Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
dc82f2373d102acba360dd0f7b9236dc.jpg

Abdel-Fattah al-Sziszi és Orbán Viktor, avagy ha a teve a sivatag hajója

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az még rendben, hogy Halmai, aki az 1989-es kerekasztal tárgyalásokon, zárt ajtók mögött elfogadott alkotmány, és a rá épülő, számára óriási lehetőségeket biztosító 1990 és 2010-ig fennállt hazai rendszer nagy barátja, képtelen volt feldolgozni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének központosító törekvéseit,{...}

{...}és bennük nem az állam hatékonyságának és cselekvőképességének növelésére irányuló koncepció megvalósulását látja, hanem a fasiszta diktatúra kiépülését, élén minden rossz kútfejével, Orbán Viktorral.

 

Ma már nem olvasom el az Élet és Irodalom minden számát, mint néhány éve. Többé-kevésbé tudom, hogy a hetilap közéleti cikkei mit tartalmaznak. Minden lehető módon ekézik a kétharmados többségű Fidesz-KDNP kormányt, és a ma Magyarországon működő politikai rendszert könyörtelen diktatúrának, eszelős önkényuralomnak minősítik, miniszterelnökét pedig Horthyhoz, Mussolinihoz, Hitlerhez, egyidejűleg pedig Sztálinhoz, Rákosihoz és Kádár Jánoshoz hasonlítják.

ilyen, és ehhez hasonló, úgynevezett mémekkel erősítik a baloldali plebszben a fasizálódó Orbán képet

Az egyértelműen a bal-liberális ellenzékhez tartozó, s elsősorban Bajnai Gordon pártjával rokonszenvező, egykori SZDSZ-es szerzők fantáziája azonban a történelmi párhuzamok terén kimerülőben van. Ráadásul láthatólag nem tudnak mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a 2010-ben kétharmados többséget szerzett kormánypárt még most is vezet a közvélemény-kutatások szerint, és a részekre szakadt, egymással is marakodó ellenzéki erők még a választások előtt sem képesek megerősödni, és a jelenlegi rendszerrel szemben alternatív programot kidolgozni.

Olykor azonban mégis új megközelítésű cikkre bukkanok az És-ben. Ilyenkor a fejemhez kapok és felkiáltok: hogy juthatott ez valakinek az eszébe? Tréfál a tisztelt szerző, vagy komolyan gondolja? Mint most is. Még egyszer elolvastam a címet és szerzőt, és leírom, schwarz auf weiss, miről van szó. Az ÉS 2013. július 19-i számában jelent meg Halmai Gábor: Puccs kontra jelentés című több, mint kolumnás értekezése. Az írásmű alcíme: Az egyiptomi és a magyar szuverenitás korlátozásáról. Halmai igazán művelt ember, alkotmányjogász, egyetemi tanár, az Országos Választási Bizottság volt elnökhelyettese, egyéb, rangos titulusairól nem is szólva. Mire jut egy ilyen briliáns elme a mai Egyiptom és Magyarország, a kaotikus „Arab Tavasz” és a 2010-es magyar „fülkeforradalom” összevetéséből?

Az eredmény mellbevágó. Egy régen hallott eszmefuttatáshoz hasonlít, mely a közismert szólásra épül. Eszerint ha a teve a sivatag hajója, akkor a hajó a tenger tevéje. Továbbá: a sivatag a teve tengere, a tevehajcsár pedig a hajóskapitány. Halmai éles és elfogulatlan elmeéllel párhuzamot von a mai Egyiptom Magyarország politikai rendszere között, és azt állítja, hogy a törvényesen megválasztott elnököt posztjáról eltávolító, és őt házi őrizetbe helyező Abdel-Fattah al-Sziszi tábornok, az egyiptomi hadsereg vezetője ugyanolyan törvénytelenül korlátozza országa szuverenitását, mint teszi azt a kétharmados parlamenti többségre támaszkodó, s e felhatalmazás alapján a képviselőkkel új alkotmányt elfogadtató magyar miniszterelnök, Orbán Viktor. És hogy a párhuzam még szebb és találóbb legyen, az Egyesült Államok, Egyiptom legfőbb támogatója e szuverenitást korlátozó kormányzással (burkolt államcsínnyel) szembesülve ugyanabban a dilemmában van, mint az Európai Unió a mai magyar rendszerrel. Szó szerint: „A 2011 utáni magyar és egyiptomi alkotmányos fejlődés összehasonlítására három fő szempont kínálkozik. Az első az alkotmányozás folyamatának legitimitása, a második a liberális alkotmányosság elveinek (nem) érvényesülése, a harmadik pedig a globális, transznacionális aktorok szerepe a folyamatban.”

Persze, azért nem minden derül ki világosan a cikkből. Az még rendben, hogy Halmai, aki az 1989-es kerekasztal tárgyalásokon, zárt ajtók mögött elfogadott alkotmány, és a rá épülő, számára óriási lehetőségeket biztosító 1990 és 2010-ig fennállt hazai rendszer nagy barátja, képtelen volt feldolgozni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének központosító törekvéseit, és bennük nem az állam hatékonyságának és cselekvőképességének növelésére irányuló koncepció megvalósulását látja, hanem a fasiszta diktatúra kiépülését, élén minden rossz kútfejével, Orbán Viktorral. De kik a jók és kik gonoszok a mai Egyiptomban? Mohamed Murszit zárjuk a szívünkbe, a Muzulmán Testvériség elnökét, a Hamasz pártfogóját (a legújabb hírek szerint a terrorista szervezet tagjai szöktették meg Murszit 2011-ben a börtönből) vagyAbdel-Fattah al-Sziszi tábornokot, aki a világi ellenzék lelkes támogatásával megszabadította tőle országát, és új alkotmány kidolgozására adott utasítást? Mi a realitása a legnépesebb arab országban a nyugati típusú demokráciának? És ha az Egyesült Államok és a Nyugat a szuverenitást korlátozó egyiptomi főtiszttel rokonszenvezik, némi ejnye-bejnyével körítve, miért várja Halmai, hogy az Európai Parlamentben elhangzott Tavares-jelentés alapján az EU szankciókat alkalmazzon a magyar kormány ellen? Egyáltalán: miként lehet összehasonlítani legitimitás szempontjából a magyarországi és az egyiptomi választásokat? Hogyan lehet felvetni azt, hogy a magyarországi kisebbségeket ugyanúgy diszkriminálják, mint pl. Egyiptomban a koptokat?

Úgy gondolom, hogy a 2014-es választások eredményei alapjáén egyértelműen el lehet majd dönteni, hogy a magyar választók egyetértenek-e a „szuverenitást korlátozó” Fidesz-KDNP kormányzással. Azért itt érdemes feltenni a kérdést: itt ki korlátozza, és kinek a szuverenitását? Magyarországon a legfőbb törvényhozó hatalom, a szuverenitás megtestesítője a népképviseleti országgyűlés. Vagyis a logika kígyója nálunk a farkába harap… Ami meg a sivatagos Egyiptomot és al-Sziszi-t, Murszit és a sokmillió fellahot illeti, nem veszem a bátorságot, hogy megmondjam nekik a tutit. Inkább csak sziszegek, amikor a kormány és ellenfelei közötti véres összecsapásokról, sok tucat halottról tudósítanak a hírügynökségek, és eszembe jut, hogy mégiscsak jó, hogy a Duna nem a Szuezi-csatorna.

Pelle János - gondola.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (543) Belföld (11) Kultúra (9) Életmód (1) Politika (1582) Mozi világ (440) Egészség (50) Jobbegyenes (2898) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Mondom a magamét (8038) Heti lámpás (342) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Vetítő (30) Gazdaság (724) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Gasztronómia (539) Tereb (146) Flag gondolja (38) Autómánia (61) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>