Igaz, az okokat másban leli fel: a magyar médiahatóságok jogkörében.

Nem tudom, honnan, milyen forrásból és milyen mélységben tájékozódtak a magyarországi viszonyokról az országjelentés készítői, s ha nem működne bennem az öncenzúra, leírnám tippjeimet. Így csak arra szorítkozom, hogy egy hangyányit elfogultnak és egyoldalúnak nevezzem a jelentést, amelyet mintha Charles Gati és Paul Lendvai együttesen diktáltak volna.

Megszólal a régi, recsegő lemez, amely mindenekelőtt a romák üldözésével, a „gyűlölet szításával”, antiszemitizmussal vádaskodik, szemünkre vetve, hogy „a romák elleni diszkrimináció tovább nehezítette az oktatáshoz, a munkához, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésüket”. A jelentés egyáltalán nem vesz tudomást arról, hogy az Orbán-kormány a kettős állampolgárság megadása után szinte második legfontosabb problémaként azzal kezdte működését, hogy a romák fölemelésére, integrálódására adott megbízást egy külön erre a célra létrehozott államtitkárságnak. A munkát akkor európai közmegegyezés támogatta, úgy tűnik, jobbára szavakban, mert később az uniós országok közt elég keveseknek bizonyult fontosnak a romák segítése, sőt, akadt olyan fejlett nyugati ország is (velünk, a rasszista barbárokkal ellentétben), amely egyszerűen hazatoloncolta őket.

Egy szó sem esik az amerikai külügyminisztérium jelentésében arról, hogy a magyar gárda egyenruhájának viselését törvényi úton betiltotta az Orbán-kormány, vagy hogy a nekünk felhánytorgatott romagyilkosságok a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idejére estek. Az sem fontos nekik, hogy a polgári kormány idején (ellentétben a szocialista–liberális irányítással) neonáci alakulatok nem páváskodhattak Budapest szívébe szervezett nemzetközi találkozón, mert az Orbán-kabinet – nyilván diktatórikus hajlamai miatt – nem engedett be újfasisztákat az országba. Ez is valahogy kimaradt a jelentésből. Végül is mindent nem írhattak bele.

Ha nem működne bennem az öncenzúra, akkor azt írnám, felháborító ideológiai prekoncepcióval és vádaskodásokkal van tele a jelentés, a magyar viszonyokról halvány segédfogalmaik sincsenek, politikai egyoldalúságuk és a tárgyilagosság teljes hiánya pedig a diktatúrák propagandistáit idézi.

De szerencsére dolgozik bennem az öncenzúra erősen, úgyhogy azt sem vetem a jelentésírók szemére, hogy kifogásolták „az állami korrupciót, a közmédia alkalmazottainak megkérdőjelezhető elbocsátását, a nők és gyermekek ellen alkalmazott, a társadalom által elfogadott erőszakot, a nők szexuális zaklatását, az antiszemitizmust, az emberkereskedelmet, valamint a szakszervezeti és a közalkalmazotti jogokat meggyengítő törvények elfogadását”. Inkább csak hiányolom a bizonyítékot arra, hogy társadalmunk bármely rétege (a bűnözőket leszámítva) bármilyen erőszakot jóváhagy. Jó lett volna az emberkereskedelem témáját is konkretizálni, ebben a kanadai hatóságok komoly segítséget tudtak volna adni az amerikai külügyminisztériumnak. Ugyanis ők most éppen azzal bajlódnak, hogy bűnvádi eljárásból megszökött, névváltoztatás után szerzett útlevéllel némely roma honfitársunk saját közösségük tagjait rabszolgaként dolgoztatta, ami egy idő múlva szemet szúrt Kanadában, és letartóztatták őket. Ha most szünetelne bennem az öncenzúra, megkérdezném ironikusan: nem rasszisták-e kicsit a kanadai rendőrök? Nem inkább az lett volna a dolguk, hogy a rabszolgatartóknak buszos kirándulást szervezzenek a Sziklás-hegységbe? Csak úgy felmerült bennem.

Egyébként a jelentés jó, nagyszerű, lenyűgöző és párját ritkítja. Csak gratulálni lehet létrehozóinak.

Körmendy Zsuzsanna - mno.hu