Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
db855497cc723568d5d7efa1f4adb899.jpg

Indiai titkaim – 2 – az első találkozások

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Amíg el nem kezdtem jógát gyakorolni, Indiáról tulajdonképpen semmit sem tudtam. Pedig az iskolában azért tanultunk egy keveset erről az egzotikus országról. Igen, talán az egzotikum a legjobb szó.

Indiáról először kisiskolásként olvastam. Mégpedig az indiánok kapcsán. Gyerekként indián-mániás voltam. A Winnetou-val kezdődött. A Gojko Mitic filmekkel folytatódott, bejött a képbe a Nagy Indiánkönyv. Szóval jöhetett minden, ami az indiánokról szólt.

 
Elkezdtem olvasgatni a történelmi könyveket is és hamar megtudtam, hogy az indián elnevezés egy tévedés okán jött létre, hiszen Kolumbusz élete végéig azt hitte, hogy nyugat felé hajózva a mesés Indiát érte el. A törökök elfoglalták a keletre vezető karaván utakat és Európa uralkodói nélkülözni voltak kénytelenek az egzotikus fűszereket. Ez még abban az időben volt, amikor némelyik fűszer a súlyával egyenértékű aranyért cserélt gazdát. Nehéz ezt elhinni, amikor a szupermarket polcáról számolatlanul tehetjük a polcunkba a fűszereket. (Igaz, egy részük tele van ízfokozóval és csomósodás gátlóval, de ez egy másik történet.)
 
Azt elég hamar leszűrtem, hogy Indiában nem indiánok élnek, nem száll békepipa füstje és bár a gaz sápadtarcúak ellen küzdöttek ők is, nem tipiben laknak és nem rezervátumokban élnek. Így tizenéves koromra el is veszítettem kezdődő érdeklődésemet India iránt.
 
 
Ötödikben kezdtünk történelmet tanulni, ahol hamar eljutottunk az ősközösség kommunisztikus (szinte majdnem ideális) állapotától a gaz imperialista klerikális rabszolgatartó ókori társadalmakig. Nem tudom, hogy egy indiai kisgyerek mit tanul az ókori történelemből, nekünk javarészt a „közelebbi” római és ógörög társadalmak jutottak, kiegészítve Egyiptommal, amelyről megtudhattuk, rabszolgák építették a piramisokat a megalomán uralkodók akaratából.
 
Az ősi (nagyon ősi) sumér civilizációt elintéztük egy röpke órán, melyben említésre került (talán) az Indus-völgye is. Távol van tőlünk mindkettő, elég tömni a nebulók fejét 45 perc alatt két kultúrával is. Arról persze szó sem esett, hogy az ősi mezopotámiai civilizációnak kapcsolata lehetett a Kárpát-medencével és az új kutatások tükrében úgy tűnik, innen vándoroltak ki a sumérok ősei a két folyó völgyébe. Nem sokat tudhattunk meg arról az Indus-völgyi kultúráról sem, ahol már évezredekkel ezelőtt fürdőszobát is használtak és derékszögű utcákat építettek.
 
 
Hatodik osztályban földrajz órán tanultunk Indiáról. A nyolcvanas évek közepén (amikor koptattam az iskolapadot) India lakossága úgy 900 millió fő körül lehetett és nagyon szegény ország volt. Túl voltak ugyan az ún. „zöld forradalmon” a mezőgazdaság korszerűsítésén és gyakorlatilag a hatalmas ország önellátó lett élemiszerrel, de ennek azért ára volt. Elszennyeződtek a folyók, az intenzív és kevésbé hatékony öntözés miatt évente 5-6 méterrel csökken a talajvíz szintje.
 
Erről persze szó sem esett a földrajzórán. Ellenben elhangzott, hogy milyen bolondok az indiaiak, mert sokan éheznek, de a tehenet szentnek tartják és nem eszik meg. Emlékszem, ezen hüledeztünk egy sort, majd azon vigyorogtunk, hogy ráadásul az indiaiak hisznek a lélekvándorlásban. A reinkarnációt gyakorlatilag a tanárunk sem tudta korrektül felvázolni, így abban maradtunk, hogy azért nem ölik meg az állatokat, mert lehet, hogy valamelyik rokonuk él tovább az állat lépében. Gyermeki képzeletem éhező indiai embereket látott, akik körül jóltáplált tehenek legelnek, a tehenek lábai között pedig patkányok szaladgálnak, akiket nem ölnek meg, mert mi van akkor, ha az éppen a nagyapjuk...
 
A fenti állítások azért árnyaltabbak, hiszen Indiában ma már majd 1,2 milliárd ember él. Korántsem mindenki vegetárius. A buddhisták egy része igen, de ők alig 4 millióan vannak abban az országban, ahol Buddha élt és tanított. A hinduk ugyan sok száz millióan vannak, de korántsem mindenki él húsmentesen. A néhány milliónyi dzsain veszi talán a legszigorúbban a vegetárius életmódot, ők még a növények földben növekvő részeit sem fogyasztják, így nem esznek teszem azt burgonyát.
 
De Indiában él a világon a legtöbb mohamedán, jelentős, kb. 30 milliós keresztény közösség és több, mint százmillió olyan ember, akik különféle törzsi vallások követői. Ezeknek az embereknek a többsége nem lát abban problémát, hogy húst egyen.
 
 
Majd India évekig rejtve maradt előttem...
 
Amikor középiskolás koromban vegetárius lettem, majd elkezdtem jógát gyakorolni, hamar egyértelművé vált, hogy a jóga Indiából származik. Mivel a jóga tetszett, életformát találtam benne, egyre inkább érdekelni kezdett ez az ország. A jelene és a múltja egyaránt.
 
Néhány esztendei jógagyakorlás után már olthatatlan vágyat éreztem arra, hogy eljussak e távoli országba. Nem gondoltam volna, hogy a XX. Század végén, amikor repülők szelik az eget keresztül-kasul a világban, nekem ez busszal sikerül....
 
 
Nawesh
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
 
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Egészség (50) Szépségápolás (15) Történelem (17) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1309) Gazdaság (702) Heti lámpás (310) Politika (1582) Életmód (1) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Autómánia (61) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Sport (729) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>