„– Eddig arról beszéltünk, mi történik, ha győz a baloldal, vegyük most át a másik forgatókönyvet. Ha veszítenek, akkor újra kezdődik a veszekedés az összefogás pártvezetői között?
– Győzelemre készülünk.
– De a fejében van valami arról, hogy vereség esetén milyen helyzetbe kerülhet az MSZP, nem?
– Győzelemre készülünk.
– Attól nem tart például, hogy Bajnai és Gyurcsány majd önt mint listavezető miniszterelnök-jelöltet teszi felelőssé a vereségért?
– Győzelemre készülünk.
– Mindenre az lesz a válasza mostantól, hogy győzelemre készülünk?
– Hát, ha egyszer győzelemre készülünk.
– Ha elveszíti a választásokat, felajánlja a lemondását az MSZP éléről?
– Győzelemre készülünk.”

Hogy a beszélgetés hangulata érzékelhető legyen, elég, ha elolvassuk az]]> interjúból]]> idézett utolsó öt kérdést és választ.

Mondhatnánk persze, valahol érthető, hogy a magát (most éppen) Kormányváltásnak nevező balliberális ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem azzal áll ki a szavazók elé: veszíteni fogunk. De – tekintettel a közvélemény-kutatások adataira – legalább úgy a második-harmadik kérdés környékén talán ki lehetett volna találni valami mást, mondjuk: „ne beszéljünk olyasmiről, ami még nem következett be, s szerintem nem is fog, mert mi nyerni szeretnénk”.

De nem, Mesterházy ismételgeti a kétszavas, a jelen helyzetben inkább vicces, mint magabiztosságról árulkodó választ.

Legalább ennyire megdöbbentő, hogy a szocialista pártelnök szerint ők nem hibáztak a kampányban, még a bajai videóhamisítási ügyben sem, s az összefogásra „a január volt a legjobb időpont”. Ezek szerint az azt megelőző egy-két év pedig egymás lejáratására volt a legalkalmasabb időszak... De a balliberális miniszterelnök-jelöltnek arra is van válasza, miért vezet a Fidesz–KDNP a felmérésekben: úgy véli, akkora a félelem a retorzióktól, hogy „sokan inkább nem őszinték a kutatókkal”.

Két eset lehetséges. Az egyik, hogy Mesterházy pontosan tisztában van azzal, mi vár rá április hetedikétől, s egyelőre inkább homokba dugja a fejét. Mert az ugyan valószínű, hogy Bajnai Gordon nem ücsörög majd egy törpefrakcióban négy éven keresztül, ehelyett keres egy menekülési útvonalat, mondjuk Brüsszel felé. De ott lesz még Gyurcsány Ferenc, akiről 2004 óta tudjuk: bukott sportminiszterből is lett már egy koalíciós kormány miniszterelnöke. Ehhez képest az, hogy újra átveszi a hatalmat az MSZP-ben, félrelökve Mesterházy Attilát, ujjgyakorlatnak tűnik. Pláne, ha ismerjük a szocialista módszereket, amit Zuschlag János így írt le a könyvében:

„Gyűlölöm a szocialista pártot belülről. Akkor is gyűlöltem, amikor még tagja voltam. Minden egyes nap megaláztak és feltörölték velem a padlót.”

A másik lehetséges magyarázat az, hogy Mesterházy tényleg nincs tisztában a valósággal. Számára a Jókai utcai pártszékház jelenti Magyarországot. Ahol mindenki egyet akar: leváltani Orbán Viktort.

Nem látja, hogy a kormány melletti békemeneteken legalább tízszer annyian vannak, mint az ellenzéki tüntetéseken. Nem látja, hogy az előző időszak sorozatos kudarcai után ebben a négy évben kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, csökken a munkanélküliség, nő a foglalkoztatottság, növekedni kezdett a gazdaság. Nem látja, hogy manapság nem nő, hanem csökken a rezsi, hogy nem elvonnak a nyugdíjasoktól és a családoktól, hanem támogatják, segítik, egyre inkább megbecsülik őket. Nem látja, hogy egyik nap, több évtizedes kilátástalannak látszó küzdelem után, visszaszerezzük a Seuso-kincseket, máskor birtokba vehetjük a megújult Kossuth teret, harminc évnyi pusztulás után megszépült a Várkert Bazár, jár a 4-es metró, s visszanyerte régi pompáját a Ludovika.

Persze, vannak elégedetlenek is. Akkor is lennének, ha Orbán Viktor reggelente húszezreseket osztogatna a Kossuth téren. S ne tagadjuk, olyanok is vannak, akiknek még nem oldódott meg a helyzetük. De a 2010-es eladósított, tönkretett gazdaságú, uniós szégyenpadra ültetett országban, a válsággal küzdő EU tagjaként nem is várhatta senki, hogy varázsütésre eltűnik tízmillió ember összes problémája.

Még nem értünk célt, de lépésről lépésre haladunk előre.

Persze ahhoz, hogy mehessünk tovább – és a „győzelemre készülő” Mesterházy Attilának ne legyen igaza –, az is kell, hogy tanuljunk saját hibáinkból. A kormánypárti szavazók jó, ha felidézik a 2002-es választások éjszakáját. Amikor úgy ültek le a tévé elé, hogy közben azt mondták: egy ilyen sikeres ciklus után nem következhet más, mint a folytatás. Aztán az lett a vége, hogy Lendvai Ildikó, Kovács László és társaik diadalittas mosolyát látták a képernyőn.

Tessék felidézni ezt a pillanatot. Aztán tessék behelyettesíteni az akkori arcokat Gyurcsánnyal, Mesterházyval, Bajnaival, Vadai Ágnessel.

Ugye jobb néhány percet rászánni a szavazásra és okosan okosan behúzni az ikszeket, mint az akkori érzést újra átélni?

Bándy Péter - demokrata.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>