- 0
Kit érdekel 1,3 millió ember felesleges halála? A válasz: szinte senkit. Noha eddig úgy tudtuk, minden emberi élet, illetőleg annak kioltása a legfőbb bűn.
A nyugati emberségben, valamint a demokratikus tájékoztatás naponta büszkén deklarált ismérveiben ismét tévedtünk. Talán az áldozatok milyensége miatt.
A forrásról: a napokban jelent meg egy százegy oldalas jelentés Tetemszámlálás néven, amelyet három nagy tekintélyű orvosi szervezet együttesen adott ki. A témája: hány embernek kellett életét veszítenie 2001. szeptember 11. óta, amikor az Egyesült Államokat ért támadásnak csaknem háromezer áldozata lett.
Az azt követő, amerikaiak vezette „terror elleni háború” a jelentést tevők által vizsgált három országban, Irakban, Afganisztánban és Pakisztánban legalább egymillió, de akár kétmillió ember közvetlen elpusztításához, illetve közvetett elpusztulásához vezetett. Az 1,3 milliós szám óvatos becslés.
A felmérést három szervezet végezte. Az alapvizsgálatot az IPPNW (Nemzetközi Orvosok a Nukleáris Háború Megelőzéséért) németországi szervezete készítette el a „09/11” utáni első tíz évre, amelyet most frissítettek. Az újabb időszak a 2001. szeptember 11. és 2014 vége közötti szakaszt öleli fel. Az IPPNW-nek hatvanhárom tagországa van, 1985-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
A jelentés elkészítésének másik szervezete a PSR (Orvosok a Társadalmi Felelősségért). Ez az Egyesült Államok legnagyobb orvosi szervezete, amely azzal a céllal alakult, hogy az embereket igyekezzen megvédeni az atomfegyverek terjedésétől, az atomháborútól, a klímaváltozástól és a környezetbe kerülő mérgező anyagoktól. Ötvenezer tagja van.
A kimutatásért felelős harmadik szervezet a PGS (Orvosok a Globális Túlélésért), amely az imént említett IPPNW kanadai tagszervezete. Anyaszervezetének célkitűzései mellett az atomfegyverek megszüntetéséért, a konfliktusok békés rendezéséért, a társadalmi igazságért és egy fenntarthatóbb világ kialakításáért végzi áldozatos munkáját.
A Washington vezette „terror elleni háború” nemcsak a vizsgált országokban szedte az áldozatait, de Jemenben, Szomáliában és Líbiában is, ahol a helyi viszonyok még a vizsgálat célországainál is jóval kedvezőtlenebbek a felmérések lefolytatásához, és így azokat nem tudták elvégezni.
Az 1,3 millió áldozat megoszlása: Irakban egymillió, Afganisztánban kétszázhúszezer és Pakisztánban nyolcvanezer. Ha ezeket az adatokat, vagyis az óvatos becslést vesszük figyelembe, olvasható a jelentésben, „akkor ezek tízszer nagyobbak, mint amelyeket a média és a civilszervezetek propagálnak”, írja az a brit újságíró, aki hajlandó volt észrevenni a jelentést.
Neve Neil Clark, és cikkét az angol nyelvű globális orosz tévéállomás, az RT.com honlapján jelentette meg március 30-án. Clarkot 2007-ben a legjobb brit blogger címmel tüntették ki. Érdekesség, hogy 2013. október 29-én a baloldali Guardian honlapján megjelent blogjában a laptól jelentősen jobbra álló magyar miniszterelnököt dicséri, amiért húszszázalékos rezsicsökkentést hajtott végre és ismét köztulajdonba kívánja venni az energiaszolgáltatókat.
Clark Népirtást okoznak, hogy megvédjenek bennünket a terrortól címmel írt cikkét azzal kezdi, hogy olyan jelentésről van szó, amelynek világszerte újságok címoldalán kellene szerepelnie. Szerény kérés, mert a hírnek nyomát is alig lelni még internetes keresőkkel is.
A jelentésből mint különösen gyomorforgatót emeli ki Clark azt a részt, amely a Pakisztánban az amerikai robotgépekről indított támadásokról szól. Ugyanis ott egy ilyen robottámadás után egy-két órával jön egy második támadás, amely azokat veszi célba, akik az első támadás áldozatait keresik, és próbálják megtalálni a holttesteket, hogy eltemessék őket.
Az orvosi szervezetek anyagához írt bevezetés arra a világunk számára fenyegető következtetésre jut, hogy
„A politikusok és a média minél inkább elrejti és kisebbíti a nyugati katonai beavatkozások következményeit, annál könnyebb új beavatkozásokat elrendelni”.
Az első információk szerint Líbiában 2011-ben, ahol a NATO a lázadó erők oldalán avatkozott be, jegyzi meg a jelentés, ötvenezren veszítették életüket.
Hozzátehetjük: Ukrajnában a becslések szerint ugyanennyi áldozata van a háborúnak, amelynek kitörését Washington és nyomában az Európai Unió pénzzel és más eszközökkel is segítette a Majdan téri puccsal a demokratikusan megválasztott kormány ellen.
A jelentés huszonnegyedik oldalán olvasható, hogy a nyugati média a figyelmét elsősorban az olyan terrorcselekményekre fordítja, amelyek polgári létesítményeket, piacokat, zarándokmeneteket céloznak meg. Ezek ugyanis könnyen beilleszkednek a háború kialakítani szándékozott képébe, míg az amerikai bombázások áldozatairól nemigen olvasható beszámoló.
Jellemző, írják a szerzők, hogy egy 2007 februárjában készített felmérésben a megkérdezett amerikaiak az Irakban megölt emberek számát kevesebb mint tízezerre becsülték a ténylegesen áldozatul esett több százezer helyett. Napnál is világosabb: a nagyon sokat emlegetett kettős mérce gyakorlata és alkalmazása szinte minden területen nemcsak mindennapos szokássá, de kötelezővé is vált az elvek és értékek egyetemességének hirdetésére oly büszke hivatalos nyugati világban. Sőt, mondhatjuk, a nyugati világ mindennapi működésének fundamentumává tették.
A távirati iroda március 26-i jelentéséből tudjuk, hogy Berlinben most kiássák egy húsz méter magas Lenin-szobor fejét, amelyet még 1991-ben Kelet-Berlinben százhúsz darabra vágtak. E szerint a bolsevik tömeggyilkos szobrának feje egy októberben Berlinben nyíló kiállítás központi darabja lesz. Úgy látszik, nem látszik, hogy titkosrendőrsége, a Cseka egyik első vezetője, Martin Lacisz parancsban adta: „Kiirtjuk a burzsoáziát mint osztályt.”
Egy másik tömeggyilkos esetében már óvatosabban járnak el. Március 25-én az amerikai UPI hírügynökség Los Angelesből azt jelentette, hogy minden magyarázat nélkül visszavontak egy készülő aukcióról egy Hitler által festett virágcsendélet akvarellt.
Bocsánat az itt felállított populista párhuzamért, és azért, hogy ennyi időt raboltam el azzal a bagatell hírrel, hogy járulékos kárként 1,3 millió ember veszett oda az Egyesült Államok demokráciaexportért indított harcában.
Lovas István – magyarhirlap.hu
Kapcsolódó cikk:
Elhallgatott hírek 38.
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!