- 0
Kétszer is elolvastam, de nem találtam egy mondatot sem arról az amerikai nagykövetség április 22-i közleményében, hogy elmarasztalta volna a Mazsihiszt, amiért minden évben megemlékezik a magyarországi német megszállás évfordulójáról.
Márpedig ha így tett a Mazsihisz, azt feltételezhetően okkal tette. A kormány sem fogalmazhatott volna sem pontosabban, sem körültekintőbben, mint Zoltai Gusztáv három évvel ezelőtti veszprémi beszédében, amelyben úgy értékelte, azon a napon, amelyen a német hadsereg átlépte Magyarország határát, megpecsételődött a hazai zsidóság sorsa.
Szabályosan gerjesztett politikai hisztéria veszi körül annak a készülő emlékműnek a sorsát, amely ellen a választáson vesztes politikai erők tiltakoznak, maguk előtt tolva a hetven évvel ezelőtti zsidóság tragikus sorsát. A politikai harcban, úgy tűnik, minden kézre esik, ami használható fegyver. Az ellenzék képtelen belenyugodni vereségébe, és ezért egy időtlenített kampány részeként csökönyösen kitart amellett, hogy a kormány kvázi dicsőítő szándékkal állít emlékművet a megszállásnak. Hogy ez a valósággal köszönő viszonyban sincsen, az úgy tűnik, nem érdekes.
Ezerszer elhangzott, hogy a Szabadság térre tervezett szobor a megszállás áldozatainak állít emléket, zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt. A vita azonban nem erről folyik, mert a vita fenntartói, prolongálói nem az igazság kiderülésében érdekeltek.
Meglehet, elsődlegesen nem Gábriel arkangyalról és a reá lecsapó birodalmi sas szárnyainak fesztávolságáról kellene közösen gondolkodni, hanem az áldozati státusról, erős tisztázó akarattal. Nem baj, ha előbb jut eszünkbe Szophoklész, mint a budapesti amerikai nagykövetség fölemelt mutatóujja. Előbbre volnánk egymás megértésében, ha elsősorban erkölcsileg viszonyulnánk az áldozati státushoz, és nem úgy, mintha egy aranybányát rejtő birtok tulajdonlásáról vagy más jövedelmező befektetéshez való hozzáférésről folyna pereskedés jól fizetett sztárügyvédekkel. Öntsünk tiszta vizet a (méreg)pohárba: a német megszállás áldozatainak azok nem akarnak emléket állítani, akik titokban vagy nyíltan azt akarják elhitetni a világgal, hogy Magyarország a náciknál is nácibb, a fasisztáknál is fasisztább volt. Hogy itt áldozatok nem is voltak, csak kollaboránsok. Ennek jegyében üzent a magyar kormánynak az amerikai nagykövetség, nagy aggodalmában alapvető történelmi tényeket negligálva. Félre lehet tenni az okos diplomáciát, és le lehet süllyedni a balliberális megmondóemberek szintjére, s onnan becsületről szónokolni a magyarok többsége által megválasztott kormánynak: „Mint szintén demokratikus ország, továbbra is arra ösztönözzük a kormányt, hogy igyekezzék becsületesen, nyíltan és tényszerűen értékelni a magyarországi holokausztot.” Mit lehet ehhez hozzátenni? Először is örömmel tölt el mindannyiunkat, hogy e szerint az Egyesült Államok szintén demokratikus. Ámbár ha tudtuk volna, hogy az Orbán-kormány két ülés között a Munkácsy terem félhomályában titokban, a tényektől elrugaszkodva holokausztot értékel, talán meg sem születik a kétharmados többség.
A különféle zsidó és nem zsidó szervezetek közben úgy döntöttek, nem utasítják vissza a 70. évfordulóról való méltó megemlékezésre a magyar állam által (nyíltan, a tények ismeretében, becsületesen) fölajánlott támogatást. Ezzel némileg keresztülhúzták a Mazsihisz bojkottját.
Most már csak azt kell megemésztenünk, arra kellene választ kapnunk, hogy a terrorizmust első számú ellenségnek tartó Egyesült Államok nagykövetsége a buzdítást az emlékmű fölrobbantására, ami terrorcselekmény, vajon miért nem ítéli el egy „szintén demokratikus” országban.
Lehet, hogy nem egyformán vagyunk demokratikusak?
Körmendy Zsuzsanna - mno.hu
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!
