"{...}Az egész évben elfoglaltságot adó és hasznos tudnivalókat, valamint tanári segédletet tartalmazó oktatócsomag használatával a diákok könnyed, számukra is élvezetes nyelven fogalmazott tudástárból és feladatsorok segítségével ismerkedhetnek meg a felelős gondolkodás alapjaival, cselekedeteik környezeti és társadalmi hatásaival.”

Ezzel az ajánlással adta ki az Európai Bizottság három és fél millió példányban, ötmillió euróért ezt a bizonyos naptárat. Hogy okuljanak belőle a fiatalok. A naptárban pedig akkurátusan feltüntették az összes muszlim, hindu és zsidó ünnepet. Kizárólag a keresztény-keresztyén ünnepek nem fértek bele a naptárba. Ebből a tényből induljon útjára a gondolat.

Hogy Európa allegóriája hajdan mégiscsak egy gyönyörű nőalak volt. Mivel Európé mégiscsak Agénor föníciai király gyönyörűséges leánya volt, akibe beleszeretett Zeusz, és aranygyapjas bika képében elrabolta. S vitte Zeusz Európét Krétára, ahol nemzett neki három gyermeket, többek között Minószt. S bonyolódott tovább a történet, a csodálatos antik-görög mitológia, s Európa allegóriája a gyönyörű nő volt, az maradt, mert miképpen a lengyel történész, Oskar Halecki megfogalmazta egykoron, Európa öröksége mégiscsak Athén és Róma, s aztán Péter utódai, „akik megszakítás nélkül irányították Krisztus egyházát, és jelképezték Európa mint EGÉSZ történelmi kontinuitását.”

Ez a történelmi kontinuitás lett a múlté. Ugyanis egy európai naptárból egyszerűen nem lehet kifelejteni a keresztény-keresztyén ünnepeket. Ilyen „felejtés” nem létezik. Azt pedig végtelen jóindulatomban és már-már legendás, az önsorsrontással felérő naivitásommal el sem tudom gondolni, hogy valami tudatos provokáció áldozata lenne a keresztény-keresztyén Európa. Nem. A legfélelmetesebb, legiszonyatosabb s egyben legvalószínűbb feltételezés az, hogy már nincsen benne a tudatban Európa kereszténysége. Ez immáron egy nem létező entitás az uniós bürokraták fejében és lelkében. S ha nyomokban mégis fellelhető még valahol, hát akkor szégyellik leginkább.

Odakint, a nagyméltóságú Brüsszelben, a St. Catherine téren áll egy ódon katolikus templom. Elhagyták hívei – s ma mint nyilvános vizelde üzemel. Onnan, a St. Catherine téri vizeldévé lett templomból széles és egyenes sugárút vezet eddig a naptárig.

S a széles és egyenes sugárút szélein sokan ballagnak. A cinizmus, az ostobaság, a rémisztő lelketlenség, a gyökértelenség, a hagyománygyűlölet, a múlttalanság, a gyilkos ateizmus. Ott sétál az új Európa. Sétál, és vigyorog, hülyén. És naptárt osztogat. S már semmit sem tud a múltról, semmit a történelemről, semmit a jövőről. És nem hajlandó egy lapon említeni a náci és kommunista bűnöket. Nem hajlandó semminemű néven nevezhető nemes cselekedetre. Vegetál. Zabál, fogyaszt, emészt, és lenyűgöző, lefegyverző ostobaságokon rágódik. Legutolsó említésre méltó tette Wajda Katyn-filmje volt. El is dugták, elrejtették, mert nem illett a nyálfolyató polkorrektségbe és a nihilbe.

Talán Agénor föníciai király átkozhatta meg Európét… Azért gondolom, mert mégiscsak a föníciaiak találták fel a pénzt…

Európa allegóriája ma már nem gyönyörű nőalak. Új allegóriája van Európának. Daniel Cohn-Bendit az. Egyik kezében a Magyar Nemzet üres címlapját tartja „Censored” felirattal, ékes bizonyítékaként annak, hogy fogalma sincs, miről beszél. Másik kezébe pedig odaillik az új európai naptár.

Így mehet vizelni a St. Catherine téri katolikus templomba.