Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Szijjártó Péter üzent David Pressmannek

Szijjártó Péter üzent David Pressmannek

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ez igen! Köszönjük Péter.

Szijjártó Péter vasárnap délelőtt egy gólyacsaládról tett ki képet Facebook-oldalára, ezzel a rövid megjegyzéssel: „Anyuka, apuka, gyerekek. Egy család.” 

]]>A Mandiner szerint]]> a külgazdasági és külügyminiszter feltehetően így üzent David Pressman amerikai nagykövetnek, hangsúlyozva, hogy a magyar álláspont továbbra is változatlan: az apa férfi, az anya nő, a gyerekek pedig továbbra is védelmet élveznek.

Az amerikai nagykövet a szombati pride felvonuláson az RTL Klubnak azt mondta, „a magyar valóság miatt világszerte aggódnak a kormányok, és figyelnek rá” – utalva a magyarországi gyermekvédelmi törvényekre.

„A pride a résztvevők magánügye. Magánügyekkel a kormány nem foglalkozik. A felnőttkor elérése után mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja” − válaszolt a Magyar Nemzet megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ, amikor arról érdeklődtünk, hogy mi a véleménye a kormánynak a tegnapi felvonulásról. A Kormányzati Tájékoztatási Központ kiemelte azt is:

„a gyermekekre irányuló szexuális propagandát károsnak és veszélyesnek tartjuk. A gyermekek védelme közügy, ezért a kormány a gyermekvédelmi törvény minden rendelkezését változatlan formában fenntartja.”

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Forrás: Facebook)

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (543) Nagyvilág (1310) Mondom a magamét (8038) Kultúra (9) Mozaik (83) Vetítő (30) Egészség (50) Életmód (1) Nézőpont (1) Belföld (11) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Tv fotel (65) Heti lámpás (342) Gazdaság (724) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Politika (1582) Jobbegyenes (2898) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Szépségápolás (15) Flag gondolja (38) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>