azt is, hogy míg a nyugat-európaiak jobbra csapják a brét, a magyarik meg balra (mert kardnak, csatnak, fasznak baloldalon a helye - dicső múltba révednek a magyarik).

Mindez különösen kellemes fénytörésbe kerül, ha hozzátesszük, hogy épp most került nyilvánosságra a CIA kínzásairól szóló jelentés. Ebből kiderül, hogy a fékeiket és ellensúlyaikat az amerikai szolgálatok nagyon is praktikus, fizikai célokra használják, ti. a bírósági eljárás, tárgyalás (due trial, anyone?) nélkül táborba bekúrt foglyok kerékbetörésére. De nem akarunk mi moralizálni, tisztában vagyunk azzal, hogy nem lehet szarni anélkül, hogy büdös ne lenne, ahogy nem lehet egyszerre baszni és szűznek maradni sem. Mindössze annyit várunk el az emberi jogok fundi élharcosaitól, hogy:

1, lehetőleg a saját házuk portáján söprögessenek
2, ahogy ők járják a saját útjukat, hagyják, hogy ezt mi is megtehessük.

A Vorosilov-modell nem túlzottan alkalmas arra, hogy az amerikai vezetéssel szembeni szimpátiát növeljék a magyarokban. Szimpátiát csak az Orbán-és magyarfóbiás komprádorokban ébresztenek, az viszont már úgyis adott.

Akkor meg minek ezen erőlködni?

]]>www.tutiblog.com]]> - szerző: Fairlane Pr. Ford

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (9) Gazdaság (724) Történelem (18) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Politika (1582) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2898) Életmód (1) Belföld (11) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Heti lámpás (342) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (543) Flag gondolja (38) Vetítő (30) Egészség (50) Mozaik (83) Mondom a magamét (8038) Nagyvilág (1310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>