Ha Hitler életét a Main Kampf szellemiségében mutatnák be egy mozgóképeket felvillantó celluloidszalag segítségével, akkor orbitális ordibálás töltené be az étert, s megsűrűsödnének a heti holokausztmenetek. Garantált világbotrány lenne az esetből, elvégre már az Untergang (Bukás) című filmet is "neonácinak", "szélsőségesnek" titulálta a zsidó zsarolók zsetonista zsurnalisztahada pusztán azért, mert a nemzetiszocialista vezér emberi módon kommunikált benne a körülötte levőkkel, s nem az elvárás szerint, azaz vadállatként. Hitler megítélése persze másodlagos egy magyar nemzeti radikális számára, de mégiscsak furcsa, hogy a neoliberális kapitalizmus esküdt ellenségei (nácik és kommunisták) másféle megítélés alá esnek a madaras bandatagok, illetve a rokon ideológiát valló szervilis papagájok körében. A blogomon már ezerszer megválaszolt költői kérdés: vajh miért ez a kettős mérce?

 

 

A "]]>Che]]>" című komcsiajnározó film plakátja... a főszereplő cannesi fesztiváldíjat kapott érte!

 

Essen azonban pár konkrét szó is a propagandisztikus vonásokat leszámítva igencsak érdekes Che filmről, elvégre ez a fél évszázaddal ezelőtti kubai gerillaharcokat bemutató alkotás igencsak atmoszférikusan ábrázolja a bozótharcos komcsik mindennapi életét. Végigkísérhetjük Ernesto, az önmagát vátesznek gondoló forradalmár életét a Batista elleni banzáj elejétől egészen a döntő sikernek számító santa clarai harcokig. Elénk tárul a kép, hogy miképp küzdöttek a dzsungel dzsumbujában a szembenálló kubai felek (Batistáék és Fidel Castroék), láthatunk szörnyű halálokat, faházban végrehajtott golyókioperáló műtétet, 14 és 16 éves lövöldözni vágyó kisfiúkat, továbbá megtudhatjuk, hogy a komcsibandát kultiváló harcosok 80-90%-a analfabétaként szolgálta a primitivitáscentrikus proletárok vörös mázzal leöntött eszmeiségét. A történet két szálon halad előre, az egyik szál az '50-es évek végi kubai küzdelem története, míg a másik szál Che Guevara '60-as évek beli new yorki útját regéli el, amikoris a nyaknyeszetelő az ENSZ gyűlésen mondott antikapitalista beszédet.

 

A film atmoszférája ötcsillagos, a képek, sminkek, öltözékek ugyancsak elsőrangúak, hisz azonnali blikkre rá lehet ismerni a maffiafilmekből átruccant Benicio Del Toro által alakított Che Guevarára, továbbá a fiatal Fidel Castrora. Ha a tömeggyilkos címszereplő dícsőítését szolgáló propaganda nem lenne a mű része, akkor magas nívójú alkotásként festeném le a mozgóképet. Így azonban csak olvasott, tájékozott embereknek ajánlom a produkciót, azaz olyanoknak, akik nem dőlnek be az agykikenő anarchistát dicsőítő, vöröskomcsit hérosznak beállító libsipropagandának. Mindenesetre a második részt is le fogom tölteni, mivel egy kétrészes alkotásról szól a fáma...