- 0
A szerző, L. Todd Wood azzal kezdi az amerikai főváros republikánus párti lapjának tegnapi cikkét, hogy a napokban kapott egy blokkolt Twitter-üzenetet. Miután ahhoz sikerült hozzáférni, megnézte tartalmát. Ez állt benne: „Már nem a kapitalista kontra kommunista, hanem a nacionalista kontra globalista az érvényes”.
Ez az újabb példa is mutatja, hogy a baloldali, „haladó” médiaapparátus mindenkit, aki agendájukkal szemben áll, „Putyin zsebében lévőnek” bélyegez.
A Washington Times ennek példáját említi a szintén tegnapi Politicóból. E cikk azt állítja, hogy azon levél mögött, amelyet szenátorok írtak március 14-én Rex Tillerson külügyminiszternek tőle vizsgálatot követelve, mert szerintük Soros Nyílt Társadalom Alapítványai az amerikai kormánnyal együttműködve baloldali agendát igyekszik rákényszeríteni az általa befolyásolt társadalmakra, valójában Putyin áll és olyan „nacionalista” politikusok, mint a vizsgálat kezdeményezői.
A WT ezt a narratívát veszélyesnek tekinti, és azonnal vitába szólít ellene.
A Politico számára, írja a cikk, Soros ügyrendje fantasztikus: „cuki-muki, fagyi, nyitott társadalom, stb. De nem említik egyáltalán Európa kultúrájának és biztonságának elpusztítását azzal a tömeges migrációval, amelyért Soros állt ki. Ahogyan a terrortámadások Londonban kibontakoznak, teljesen figyelmen kívül hagyják Soros cselekedeteinek következményeit. Egy szóval nem említik azon halálesetek ezreit sem, amelyeket a kábítószer-kereskedelem okoz és amit Soros támogat annak legalizálásával.”
A cikk leszögezi, hogy „teljesen rendben van amerikai nacionalistának lenni. Az is, hogy biztonságos határokat akarunk… Az is, hogy megakadályozzuk az adófizetők dollárjainak a felhasználását a tengerentúl baloldali ügyek támogatására.”
Aláhúzza: „Ettől még valaki nem válik az oroszok bábjává és nem kerül Putyin zsebébe. Ahogyan azok a liberálisok sem voltak Brezsnyev zsebében, akik a szovjet időkben állami egészségügyet akartak.”
A cikk ezzel zárul:
„Az egyszerű tény az, hogy ma a harc az Amerikát elpusztító globalisták és azok között folyik, akik nemzeti azonosságunkért harcolnak. Ez nem offenzív vagy érzéketlen tartalom, hanem az igazság.”
Lovas István