(…) Egy tízmilliós ország nem engedheti meg magának, hogy uszkve egymillió embert a hátán cipeljen, anélkül, hogy azok bármit be tudnának vagy akarnának adni a közösbe.”

Azóta eltelt fél év, s éppen ezekben a hetekben bizonyosodhattunk meg róla, hogy a kormány képviselője nem beszélt a levegőbe. Egyfelől a Széll Kálmán-tervvel a kormány elhatározta végre magát, hogy az adózók kárára nem fizet többé aranyozott tornyocskás villákban lakó fukszos maffiózóknak meg a saját népüket kifosztó uzsorás gazemberek családjainak ilyen-olyan csatornákon keresztül havi két-négyszázezer forintnyi állami-önkormányzati támogatást. Ehelyett meghúzza a havonta összesen adható támogatás plafonját, és valódi tartalommal tölti fel a segélyért munkát programot. Így talán véget ér a dolgos többség megaláztatása is, hiszen ma egyes falvakban a havi nyolcvan-százezer forintért robotoló emberek – a segélyekből jól megélő romák gúnyolódása közepette – kénytelenek felszállni a reggeli sárga buszra. Másfelől kiderült, hogy a rendszerváltás óta a mai kormány az első, amely valóban kész segítő kezet nyújtani a kitörni, tanulni, dolgozni vágyó cigányoknak.

A romák az MSZP–SZDSZ számára sosem jelentettek többet, mint romlott konzervekért, esetleg fejenként egy-kétezer forintért megvásárolható szavazóbázist, amelyet szükség esetén különféle provokációkkal és olykor a szabad rablás lehetőségnek a biztosításával még erősebben a balliberális oldalhoz lehet láncolni. A szavazatvásárlásról annyit, hogy bírósági ítéletek és leleplező tévéfelvételek sora bizonyítja: a szocialisták 2002-ben és 2006-ban is országszerte éltek ezzel a lehetőséggel. A szabad rablásra pedig éppen elég példát találhatunk a roma önkormányzati választások külső befolyásolása után felálló vezetés leplezetlen közpénzlopásainál, amelyeket mindvégig elnézett a balos kormányzat. Ahogyan tétlenül nézték Kolompár Orbán helyi epigonjainak működését is: Kuncze Gábor megélhetési bűnözésről szóló, társadalomromboló okfejtése óta a cigányság egyes lumpenrétegeiben legalizált tevékenységgé vált a fosztogatás. Amely húszezer forint (a rendőrség akkori retardált értelmezése szerint, ha egy tíztagú család megy lopni, akkor kétszázezer forint) kárérték alatt még bűnnek sem számított. Az eredmény közismert, kinevelődött egy se törvényt, se Istent nem tisztelő gátlástalan réteg, amelynek pacifikálása még sok fejtörést okozhat Pintér Sándornak és a kormánynak tanácsokat adó szociológusoknak. Éppen a hét végén találkoztam a Balesetiben egy biztonsági őrrel, akit a huszonéves roma támadó három, fejre és nyakra mért késszúrással kis híján megölt, csak mert finoman felszólította, hogy a boltban használjon kosarat. Reméljük, a zéró tolerancia egyszer ezekre a bűnözőkre is érvényes lesz, nem csak az ötvenkettővel közlekedő suzukisokra és az utasuk érdekében egy pillanatra leparkoló taxisokra.

Maradjunk azonban a kézzelfogható eredményeknél: miközben a balliberálisok az elmúlt nyolc évben annyit tudtak felmutatni, hogy néhány roma családot kiköltöztettek a putriból a kertvárosok és belvárosok addig nyugodt polgári negyedeibe, az új kormány csak a napokban intézkedések egész sorát foganatosította. A vidékfejlesztési tárca a múlt héten indított programot, hogy a jövőben a magánerdő-tulajdonosok is igényelhessenek közmunkásokat. A hét elején jött a következő hír, hogy Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke megállapodott a kormánnyal kétezer cigány munkavállaló csatornaőri, vízügyes kiképezéséről. Ők fogják rendbe tenni az elhanyagolt belvízcsatornákat, és segítik az árvíz elleni védekezést. Egy tegnapi bejelentés pedig arról szól, hogy a magyar történelmi egyházak a kormány támogatásával roma szakkollégiumi hálózatot alapítanak a tanulni vágyó, szegény sorsú fiataloknak. És ezek csak a kezdő lépések.

Az elvadultakat fegyelmezni, a kirekesztetteknek segítő kezet nyújtani. Ez a béke és a nyugodt együttélés kulcsa.