Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
e540d7869827a394b3252b5d3064dac8.jpg

Történelmi sodrásban - A harmadik irányváltás előtt?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A második Orbán-kormány eddig két – elemeiben leginkább ellentétes – gazdasági irányváltást eszközölt. Az elsőt közvetlenül a kormányzás megszerzése után egy bő hónappal hajtotta végre 2010-ben Orbán és Matolcsy, amikor Barroso európai bizottsági elnök világossá tette,{...}

{...} Görögország miatt szó sem lehet arról, hogy az új magyar kormány – bármekkora is a többsége idehaza – elengedje a hiányt, államadóságot növeljen, ezzel beindítandó a gazdaságot. E rövid növekedéspárti politikának viszont megmaradt az adópolitikában két eleme, a családi adózás és az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó.

Ez utóbbiak bár jelentős lyukat ütöttek már a 2011-es büdzsén is, mégis a fogyasztást kívánták növelni a lakosság oldalán, ami a gazdaság élénküléséhez, összességében a GDP növekedéséhez kellett volna hozzájáruljanak. Csakhogy ez a koherens növekedéspárti politika 2010 nyarán a kormányfő brüsszeli útja után 180 fokos fordulatot vett és az IMF-párti, hiánynövelő, de a gazdaságot beindítani akaró irány egy hangos egyensúlypárti irányba fordult.

Ennek az ideológiája volt a „szabadságharc” és a küzdelem pedig az államadósság és a GDP-arányos hiánycél ellen kezdődött meg. A növekedéspárti irányból megmaradt az egykulcsos személyi jövedelemadó és a családi adózás, aminek bevételkieséseit a kormányzat a bankok és multik megadóztatásából pótolta, ám a lakosság mégsem fogyasztott többet, s a gazdaság az egyensúlyi – megszorító – politika miatt nem is indult be, miközben az európai környezet is rosszabb lett.

A lakosság deviza-eladósodottsága miatt volt képtelen többet fogyasztani – még ha több is maradt hónap végén a borítékban. A végtörlesztés lehetősége – ami az Orbán-kabinet legalább olyan jelentős nemzeti lépése volt, mint a kettős állampolgárság lehetősége – pedig a lakosság zsebeit végleg kiürítette. A nemzet adósságtól való megszabadítása rövid távon ugyancsak azt eredményezte s eredményezi még mindig, hogy a lakosság kevesebbet fogyaszt, s megtakarításai az innen-onnan végtörlesztésre kölcsön kért összegek visszaadására irányulnak.

A második – egyensúlypárti – gazdaságpolitikának is volt egy jelentős fordulata, amire ma mintha már nem is akarnánk emlékezni. Mégpedig az IMF kitessékelése, „Ha az IMF vissza, akkor én el!”, a gazdaságpolitika „IMF ellen hangolása” után ismét volt egy 180 fokos fordulat 2011. november közepén, méghozzá egyenesen a nagy „mumushoz” az IMF-hez (vissza). E téren tehát jelentős volt ismét a váltás, de a gazdasági kormányzat egyensúlypártisága ezzel csak megerősödött. Pusztán a finanszírozás olcsósága, valamint a tőkebirodalom világos erőfölénye betörte az Orbán-kabinet IMF-ellenességét, s visszavezette arra az útra, amit harminc éve vagyunk kénytelenek követni, ami szerint „az IMF mi vagyunk!”.

Azóta megszületett a tisztán neoliberális egyensúlypolitikán nyugvó Széll Kálmán Terv 2.0, ami egyben a konvergenciaprogramját is tartalmazza a kormánynak. Súlyos intézmény-lefaragásaival, állam-minimalizálásával a GDP-arányos hiánycél 2,8 százalék alatt tartására törekedett, és egyben az államadósság újratermelésének a csökkentésére. A 2.0 tervei mind jobboldali, mind baloldali elemzők szerint jelentős részben nem tarthatóak a bevételek és megtakarítások terén. Vagyis sem a tervezett jövedelmek behajtása, sem a megszorítások mértéke nem reális ahhoz, hogy hozni tudja a kormány a tervet.

Mégis a 2.0 egy szempontból mindenképp hasznos volt: hatására az EU-pénzügyminiszterek elálltak attól, hogy jövőre jelentős összegeket vonjanak meg Magyarországtól a kohéziós alapokból.

A megszorítások és a jegybanktörvény, valamint a lehetséges legjobb tárgyaló fél – Varga Mihály személyében – úgy tűnik, az IMF-nél is helyrebillentette a tárgyalások menetét. A kormány pedig egy huszárvágással – mintha 2000 nyarát írnánk – előállt egy nyári büdzsével 2013-ra. Ez nyilván lekövette a Széll Kálmán Terv 2.0-át, s megszorító jellege illeszkedik mind az elmúlt két év hazai, mind az IMF által elvárt egyensúlypártisághoz.

A sietve összerakott költségvetés nemcsak gazdaságpolitikai irányban, hanem megalapozottságában is követte – első olvasatra – a Széll Kálmán Terv 2.0- át. S ezt nem más, mint maga az Állami Számvevőszék mondta ki. Az ÁSZ szerint ugyanis Matolcsy György és Orbán Viktor harmadik költségvetése egyharmadrészt teljesen megalapozatlan, s további egytizede is csak részben megalapozott (lám, a balliberális oldal ismét megnyugodhat, hogy a volt Fidesz-politikus által vezetett intézmény végzi itt is alkotmányos feladatát, ahogy a többi intézmény esetében is.) S miközben idehaza épp révbe ért volna az egyensúlypárti gazdaságpolitika, s az államháztartás számai kezdik mutatni a Brüsszelben elvártakat, addig Európa nagy államai az egyensúlypártiság növekedést visszavető hatásait kezdik bírálni. Joggal.

E hatás – minden kormányzati próbálkozás ellenére – Magyarországon is jól megmutatkozott. A tavalyi adatokhoz képest húszezerrel több a munkanélküli Magyarországon, igaz, a foglalkoztatottak száma 63 ezerrel nőtt. A térségben Magyarországon megy csődbe a legtöbb cég: 2012 első három hónapjában több mint 20 ezer vállalkozás vált fizetésképtelenné Európában, ebből minden negyedik, 5700 magyar volt, a Bisnode csoport legutóbb kiadott jelentése szerint.

A beruházási adatok sem túl bíztatóak: borúlátó előjelzések 2012-re 9 százalékos, a realistább prognosztizálók 4 százalékos visszaesést látnak a tavalyi, amúgy sem rózsás adatokhoz képest. A térségben a harmadik-negyedik helyre szorult vissza Magyarország a befektetési kedv tekintetében. S bár néhány nagyobb munkahelyteremtő cég bejött az országba, a Nokia immár második hullámban elbocsátott 900 alkalmazottja úgy tűnik, végleg álommá teszi az Orbán-kabinet számára, hogy ebben a ciklusában tényleges eredményeket tudjon elérni az „egymillió új munkahely” ígéretéből.

Európa most a növekedést forszírozza. A beruházás- és a fogyasztásnövekedést. Azt az irányvonalat, amit Orbán 2010-ben vélt helyesnek, s aminek révén a válságból való kilábalást látta megvalósíthatónak. S miután a 2013-as büdzsét IMF-nek tetsző, megszorító, egyensúlypárti alapon állította össze, az irányváltás – vagyis a visszatérés az eredeti stratégiához – ismét küszöbön van a magyar gazdaságpolitikában. Immár harmadjára a két év alatt.

Az EU épp hogy törölte a kohéziós alappal kapcsolatos szankcióit, amikor a kormány – nyilván az EU-csúcson is felértékelődött növekedéspártiság hatására – elkezdte jelentősen fellazítani a jövő évi büdzsét, és két bejelentésével egyben máris 400 milliárdos lyukat ütött a költségvetésen. Az egyik bejelentés a tranzakciós adót módosítaná, méghozzá mérsékelné, ami által a költségvetésbe százmilliárd forinttal kevesebb jutna. A módosítás szerint hatezer forint lenne a tranzakciós adó felső határa. Korábban a tranzakciós adó kapcsán az elemzők pont azt bírálták – amit a kormány dicsért –, hogy a bankok beruházási kedvét jelentősen csökkentheti ez az adófajta, s a kormány hibázik, ha nem tart mást szem előtt, csak a költségvetési egyensúlyt az államháztartás oldalán. Az új irány, úgy tűnik, mégis csak változást hoz, növekedésbarátságot.

A másik terv szerint, amelyet Rogán Antal jelentette be, háromszázmilliárd forintos – ugyancsak növekedéspárti – élénkítő csomagot vezetne be a kormány, amely elsősorban a munkára rakódó terheket csökkentené jelentősen. A kis adózóknál egy evára hasonlító új adó váltaná az eddigi terheket, és csökkennek a terheik a 25 év alatti, az 55 év feletti és a képzettséget nem igénylő, fizikai munkát végzőknek is.

A hírre négy forintot emelkedett az euró árfolyama, ami máris az új irányváltás iránti bizalomhiányt jelzi. Bár a lépések Matolcsy és Rogán szerint nem fenyegetik a jövő évi 2,2 százalékos hiánycélt, azok fedezetét részben az adja, hogy a tranzakciós adót kiterjesztik az államkincstári és egyes jegybanki műveletekre is, az ezeknél megjelenő veszteséget pedig csak egy évvel később, vagyis a 2014-es büdzsé terhére kell kipótolni az államnak.

Az új növekedéspárti irányváltást az is mutatja, hogy az említett lépések fedezetére százmilliárd forintot „kölcsön vesznek” a költségvetési tartalékokból, de az NGM abban is reménykedik, hogy ezt az összeget az év végén vissza lehet pótolni az IMF-megállapodás miatt csökkenő kamatterhek megtakarításaiból. Matolcsy György a 300 milliárdos csomagtól ismét azt reméli, hogy jövőre a kormány által korábban vártnál is nagyobb mértékben pörög föl a gazdaság, és 2 százalékkal nő a GDP. E várakozás – a korábban kommunikáltakhoz képest is – igencsak túlzónak tűnhet annak a tükrében, hogy a legtöbb elemző szerint a bővülés üteme nem haladja meg az egy százalékot sem.

Az új-régi irány, egyben új-régi dilemma is. A miniszterelnök már 2010 tavaszán, a választások előtt jelezte, szinte lehetetlen helyzet állt elő az elhibázott szociálliberális kormányzat miatt Magyarországon. Olyan helyzet, amely az államháztartás miatt egyensúlyi lépéseket követel, de a lakosság anyagi helyzete, a bérek emelkedésének kényszere, valamint a munkahelyteremtés növekedésbarát gazdaságpolitikát szorgalmazna. S bizony ezek sok esetben ellentétesek egymással, vagy a kevert, eklektikus politika kiszámíthatatlannak tűnhet a piacok számára.

Az eddigi két irányváltás után, most a harmadik áll küszöbön. A program elemeinek kevertségét maga a kormány sem vitatja. Hogy ennek mi lesz az ideológiája, azt nem nehéz kitalálni: a nemzet gyarapodásának időszaka köszönt majd be a választások közeledtével… Csak végre köszöntene már!

Zárug Péter Farkas

politológus

demokrata.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Életmód (1) Kultúra (9) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Autómánia (61) Jobbegyenes (2898) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (18) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Belföld (11) Irodalmi kávéház (543) Flag gondolja (38) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Politika (1582) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (342) Mondom a magamét (8038) Gazdaság (724)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>