Landrieu, a Szenátus Energia és Természeti Erőforrások Bizottságának frissen kinevezett elnöke, büszkén nyilatkozott kitiltásáról: „A Putyin általi szankció kitüntetés számomra és az általam képviselt emberek számára. Ez csak arra ösztönzött, hogy megkettőzött energiával igyekezzek növelni a hazai energiatermelést az USA-ban, és Amerikát a globális energiaexport vezetőjévé tegyem.” Az amerikai energiaforradalom a világ geopolitikai térképének radikális átszabására vállakozik  - ahogy azt egy forradalom általában teszi: kíméletlenül.

Landrieu tolmácsolásában ez annyit tesz, hogy „az utolsó dolog, amit Putyin és a cimborái akarhatnak, hogy az USA-val kelljen szembenézniük az energiaversenyben.”

Tudjuk, hogy a palagáz-forradalomnak köszönhetően az Egyesült Államok gázimportőrből exportőrré válik. Azt is tudjuk, hogy a megjelenő gáztöbbletet el is kellene adnia valahol. Ázsiában ugyan a gáz ára közel másfélszerese az európaiénak, de oda a nagyobb földrajzi távolság miatt többe is kerül elszállítani az amerikai gázt. Ráadásul Ázsiában az USA szövetségesének számító Katar és majd Ausztrália is fontos beszállítónak számít majd. Ez a helyzet viszont nem áll fenn Európában. Míg azonban a nyugat-európai és dél-európai gázellátás viszonylagosan diverzifikált, addig Kelet-Közép-Európa gázellátásának mintegy 70-80%-át a Gazprom biztosítja. Ami azt jelenti, hogy itt bizony monopolhelyzet van. Aki viszont monopolhelyzetben van, az uralja is a piacot.

Aki meg akarja ingatni ezt a pozíciót, annak azt kellene elérnie, hogy a Gazprom ne vagy csak nagyon költségesen tudjon gázt szállítani a térségbe. És ez az a pont, ahol az amerikai palagáz üzlet és az USA geopolitikai érdekei találkoznak.

A monopólium megtöréséhez az USA-nak három ponton kellene beavatkoznia. Először is befolyása alá kellene vonnia Ukrajnát, vagyis a gáz tranzitdíjának manipulálásával ellehetetleníteni a térség Gazprom általi ellátását. Másodszor, meg kellene akadályoznia a Déli Áramlat megépítését. Harmadszor, az USA-nak egyértelmű érdeke megakadályozni, hogy a MOL többségi tulajdonában lévő horvát olajtársaság, az INA a Gazprom tulajdonába kerüljön. Csak így nyilna meg a lehetőség ugyanis az adriai úgynevezett LNG terminálok megépítésének, amelyek nélkülözhetetlenek a térség relatíve olcsó cseppfolyós gázzal való ellátásában.

Három az amerikai igazság, ez lenne tehát a három lépésből álló mesterterv. A cél pedig világos: monopóliumváltás. Persze, ezek egyenként is kemény feladatot jelentenek, nemhogy együtt a három. Ám amerikai nézőpontból nézve mégis racionális stratégia lépéseket tenni a cél elérése érdekében, mivel siker esetén az orosz monopóliumot felválthatná a térség gázellátásának amerikai kontrollja. S akkor már az sem számítana, hogy az amerikai cseppfolyós gáz Európába szállításának határköltsége magasabb mint a Gazprom által megszabott ár. Verseny hiányában ugyanis Amerika mondaná meg, hogy mennyi is legyen az a bizonyos gázár.  

A gazdasági és geopolitikai érdek tehát egymást erősíti, a mesterterv középpontjában viszont ott áll Magyarország.

Mindaz, ami most a szemünk előtt zajik, a megválasztott eszközök – a Magyarországgal szemben is alkalmazott kitiltás gyakorlata – akár úgy is értelmezhető, mint az elbizonytalanítás stratégiája. Elbizonytalanítani a térség rebellis szereplőjét, Magyarországot az orosz gáz irányába történő elköteleződéstől.

S miért is ne élhetne Amerika ennek érdekében a politikai nyomásgyakorlás különféle eszközével? Aki ugyanis a célt akarja, annak akarnia kell az eszközöket is.

Ez a(z energia)forradalom első parancsa.

A bejegyzés a Napi Gazdaságban 2014. december 1-én megjelent ]]>cikk]]> rövidített változata.

]]>http://gfg.blog.hu/]]> - G.Fodor Gábor

G. Fodor Gábor Századvég Stratégiai Igazgató - Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó. Ennek a szerepnek van hagyománya és előképe, de nincs kortárs kontextusa. Az a cél, hogy legyen.