Csak érzékeltetésül: a balti államokban, Lengyelországban, Spanyolországban, Törökországban, Olaszországban, Franciaországban, Cipruson és másutt is vannak jelentős számú kisebbségek. Őket is meg kellett volna szólítani a siker érdekében, mert uniós léptékkel mérve, bármennyire erőteljes is a Kárpát-haza régió, ennek összefogása nem elég.

A siker azonban, ha részleges is, mégis roppant értékes, mert ez az első alkalom, hogy nem a mai Magyarországról indult el egy szellemi-lelki mozgalom, hanem az egyik elszakított részről. A nemzeti öntudatra ébredés, a szellemi-lelki egy­sé­gesülés diadala lett ez a félsiker, amit jó volna hinni, hogy beteljesül, és beindítja az unió gépezetét, de ha ezúttal ezt nem érjük el, akkor is örvendezzünk.

Mert nem az a legfőbb cél, hogy a végtelenül lassan, ezer csűrcsavarral működő uniós bürokráciát rávegyük egy számára nem kívánatos feladatra, a kisebbségek jogainak tényleges védelmére, ugyanis a baszk–spanyol ellentét kimenetele láttán mindnyájan tudhatjuk, hogy ennek az Európai Uniónak nincs sem ereje, sem bátorsága egy-egy kényes helyzet megoldásához.

Miért pont az elszakított magyarságért vállalna kockázatot? Még ha sikerül is összeszedni további négy országban a kellő számú aláírást, egészen biztosak lehetünk abban, a brüsszeli bürokrácia ezt az egészet olyan ügyesen elfekteti majd az akták és bizottságok dzsungelében, mintha nem is lett volna.

Van azonban egy másik megközelítés, és ez fontosabb. Most először a székely nemzet kezdeményezett: segítséget kért és kapott egy számára fontos ügyben az egyetemes magyar nemzettől, hiszen annak teljes jogú része, függetlenül attól, hogy jelenleg ideiglenesen – mivel a történelem arra tanít, hogy a határok nincsenek kőbe vésve – román fennhatóság alá tartozik.

Mintha a csíksomlyói szent hegy mágikus lelkisége áradt volna ki a Kárpát-medencébe, mintha ezúttal nem hívta és vonzotta volna magához a zarándokokat a Kárpát-hazából és mindenhonnan a világból, hanem éppen ellenkezőleg, mintha feladatot adott volna: „Menjetek! Keressétek meg egymást! Fogjátok meg egymás kezét!”

A magyarok pedig elindultak, eleinte kicsit ügyetlenül és tétován, mert ez szokatlan helyzet, a csíki hegy lábától indítani el egy történelmi küldetést, de aztán, ahogy múlt az idő, ahogy közeledett a határidő, és ahogy egyre lehetetlenebbnek látszott a feladat teljesítése, felébredt a magyarság géniusza – és győzött. Ismét. Eggyel tovább léptünk az úton, amely az eleven, büszke és egészséges nemzeti léthez vezet.

Bencsik András -]]> www.demokrata.hu]]>