Ukrajna káoszáért vastagon felelősek a nyugatiak, főként az amerikaiak. Mert az úgy nem megy, hogy amerikai hivatalosságok osztogatnak sütit a Majdanon a tüntetőknek, majd utána jön a szériőzkonszörn, meg a békesség legyen nektek. A bölcsesség teljes hiányát tanúsították a válság során Victoria Nulandtől a szenilis marhává váló John McCainig. Így távol álljon tőlünk, hogy őket dicsérjük, vagy az általuk támogatott ukrán nacionalisták érdemeit kezdjük sorolni – mindez emberként és magyarként is durva lenne.

 

 

A másik probléma azonban a kaviárjobboldalé, és azoké, akik elhiszik, hogy Putyin az „új konzervatív erő” Eurázsiában, és hogy a hanyatló nyugat helyett bizodalmunkat helyezzük a volt komcsi titkosszolgába. Attól, mert az amerikai héják beleragadtak a hidegháború fogalmaiba és képeibe, még nem lesz igazolt Vlagyimir Vlagyimirovics akciója.

 

Ne kerteljünk: az oroszok bizony gecik. És ezt Magyarországról nézve talán bizonyítani sem kell. Ha nem lenne elég a 45 évnyi megszállás – azt lehet persze „szovjetnek” minősíteni –, jegyezzük meg jól, hogy előtte sem voltak nagy barátaink az oroszok. A dicsőséges, cári időkben sem. Lehet valaki Dosztojevszkij-, vagy Bergyajev-rajongó, ettől még az oroszok alapvetően épp úgy jártak el, amikor érezték a hatalmukat, mint ahogy most. Hazudoznak, agresszorkodnak, felforgatnak, terrorizálnak. És ha arra gondolunk, hogy manapság az amerikaiak szoktak felforgatni ún. civil szervezetekkel – amelyek ellen Putyin törvényt hozott –, jusson eszünkbe, hogy a módszert bizony az oroszok találták ki.

 

A nyugati országok felforgatása szélsőbalos-majd jobbos szervezetekkel, azok felduzzasztása és pénzelése bizony orosz praktika. A jelenlegi ukrajnai beavatkozás a Donyecknél pedig, amit nevezhetnénk „élő pajzs hadműveletnek” is, álá South Park, nettó terrorizmus. (Az agyhalott amerikai adminisztráció és a lelkes szenátorok bűne pedig az, hogy fellázították az ukránokat, ébren tartották a lelkesedésüket, azt éreztették velük, hogy ott állnak mögöttük, majd hagyták őket ebek harmincadjára, hadd csócsálja szét az egészet Putyin. Ebben a meccsben továbbra sincs „jó oldal” – az ukrán kormány, amelynek hatalma leginkább Kijev határáig ér csak el, úgy néz ki, mint egy rossz politikai kabaré: néhány korrupt zsebes és feketeöves nackó szövetsége.)

 

Köszönjük a méltatást, Putyin elvtárs, de nem kérünk belőle. A rendes magyar ember ugyanis minimum szkeptikus az elmúlt néhány száz év tapasztalata alapján az orosz törekvésekkel szemben, ha nem egyenesen rühelli azokat. És leginkább azért, mert amit most Ukrajna keleti részében látunk, az a sunyi erőszakosság netovábbja – nagyjából az, amikor megindulnak kifelé a tankok az országból, majd az éj leple alatt visszafordulnak. Mert amíg nálunk azért kifejlődött valamiféle kultúra arra nézve, hogy még a kocsmában is vitatkozunk, mielőtt kitörne a verekedés, az oroszok érve mindig az erőszak volt. Az antikommunista érvekre a ruszki válasz a vörös hadsereg. Teljesen megértjük a lengyelek mélyről jövő gyűlöletét a tárgyat illetően.

 

Csak emlékeztetni szeretnénk jobboldali véreinket, hogy ne ájuljanak bele az ex-KGB-s medvebaszóba, mert nincs miért. Akkor sem, ha utáljuk a lembergi nacionalizmust, mert utáljuk. És akkor sem, ha tele a tökünk az Open Society-vel, és a leányvállalatok hisztijével. És akkor sem, ha elismerjük, hogy Putyinnak tényleg joga van olyan törvényeket hozni akár a homokos propaganda, akár a „civil szervezetek” kapcsán, amilyeneket csak akar – ez valóban az ő dolga, ő dolguk. Azt a kérdést érdemes feltenni, mi zavarna minket jobban: az Amerikából szponzorált jogvédők hisztije, vagy a felségjelzés nélküli símaszkos ruszki terror-kommandó, amely a civil lakosságot használja pajzsnak. A kérdés költői, Putyin anyja meg prostituált.