Göncz Árpád – aki Antall József javaslatára lett köztársasági elnök – öt percig sem jelképezte a nemzet egységét, mert hamar kiderült róla, hogy döntéseiben elsősorban az SZDSZ, majd később az MSZP érdekeit képviselte. Szembefordult jótevőjével, Antall Józseffel, Magyarország és a valódi ötvenhatosok érdekeivel, céljaival. Hol­ott a kisgazda múlttal rendelkező politikusról, megbecsült író-műfordítóról mindenki azt feltételezte, hogy megtestesíti a nemzet egységét.

Valójában Magyarország politikai és gazdasági széttagoltsága, morális lezüllése, szellemi, ideológiai, médiaháborúja, a külföldi érdekeknek való kiszolgáltatottsága Göncz Árpád tízéves elnöksége alatt alakult ki. Innentől kezdve az elnök a balliberális oldal aláíró gépezetévé vált – „Árpi bácsi” hol elveszítette golyóstollát, hol megtalálta.

Azt lehet mondani, hogy Mádl Ferenc volt az egyetlen köztársasági elnök, aki megpróbálta hivatalát és cselekedeteit egyeztetni Magyarország elemi érdekeivel. A nemzet egységét legalább kifelé igyekezett megőrizni, de bátortalansága – például, amikor Gyurcsány Ferenc választás nélkül miniszterelnök lett –, túlzott jogászkodása miatt az ámokfutó Gyurcsány gazdasági káosz felé vitte az országot. Sólyom László köztársasági elnök is tehetetlenül tűrte ezt az ámokfutást, és hagyta, hogy a szeme láttára verjék agyba-főbe Budapest népét 2006. október 23-án.

Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP–SZDSZ-pártszövetség alkalmatlan az ország vezetésére, Sólyom csak erőtlen, szimbolikus gesztusokat tett a nemzetnek – nem fogott kezet az állami kitüntetésre javasolt Fekete Jánossal –, de ez már nem volt elég. Köztársasági elnökként az élére kellett volna állnia az országos kormányellenes tömegmozgalomnak. Mi­után polgárháborús helyzet alakult ki, az új választások kiírásával a nemzet egységét helyrebillenthette volna. Nem így történt, győzött a rendőri terror és az ártatlan emberek elleni megtorló, diktatórikus intézkedések.

Nem véletlen, hogy a 2010-es országgyűlési választások kétharmados győztese, a Fidesz–KDNP-pártszövetség nem Sólyom Lászlót látta volna szívesen az elnöki székben. Nem beszélve arról, hogy az Alkotmánybíróság első elnökeként jelentős szerepe volt abban, hogy elmaradt a felelősségre vonás és igazságtétel a rendszerváltoztató Magyarországon. Ez a következmények nélküliségi állapot, az ügynöklista nyilvánosságra hozatalának elodázása megakadályozta, hogy a mindenkori köztársasági elnök mindenek felett álljon. Ugyanis még a hazát érintő alapdolgokban sem tudtak ellenzéki és kormánypárti politikusok egyezségre jutni.

Akkor miről beszélünk? Milyen álságos megfogalmazások kerülnek napvilágra az MSZP, LMP, Jobbik és a különféle kreált ellenzéki csoportosulások részéről, miszerint a jelenlegi elnök alkalmatlan pozíciója betöltésére, mert nem testesíti meg a nemzet egységét? A nemzet egysége – az 1956-os szabadságharctól és a rendszerváltás hajnalától eltekintve – nem létezik. A jelenlegi elnök is csak törekszik a nemzet egységének fenntartására.

De ezzel a mostani ellenzékkel lehetetlen a vállalkozás. Hiszen ez az ellenzék többnyire megtagadja a nemzetet, elárulja hazáját, és pártpolitikai csatározásoknak feltüntetve immár két éve folyamatosan rossz hírünket kelti, és feljelenti Magyarországot külföldön. Az ilyen ellenzék nem képviselheti semmilyen módon Magyarországot, nem kérheti számon a nemzet egységének hiányát, hiszen megtagadja szülőföldjének múltját, hagyományait, magát a magyarság minőségét, történelmi létét.

Hasonszőrűvé, azonossá váltak azokkal az 1919-es, majd 1945 utáni magyar kommunistákkal, akik kiszolgáltatták hazájukat a szovjeteknek, és nyíltan felléptek Magyarország ellen. Addig, amíg ezen a harcmodoron nem változtat az ellenzék, addig nem követelheti a nemzet egységének megvalósítását. Schmitt Pál eszeveszett lejáratása csak közbülső állomás, nem a végső cél. Orbán Viktor politikáját, a nemzet megmaradásáért megszavazott új alkotmányt akarják megsemmisíteni. Akik tudatlanul e gyökértelen, elv nélküli, alacsony támogatottságú társaság mellé állnak, nem is tudják, hogy Magyarország felszámolásához adják a nevüket.

Hamvas Béla, aki szerette hazáját, de a hatalmasságok megpróbálták kivetni őt – nem sikerült –, így ír erről a problémáról Prohászka Lajos A magyar sorstudomány megalapítása könyvének ürügyén: „…A Nyugat sohasem képes felfogni, hogy a magyar mindig csak követel, mert agresszivitást lát mögötte, holott ez az örök követelés nem agresszív lelkületből folyik, hanem inkább depresszióból: követel, mert általa védekezik. Ezért volt mindig tábor az ország, kívülről nézve csupa rebellisnek küzdelme, belülről nézve a kiváltságaikat féltőknek egymásra fenekedése, a valóságban ellenben egy népnek a maga fennmaradásáért vívott kétségbeesett élet-halál harca.”

Igen, de ez a harc szándékokról szól. Becsületes és aljas szándékokról.