Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
Bayer Zsolt: Értelmezési keret

Bayer Zsolt: Értelmezési keret

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A hazai g@zembereknek van ideje és ereje járvány idején is a magyar demokráciáért hisztizni.

Két nappal ezelőtt itt a poszt-traumán ]]>írtam arról,]]> hogy elég erős szimbólum, ahogy Kína, Oroszország és Kuba segít hathatósan és érdemben Olaszországnak, miközben Brüsszel (és az EU) nem tesz semmit, de legalább reggeltől-estig Pekinget és Kínát rugdalja. (Azóta már két szállítmány orvosi eszköz, maszk, védőruha, teszt és lélegeztetőgép ]]>érkezett]]> Kínából Magyarországra is, mialatt a 444 például arról értekezett gúnyosan, cinikusan és hazudozva, hogy Kínától bezzeg nem kaptunk semmit, „eddig nem jött be a keleti nyitás”.)

Nos, a saját maguknak járvány idején pénzt gyűjtő „hiteles, mértékadó és független” sajtó (sajtó?) úgy tűnik, szintén észrevette a szimbólumot, és alig 48 óra alatt megkapta az utasítást arra is, hogy helyezze el ezt a megfelelő értelmezési keretbe, nehogy olvasóik, a „demokraták” elkezdjék ugyanazt gondolni erről, mint a normális emberek.

Úgyhogy nekiláttak fertőző nyálukkal megcsócsálni a szimbólumot, alaposan összekenték magukkal, és odalökték a „demokraták” elé, akik most már végre megint pontosan tudják, mi a helyes irányvonal, és nem fenyeget az a veszély, hogy spontán módon emberi gondolataik és érzéseik támadnak.
A 24.hu kezdte, ezzel a címmel:
„Kína szájmaszkokkal vásárolja meg a világ szeretetét”
Nem ismertetném, pontosan arról szól, amit a cím takar, és pontosan olyan aljas és becstelen, mint a szerzője, és a hely, ahol megjelent.

És most csatlakozott a HVG is -minő meglepetés!- és elkészítette a maga moslékkeverékét:
„Amíg Olaszország a vírussal küzd, betoppant Kína és Oroszország”
Ez nagyjából ugyanarról szól, kiegészítve néhány további ocsmány hazugsággal, miszerint Kína és Oroszország pusztán „érdekből”, „politikai megfontolásokból” küldi a segítséget, és a HVG attól sem riad vissza, hogy ennek kapcsán belerugdaljon az olasz kormányba és az olasz külügyminiszterbe. (Eddig azt hihettük, ezt az olasz kormányt csípik, mert „nem Salvini”, de tévedtünk. Persze, azt is hittük, hogy Eszenyit csípik, aztán tessék…)

Egy szó, mint száz, ahogy az osztrák zöldeknek, a cseh elmebetegeknek és a hazai gazembereknek van ideje és ereje járvány idején is a magyar demokráciáért hisztizni és Brüsszelbe rohangálni panaszkodni, ugyanezeknek arra is maradt idejük, hogy a segítséget hozókba rugdossanak. Mert hát egyszer vége lesz ennek a járványnak, aztán nehogy már az oroszokat kiengedjük a karanténból.

Nekünk pedig pontosan ennyit érdemes tudni és megjegyezni ezek létezésének értelméről.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (9) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Egészség (50) Mondom a magamét (8038) Belföld (11) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (342) Gasztronómia (539) Sport (729) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Autómánia (61) Jobbegyenes (2898) Irodalmi kávéház (543) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Gazdaság (724) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Flag gondolja (38) Politika (1582) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>